Kötelező izgulnivaló megvolt, de valószínű semmi komoly. Csak megint van mivel a középpontban lennem… Cél, hogy minél több jóképű doktorbácsinak tudjam megmutatni minél több testrészem. Egyszerre meg külön-külön is….
Nem is én lennék, ha megúsznék bármit is gixer nélkül… “Grízvold” effektus…

Mi a jó a kórházban:
– Orvos: jóképű, vicces és vérprofi. 20 éve tart ismeretségünk, bár kissé egyoldalú a kapcsolatunk. Ő már kívülről belülről ismer…
– Nővérkék atom jófejek. Jót röhögnek ők is rajtunk. A ma reggeli beöntésre táncolva invitálta a nővérke a soronkövetkezőket.
– Megvan a műtét videón, rossz hír a doki nem tudja átkódolni, hogy haza vigyem és berakjam az ejtőernyős ugrásom és a szalagavatóm közé. Képet kapok.
– Az ágytársak csúcsak. Ötösfogatunk 3. napját röhögi végig. Bár váltogatott intenzitással.
– Ágyba kaptam a kávét. Nővérke főzte. Isteni volt!
-Este Frontin osztás. Ingyé drog… begyűjtöm, jó lesz az!
– Pihenek és zenét hallgatok. Ilyen sem volt már nem is emlékszem mióta.
– Az ágy kényelmes a fűtés szuper a kaja… örülök, hogy végre kapok. R-go qrvajó.
– Mióta nem lógnak belőlem a csövek, még mobil is vagyok. Futóversenyen egy ideig nem indulok.
– Megtisztálkodtam, megfésülködtem és parfümárban úszom. A Snoopys rózsaszín hálóingemen még az orvos is röhögött. Hát ennyi.
– JA! Élni jóóó!

10 perccel a műtét után:

Colon hidroterápia 2. felvonás negyed óra múlva, már rutin rókàk vagyunk. Megtisztítja testet – lelket, elmét. Tökéletes tisztítókúra méltó befejezése, mintegy koronája. Mindezt ingyen, Tb alapon. A személyzet jól képzett és kedves. Együtt káromkodik és röhög velünk. Tegnap is azt mondta a nővérke, a legnagyobb tisztító buli nálunk van. Nos nem biztos, hogy látott eddig, folyosón, wcpapír zászlóval “hu-hu-hu” biztatást. De szerintem megérdemelte a maratonnak tűnő távot futó sorstárs. Én bezzeg vonultam, mint egy királynő, és a teljes átszellemülésről tartottam elôadást. Bár az egyik mondat közben 20-ás sprintet nyomtam, felborítva a rötyóban tárolt infúziós állványt. Hidroterápia gátfutással, Dumanyu módra. A buli még egy óra társalgással folytatódott, ketten bent, többiek kint. Na. Mennem is kell. Buddha legyen veletek. Vagy beletek…. ( a fotót köszi kórtársnak, aki mindent csak egy nap eltolódással él majd át… most készíti önmaga kórházi evakuációs tervét…)

12.10
Azon aggódtam, mit fogok ma csinálni. Se gyerekek, se meló… Aztán hoztak egy adag keserűsót. A probléma ezzel megoldva….

17.10

A keserűsó hatásaként vicces és mozgalmas a kórházi tartózkodás. Szerencsére a társaság szenzációs. Előttem operálandó sorstársammal már olyan intim kapcsolatba kerültem, mint kizárólag gyermekeimmel Calici támadás esetén. Duettben mással még nem .tam. Beszélgetni pláne nem. De hát van időnk, meg hát felállni sem biztonságos. De jó társaságban repül a WC-n töltött idő…
Az ágyak is érdekesek. Amikor ráhanyatlunk, olyan, mintha hanyatt fejreállnánk.Nos ez esetben nem tartanàm elképzelhetetlennek, hogy fejen állva lazán ijedtemben tarkónküldeném magam. Sosem gondoltam, hogy ez a fokú kiszolgáltatottság ennyire mulatságos lehet. Gyanítom, holnap azért nem fogunk ennyit nevetni…

 

“Csak” élni szeretnék, egy élhető világban. Ahol nem rúgnak belém minden nap, viccből. Vagy frusztráltságból. Ahol nem szembesülök azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott vagyok. Pénznek, rendszernek. Rendszertelenségnek. Ahol van még, aki úgy mosolyog rám, hogy a szemében nincs fájdalom, vagy szomorúság. Ahol az ügyeim elintézése nem kilátástalan, vagy megalázó futkározás. Ahol az emberek toleránsak és segítőkészek. Ahol emberek! Nem fásult, de öntudatos, önző robotok vesznek körül. Ahol le tudok parkolni, anélkül, hogy csatát vívnék… Nem megyek el. Ez a hazám. Jó volt leírni és amíg pötyögtem, álmodozni.