dumanyu.hu

Dumanyu – Kismama, anya, baba, humor egy helyen

dumanyu.hu - Dumanyu – Kismama, anya, baba, humor egy helyen

A fellépés

Ajaj, jó késő van már…. nézek rá az órára. Ma van Gréti tánc fellépése. Kávéért könyörög a lelkem. Apa megy. Csinálja. Beteg vagyok. Tele az orrom, a gyerekek ébredeznek, hallom a takony hegyeket. Kivakarom magam az ágyból ébresztem a skacokat, és a szédelgő gyerekek orrát buzgón mosom. Éledezem.

Újra ránézek az órára… döbbenet ül ki hátul a kisagyam felső szegletébe. A többibe még nem jut el… “Igyekezzetek! Elkésünk. ” -kb. ez az első emberi szavam ma reggel, és már pattanok is.

Hol a tánc cipő? Vizet. Zsepit rakjunk el. A lista szemeim előtt pipálódik sorban, mint a gép pörgök már.
“Üljetek le enni!!!!” – harsogom. Senki nem mozdul. Peti még mindig egy szál gatyában kisautót tologat.

“%=/(=(%+””?=(/%!+!!!!!!!!” – na ez már hat, asztalhoz szédelegnek.

Apa megy, keni a kenyereket, osztja a szendvicseket. Hol a gyógyszer. Ilyen náthával nincs fellépés. Töröm fel a tablettát, a kanalast tolom a szájukba. Nyitogatják mint a kismadarak. Amikor végeznek állnak fel. Gréti mossa a fogát, Peti megint eltűnik egy biszbasszal a kezében….

Keresek magamnak ruhát, leteszem az ágyra. Apa gatyában tesz-vesz. Még állítom alszik…

Petin még mindig nincs ruha. “APaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!!!”
Apa szalad, rángatja rá a farmert. “Pulcsit mit adjak rá?”- kiabál át a szobán.
“Benyúlsz, kihúzod, ráadod, tudod hol van!” – ordítok a konyhából.
“A pelenkázószekrényben? Csak biztos ami biztos kérdem!” – zengedezik vissza Apa.
“Ott, mint az elmúlt 4 évben mindig.” – morgok az orrom alá és indulok utána. Nejlon, sárga, pöttyös, kegyetlen vágyölő, szoptatós hálóingem csak úgy lobog mögöttem, ahogy térülök-fordulok. Barátnőmtől kaptam 5 darabot (5 színben és méretben ahogy hízom, vagy fogyom, amikor Gréti jött, hogy legyen a kórházban meg utána…), kínai ipar műremeke….

Kitépem Apa kezéből a két rövidujjút, fordulok vissza a gyerekszobába, megyek a hosszúujjúval.
“Mégsem jó!” – néz csalódottan maga elé a nagy ember. Most nincs időm lelki életet élni. Adom kezébe a pulcsit.
“10 perc indulásig!” -ordítok a hálóingemben, még mindig.

Gréti már felöltözött magától. Az előszobában húzza a csizmáját. “A hajaaaaaaaaaaaad!” – sikoltozom. “Úgy néz ki, mint bolond lány seggén a szőr!”

Jön, nézem, az orra…. hajaj… kézenfogom, berángatom a fürdőszobába és mosom az orrát- arcát… Jóisten, de jó, hogy ezt észrevettem indulás előtt…

Fel kéne már öltöznöm, az egész család az előszobában van elkészülve, én az ágy szélén sárgában kikészülve.
“MI kell a gyerek  hajába?” – sikongok tébolyultan.
“Nézem Drágám! Tündi feldiktálta.” – hallatszik Apa hangja, a telefonját keresi.

Hirtelen gyanús csend. Nagyon gyanús.

“Drágám! Melyik nap van a fellépés? Nem szombat?” – tétova hang ez már… “Vazze, keresem a jegyeket.” – Apa most már nagyon zavartan csoszog.
Most kéne kilépni az ajtón, hogy odaérjünk 3/4 9-re a művházba.

“Megvannak!” – Apa hangosan nevet! -“Drágám, nem ma van a fellépés, vasárnap!”

” ….” -elnevetem magam és bedőlök az ágyba szétesve, kócosan, még mindig a sárga kínai, nejlon hálóruhámban….

neglizse

Miután nem táncfellépésre mentünk, kirándulni indultunk.
Dumanyu: szarkasztikus kedvében van.
Közzétette: Csilla Kaskötő· · január 28., 10:39 ·

Az a szerencse egy zseni családban, hogy minden olyan qrva egyszerű… Egy normális család, kirándulás elôtt kaját és vizet csomagol. Mi kiszàmoljuk a tàvolságot, az átlagsebességget, meg az időt, és gyököt vonunk a töketlen fecske repülési sebességével szer a Celsius fok. A végeredményt kielemezve rájövünk, hogy kéne kaját csomagolni…. Vazz…

Dumanyu 2 új fényképet töltött fel.
Közzétette: Csilla Kaskötő · · január 28., 12:50 ·

1 km-es kirándulás a Velencei tó befagyott jegén, a kincsért, és meg is van.

Dumanyu fényképe.Dumanyu fényképe.

Házi feladat

hazifelA következő lapáttal megkínálós feladat. Gyönyörű könyv hátsó lapján kivágós… Csóri gyerek húzogatja a vonalakat én meg némán kínlódok az ollóval. A feszültség tapintható.

1 órája csinálom a házi feladatomat. Most határozottan érzem, hogy nem támogatom a házi feladat létezését! A gyermekeim és mi is napi sok órát töltünk a kötelezettségeinkkel. Az otthonukban egymással akarunk foglalkozni. Még nem bujtom a gyerekem, de én érzem, hogy ez az én elveimmel összeegyeztethetetlen. Még 1-1 15 perces hétvégi gyakorlás oké, de a gyerek 45 percet ült és még nincs kész. Én sem.

 

Integetés

Persze mi mindig belekeveredünk valami vicces szituba. Most integettünk.

Minden reggel Petinek integetünk az óvodában az ablakban. Az óvónénik külön széket raknak az ablak alá, lehetőséget teremtenek rá.

Ámde most tetőfelújítás van, nagy vas kerítésekkel körbe van kerítve az épület, fóliával árnyékolva. Kukucskálunk, nyújtózkodunk… Integetünk szorgosan minden nap, ahogy ma is:

Megálltunk, integetünk, puszit dobálunk, a fókusz átcsúszik közelebbre. Egy vonalban a fiammal egy riadt arcú tagbaszakadt, bajszos férfi áll, sárga munkássisakban. Vele szemben én és a 190 centiméteres párom, integet és puszit dobál. Észrevettük a gikszert. Vihogtunk. Bohó szülők, csak a kölyköt nézik… a munkás meg…

“Magának is szép napot!” – kiabált Apa és integetett neki, pont úgy, mint a fiunknak. A férfi megfordult és észrevette a pici gyereket az ablakban. Elnevette magát.

“Meglepődtem!” – nevetett tovább.

“Viszlát!” – integetett a bácsinak Apa.

“És pápá!” – kiabáltam és integettem én is.

“Pápá!” – integetett vissza a férfi.

Nagyon röhögtünk.

integet