Sziréna – avagy hiszti, amitől kiborulok
Nézem az alvó gyerekeimet, fel kéne őket kelteni. Annyira édesek. Ilyenkor elszégyelkedem magam, hogy tudok annyira kiborulni tőlük. Rendes, jó gyerekek, én mégis eljutok tőlük egy olyan idegállapotba, amit már magam is szégyellek. Miért?
Aztán beugrott. EGY dolgot sehogy sem sikerült eddig megoldanom. A szirénázást. Van az a frekvencia, amin szirénáznak, ha valami nem tetszik nekik, amit egyszerűen nem tudok tolerálni. Elönti az agyam a sz@r, kvázi cselekvésképtelen leszek sokszor és nagyon nehezen vakarom ki magam belőle. Egyből ezzel kezdik. Tehát ellent mondok nekik valamiben, azonnal bekapcsolják. Pöti 5-10 percet tolja, ha kell, nagyon kitartó. Minden helyzetet megpróbálok megoldani, a képességeim szerint a lehető legjobban, de a szirénázástól kiesik az agyam a helyéből. Ti hogy kezelitek?
Címke: hiszti
Kis katica
Pötinek a mániája lett képzeletbeli kis állatokat dédelgetni. Kicsi krokodil, kicsi kacsa, kicsi akármi. Édesen mutatja a kezét, hogy benne a van az ő “kicsikéje”, ringatja, gügyög neki és minden esetben megmutatja nekem is. Ma a pancsiban ezt játszották. Eleve nagyon későn kerültek bele, de hagytam őket játszani is. Már nagyon kellett volna kijönni, kérlelni kezdtem őket, miután mindkettőjük kicsikéjét megdédelgettem. Gréta kicsikéje katica volt. Átadta nekem, visszaadtam, majd egy szem homokot automatikusan lesöpörtem a kis vizes kezéről. Ami ez után jött az rémálom.
“A katicám!”- sírta el magát Gréti, – megölted a katicámat! “- Álmomban nem gondoltam, hogy az a homokszem a katica. Gréti üvöltve követelte, azonnal keressem meg.
Meglepődésemben térdre álltam és tettem egy próbát, de elröhögtem magam. “Na ne már Gréti! Kiviszlek benneteket, ne játszunk már ilyet!”- morogtam és Pötit fürdőlepedőbe csavarva kiemeltem. Megyek vissza, Gréti porig sújtva gyászolja a katicát. Rám néz, gyűlöl. Kiveszem, törölgetem, nem bírom tovább. Bemegyek a fürdőbe felkapok egy porszemet a földről, beviszem. “Itt van, megtaláltam!” – mondom, de a porszem, ahogy oda akarom adni a bebugyolált csajnak leesik a ujjamról és el is tűnik. Olyan fejet vágok kínomban, annyira abszurd a szituáció, hogy Gréti is kinevet. Nem tart sokáig, már sír. Pöti vigasztalja. Ide mentő ötlet kell! Állok négykézláb a fürdőben és zakatol az agyam. A gyerek az ágyon bebugyolálva bömböl. Beszaladok a szobába és egy kis dísz-szőrös zöld szöszt, amit múltkorijában a KIK-ben vettem, szemet-szájat rajzolok rá, viszem be a következő szöveggel viszem. “Jaj, baj történt a katicáddal Gréti! Beleivott egy csodateába és wuff! Kis zöld, robbanásos katica lett belőle.”
Mutatom, Gréti kezébe veszi, magához öleli az 1 cm átmérőjű, csillogó szőrős barkácsszöszt.
Béke van. De látom Pöti is ácsingózik. Istenem add, hogy legyen a készletben még egy ilyen! – gondolom és rohanok a gyerekszobába. Ééééééééééééés van. Ééééééééééés béke van. Megkönnyebbülök.
“Van egy katicás dalom!” – kurjantom el magam. “Énekeld- éneked!” . Ami innentől jön egy megkönnyebbült sírva röhögős etap, ami alatt felöltöztetem a pucérokat. Gurguláztunk, vinnyogtunk, mind a hárman. Ugyanis ami eszembe jutott gyerekdal elénekeltem. Főszereplője mindegyiknek a katicabogár volt.
Józsi bácsi a tanyán, iáj-iáj-ó. Volt két katicája a tanyán iáj-iáj-ó.