Gréti altatódalt énekel Pötinek. nos az éneklés nem az erőssége. Csak énekel-énekel, Pöti egyszer csak megunja és gyengéden azt mondja: “Most már nem kell folytatnod, mert elmegy a hangod.”
Szerző: Dumanyu
Vedd fel a zoknid!
Hajnalban Apa készült dolgozni, ma én vittem őket. Sietősen készülődtem, ruhákat válogattam, kakaót főztem, ébresztettem. Apának vasaltam. Ráadtam a srácokra a ruhát, orrokat mostam, pisiltettem, zuhanyoztam. Apa búcsúzkodott. De jaj, a szemétből eperlé kifolyt! “Ne menj oda!” -kiáltottam, persze a kispasi belelépett az előszoba kövére kifolyt lébe. Szaladok egy nagy zacskóval, beleteszem a szemetet. Búcsúzkodom.
Apa elment én pedig folytattam az öltözködést. Új zoknit kerestem, a kiscsajnak is kellett, odaadtam nekik.”Vegyétek fel!”- adtam ki az ukászt és itt kezdődött el a 35 perces vesszőfutásom…
Jövök-megyek, látom a gyerekeken nincs zokni. “Hahó, zoknit felvenni!” -szólok.
“Segííííííííííííts!”- kiabál vissza Peti.
“Majd segítek, de most készülődöm, légyszi vedd fel!”
5 perc is eltelt a gyerekek játszanak a gyerekszobába, zoknik az ágyon hevernek.
“ZOKNIIIIIIIIIIIIIII! Aki nem veszi fel a zokniját mezítláb jön!” – fenyegetek viccesen.
Semmi.
“ZOKNIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII! Mindenki ide jön és felveszi a zokniját!”- rohangálok fel-alá a lakásban. Pakolok el, pakolok össze, őrülten teszek-veszek.
Grétán már van zokni, Petin még nincs. Autót tologat. Habzik a szám.
“Peti vedd fel a zoknid, mert összeborzolom a szemöldököm!”
“De nem tudom.”
“De tudod!” – szekrényből kirántott ruhákat hajtogatok.
Autózik.
“Próbáld meg!”,
“Segíts!” – vasalom a nadrágom.
“Peti, egy pár zokniról van szó, vedd már fel!”
“Vvvvvvvvvvvvvvvvvveeeeeeeeeeeheeeeeeeeeee!” -sírja el magát Peti.
“Te ne kezdd! Vinnyogás nélkül vedd fel a zoknid!” – Gréti haját fésülöm.
“Vehehehehehehheeeeeeeee!”
“Peti, én ezt nem bírom, azonnal vedd fel a zoknid! 2 perc! Legalább próbáld meg, ha nem megy segítek!”
“Most segíts!”
“Csak azért sem! Most már felveszed, mert szétváglak!” – idézek a “15 legnagyobb hiba amit szülő mondhat” című tanulmányból.
“Elveszed az életkémet és nem leszek többet a kicsi fiad?” – összeroskad és zokog.
“Pöti, elég a drámából, mert világgá megyek!” – idézek a “Amit az anyák elronthatnak” című könyv 5. fejezet 3. bekezdéséből.
“Anyukám, imádlak, ne menj el! Veeeeeeeeeeeeeeeeeeehiiiiiiiiiiiiiieeeeeeeeeee!”
“Vedd fel azt a k.va zokniiiit!” – üvöltök teli torokból, – “Most már vedd fel, mert nem tudom mi lesz!” – Gréti elkezdi feladni a zoknit. Nincs 6 éves, de tudja a megoldást. Makacs anya ráordít: “Gréti el onnan! Peti fel tudja venni!”
“Nem tudoooom, segííts!”
“Most addig nem indulunk amíg fel nem vetted, – ránézek az órára, a büdös életbe, elkésem a vonatom, – márpedig, ha lekésem a vonatot én habot köpök!” -kiabálom.
Peti elkezdi felvenni, 2 percen belül hibátlanul rajta vannak a zoknik. Megenyhülök. “Na látod milyen ügyes vagy!” – megölelem. “Muszáj volt ekkora drámát csinálni? Nem lehet egyből szót fogadni?”
“De igen! Anyukám. Imádlak!”
“Én is imádlak,! – még mindig ölelgetem, puszilgatom, nyugtatom, Grétit is. “Nagyon fontos a szófogatás. Most nézzétek meg, kor a reggel itt állok, leizzadva, kiborulva, lefáradva és csak most kezdődik a nap.” -magyarázok, magyarázok, magyarázok, ők ölelgetnek, a vonat a fejemben zakatol…világgá.
“Na most mindenki ki az előszobába, felvenni a cipőt!”
“Igen Anya!” – vonulnak. Fésülködöm. “Ezt már szeretem! Köszönöm! Máris megyek én is.”
Kinézek, játszanak, egyiken sincs cipő.
Üvöltök. Borzasztóan érzem magam. Gréti féltőn átöleli Petit. Illusztráció a “Szülői agresszió a gyakorlatban” című könyvből. “Rettegő gyerekek, kiabáló anyával” a kép címe. Most már olyan lelkiismeret furdalásom van, majd megőrülök. De ki vagyok borulva és a tököm tele a szófogadatlanságból.
Robogok, adom fel Petire. Közben sziszegem a monológom. Kitolom őket az ajtón.
“Kicsi kő vagyok!” – szólal meg mindig a lépcső tetején Pöti. “Ej-haj kaszakő mi az apád …”-elharapom.
Bekötöm a srácokat indítok és az autó nem indul. Már nem borulok ki. Ingerülten fordítom a kulcsot. Beindul. Húzunk, gyorsított felvételben beadom a srácokat az oviba, mosolygok, integetek, futok, nyomom a gázt, leparkolok, futok, leizzadva, kiakadva felszállok a vonatra. Irány a meló.
Boldog születésnapot nekem:
Annyira édesek a gyerekeim! Reggel negyed hét óta…. (NEGYED HÉT, hétköznap negyed 8-kor alvó állapotban öltöztetem őket), egyfolytában a “boldog-boldog, boldog születésnapot”-ot éneklik. Megállás nélkül…….
Nagyon cukik. Ők már rekedtek. Én most túlélek a délutáni altatással… Csend…. lenne… ha valaki nem most próbálná átvágni a betonfalat a szomszédban. Biztos kell a fengsunyihoz.
42 a válasz
42 a válasz az életre a világmindenségre, meg mindenre, amire 7, 5 millió évet kellett várni. 🙂 Most már csak a kérdést kell megtalálni.
Vágott idézet az egyik legkedvencebb könyvemből Galaxis Útikalauz Stopposoknak, szülinapomra, nekem:
“Az élet természetesen számos problémát vet fel. A legközismertebbek, hogy miért születünk a világra, miért halunk meg, miért szeretnénk a közbülső idő túlnyomó részét kvarcórák viselésével tölteni?
Sok-sok millió évvel ezelőtt hiperintelligens és pándimenzionális lények egy faja (akiknek fizikai megnyilvánulása a saját pándimenzionális világegyetemükben nem is különbözik olyan nagyon a mienktől) annyira megelégelte az élet értelme körüli állandó szócséplést, mely minduntalan megszakította a Brokiánus Ultra krikettpartikat, pedig ez volt a kedvenc időtöltésük (különös játék; minden látható ok nélkül nyakon kell vágni a másikat, aztán elfutni), hogy a hiperintelligens, pándimenzionális lények úgy döntöttek, leülnek, és egyszer s mindenkorra tisztázzák ezeket a dolgokat.
Építettek hát maguknak egy döbbenetes méretű szuper komputert, mely oly bámulatosan intelligens volt, hogy még be sem kötötték az adattárolóit, máris eljutott a Gondolkodom, tehát vagyok-tól a rizspuding és a jövedelemadó létezésének levezetéséig. Csak ekkor tudták kikapcsolni.
Akkora volt, mint egy kisváros.
Legfontosabb egységeit a külön erre a célra tervezett igazgatói irodában helyezték el, a hordozóul szolgáló hatalmas ultramahagóni vezérigazgatói íróasztalt a legfinomabb ultravörös szattyánbőr borította. A sötét szőnyeg diszkrét luxusát egzotikus cserepes növények emelték ki. A helyiséget a számítógépes programozás hőskorának nagyjairól és családtagjaikról készített, ízlésesen gravírozott portrék díszítették, a hatalmas ablakok fákkal körülvett köztérre néztek.
A Nagy Bekapcsolás napján két méltóságteljesen öltözött programozó érkezett, hónuk alatt aktatáska. Diszkréten bevezették őket az irodába: Mindketten tudatában voltak annak, hogy fajuk egészét képviselik történelmük csúcspontján, mindazonáltal higgadtan viselkedtek. Tisztelettudóan helyet foglaltak az íróasztal
előtt, kinyitották táskáikat, és elővették bőrbe kötött jegyzettömbjeiket.
A programozókat Lunkwillnak és Fooknak hívták. Kis ideig az alkalomhoz illő némaságban üldögéltek, majd Lunkwill társára nézett, előrehajolt, és megérintett egy pici fekete kapcsolót.
A lehető legfinomabb zümmögés jelezte, hogy a hatalmas komputer máris teljes készenlétben van. Pár pillanat múlva telten zengő, mély hangján megszólította őket.
Így szólt:
– Vajh mi lehet ama hatalmas feladat, melynek elvégzésére életre hívtatok engem, Bölcs Elmét, a tér és idő világegyetemének második legnagyobb komputerét?
Lunkwill és Fook meglepetten pillantottak egymásra.
[…]
– Ó, Bölcs Elme – kezdte. – A probléma, melynek megoldására megalkottunk téged, a következő. Azt akarjuk, hogy közöld velünk… – várt egy kicsit – a Választ!
– Választ? Ugyan mire?
– Az Élet! – mondta Fook.
– A Mindenség! – mondta Lunkwill.
– Meg Minden – mondták együtt.
Bölcs Elme gondolkodott ezen egy keveset.
– Ravasz.
– Meg tudod csinálni?
Újabb jelentőségteljes csend.
– Igen – felelte végül Bölcs Elme. – Meg tudom csinálni.
– Tehát létezik válasz? – kérdezte Fook visszafojtott lélegzettel.
– Egyszerű válasz? – tette hozzá Lunkwill.
– Igen. Az Élet, a Mindenség Meg Minden. Létezik válasz. Csakhogy – tette hozzá – gondolkodnom kell rajta.
[…]
– Meddig? – kérdezte.
– Hét és fél millió évig – mondta Bölcs Elme.
Lunkwill és Fook döbbenten pislogtak.
– Hét és fél millió év!… – kiáltották kórusban.
—–
Két szigorú öltözékű ember ült tisztelettudóan a terminál előtt, és várakozott.
– Mindjárt eljő az óra – mondta az egyik. […]
– Őseink hetvenötezer generációval ezelőtt indították el ezt a programot. Mi lehetünk azonban az elsők, akiknek a Komputer megszólal.
– Lenyűgöző élmény, Foochg. […]
– Mi leszünk a szerencsések – mondta Foochg – akik meghallhatják az Élet…
– A Mindenség…
– Meg Minden…
– Nagy Kérdésére…
– A Választ…
– Csst! – pisszegett Loonkawl. – Azt hiszem, Bölcs Elme beszédhez készülődik!
Pillanatnyi várakozásteljes szünet után a konzol elején sorban feléledtek a műszerek. A fények, mintegy kísérletképp, fel-felvillantak, majd üzemszerű villogásban állapodtak meg. A kommunikációs csatornából halk búgás hallatszott.
– Jó reggelt! – szólalt meg végül Bölcs Elme.
– Ööö… jó reggelt, ó, Bölcs Elme – mondta Loonkawl idegesen. – Megvan a… ööö… hogy is mondjam…
– A Válasz? – szakította félbe Bölcs Elme fenségesen. – Igen. Megvan.
A két férfi beleborzongott e válaszba. Tehát mégsem vártak hiába!
– Valóban létezik Válasz? – lehelte Foochg.
– Valóban létezik Válasz – erősítette meg Bölcs Elme.
– Mindenre? A Nagy Kérdésre? Az Élet, a Mindenség Meg Minden.
– Igen.
Mindkettőjüket erre képezték ki, egész életükben erre a pillanatra készültek, születésükkor választották ki őket, hogy tanúskodjanak, amikor a Válasz megadatik, s mégis azon kapták magukat, hogy lélegzetvisszafojtva fészkelődnek, mint afféle izgatott gyerekek.
– S készen állsz rá, hogy közöld velünk? – sürgette Loonkawl.
– Készen állok.
– Most?
– Most – mondta Bölcs Elme.
Mindketten megnyalták cserepes ajkukat.
– Bár nem hinném – tette hozzá Bölcs Elme – hogy tetszeni fog.
– Nem számít! – felelte Foochg. – Tudnunk kell most!
– Most? – érdeklődött Bölcs Elme.
– Igen! Most…
– Felőlem… – A komputer elcsöndesedett. Azok ketten idegesen fészkelődtek. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódott.
– Egész biztosan nem fogtok örülni – jegyezte meg Bölcs Elme.
– Ki vele!
– Jó – mondta Bölcs Elme. – A Válasz a Nagy Kérdésre…
– Nos?…
– Az Élet, a Mindenség Meg Minden… – mondta Bölcs Elme.
– Tehát?…
– A Válasz… – mondta Bölcs Elme, és megállt.
– Igen?…
– A Válasz…
– Igen???…
– Negyvenkettő – mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.”
Megmelegítelek
Ilyenkor érzem, hogy érdemes élni.
Reggel Gréti levette a felsőjét és nagyon fázott. Apa szaladt másikért, én a fogamat mostam. Az ici-pici Pöti, felkapaszkodott langaléta nővéréhez, lehúzta magához, és két aprócska karjával védőn átölelte. “Majd én megmelegítelek!”- mondta.
A két gyerek ott állt, összeölelkezve, Gréta hétrét görnyedve, Peti piliskedve és várták a másik hosszú ujjút, én meg majdnem belesírtam a kézmosóba.
Put a tej
A gyerekek valami “fut a tej”-es vidám mesével jöttek haza tegnap. Azóta kikerestem, a címe: Három selyp leány. Gréti szóról-szóra elmondta, vagy háromszor. Sokat-sokat nevetett, de én nem nagyon értettem. Megkérdeztem, amikor már kezdett gyanússá válni, hogy megint olyat tanult amit ő sem ért, hogy :
“Tudod mit jelent az hogy a tej fut?”
“Tudod mit jelent az hogy a tej fut?”
PERSZE, hogy nem tudta.
Esti program: Tejforralás. Megnézzük hogy fut ki a tej a lábasból.
Felállítottam a gyerekeket a fellépőre a gáz mellé és kevés tejet futtattam fel. Na, meglett a boldogság. (Meg az égett edény is, mert vagy 3-4-szer kellett felfuttatnom). 😀
Kis fizika:A felforrt tej felszíne azért emelkedik meg, mert a meleg hatására a tejben kis felületű buborékok keletkeznek, és habzást okoznak. A hab a tej felszínén összefüggő hártyát képez – amit a köznyelvben pillének nevezünk -, és az alatta felgyülemlő gőz megemeli a folyadékot a hártyával együtt.
Íme itt a mese:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. De nem magában élt, volt neki három lánya is. Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk se lett volna. Már ugyancsak ott volt az idejük, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve.
Egyszer egy idegen legény jött a faluba leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót sem, majd beszél ő helyettük.
Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz; a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány:
– Put a té, put a té!
A közbülső meg mindjárt rámondja:
– Ne fólj te, nem fabad befélni!
De a legkisebbik se hagyja:
– De drága a té, péndér addák!
A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét se várta meg. Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.
MVKVM
Az egyik legjobb múzeum, amiben valaha is voltam. 40 év felettieknek KÖTELEZŐ. A “kisboltban” odaléptem a kávéőrlő gép elé, automatikusan alátettem a zacskót, majd kétszer megkattintgattam a csíptetőt. Legnagyobb meglepetésemre kijött az őrölt kávé maradéka. EMLÉKEZTEK???
Ez azt jelenti, hogy előttem a gépet egy fiatal használta. Barátunk szólt rám, hogy nem szabad hozzányúlni, de nem tudtam kizökkenni. Elvarázsolódva, szájtátva lépegettem, mintha valami csoda folytán ismét gyerek lennék. Éreztem a számban az ízeket, a szagokat, a múltam, gyerekkorom emlékeit
… Istenem, egy csoda utazás volt! A srácok is szenzációsan érezték magukat, mert mindenhol volt tapizni, szagolgatni, rakosgatni való. Egy egész napos program. Kevés volt rá a 2 óra, bár rettenetesen elfáradtam a kőkeményen megérintő élménytől. MÉÉÉÉÉÉG!!! ÉRZEM, hogy oda vissza kell mennem. Kell nekem. Minden pici sarka csoda. Imádtam. Mindenki imádta. Menjetek el!
http://www.mkvm.hu/
Peti és a sör
– Peti, most kérlek menj és végezd a dolgod!
– Nem! Én ide most leülök és sört iszom!
Y kromoszóma…
Délutáni gyíkfürdetés
Varázskastély
Minden ajánló ma erről szólt, ahogy kell, el is mentünk. Nos, nem.
Nem mi vagyunk azok a szülők, akik 1 órát állnak sorba a gyerekkel, de kettőt sem! A várudvaron végig kanyargó sorban álltak az ideges szülők a türelmetlen gyerekekkel.
A Gréti és Pöti csalódottak voltak, de nem sokáig, Apának ezért van okos telefonja. Habár a Vajdahunyad várában lépni sem lehetett a sorban állóktól, vagy a mérgesen lézengő családoktól, mi olyan nagyon izgi programokat találtunk ki, ahol CSAK MI voltunk. Karnyújtásnyira a tömegtől. Kiugráltuk magunkat, aztán izgalmas, titkos, csodálatos barangolásra indultunk, ahol, igazi VIP vendégeknek éreztük magunkat. Miközben elmentünk a zsúfolt Varázskastély kiállítás mellett, a “saját idegenvezetőnkkel”, megállapítottuk, lehet nem is fogunk rá elmenni. Vagy csak “titkos” időpontban. 😀
http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/article.php?article_id=806
