dumanyu.hu

Dumanyu – Kismama, anya, baba, humor egy helyen

dumanyu.hu - Dumanyu – Kismama, anya, baba, humor egy helyen

Megmelegítelek

Ilyenkor érzem, hogy érdemes élni.

Reggel Gréti levette a felsőjét és nagyon fázott. Apa szaladt másikért, én a fogamat mostam. Az  ici-pici Pöti, felkapaszkodott langaléta nővéréhez, lehúzta  magához, és két aprócska karjával védőn átölelte. “Majd én megmelegítelek!”- mondta.
A két gyerek ott állt, összeölelkezve, Gréta hétrét görnyedve, Peti piliskedve és várták a másik hosszú ujjút, én meg majdnem belesírtam a kézmosóba.

Petike nem beteg

Megkaptuk a leletet. Petike vérszegény. Ennyi. Mégis csak a hematológusnak volt igaza. Jaj, de hosszú rémálom csodálatos hírrel.

Levontam a tanulságot az elmúlt hónapok eseményeiből.
1. Egy anya azért van, hogy aggódjon és gyanakodjon és ha úgy érzi, akkor igen is indítson egy kivizsgálást.
2. Az orvosok szörnyen meg tudják ijeszteni a laikust.
3. Ha egy orvos egy leletre azt mondja rendkívül nagy a baj, a másik pedig azt, hogy nincs baj, akkor az igazság a harmadik orvosnál van.
4. Ne felejtkezzünk el magunk egészségéről se gondoskodni.
5. Nagyon-nagyon nehéz anyának lenni és az aggódás baromira elcseszi az ember mindennapjait. Az utóbbi időben idegileg teljesen kikészültem, és a lelkiismeret furdalás sem volt segítségemre.
Objektíven nézni a dolgokat anyaként a legnehezebb.

Kirándulunk

Csodaszép kisfaluból, ahol a barátainknál Németországban laktunk, látszott a Gellérthegynyi dombon álló kápolna. Nagyon szerettünk volna felmenni, el is indultunk. Légvonalban 500 méter, így könnyen és gyorsan, délutáni sétaként teljesíthetőnek tűnt. Nem is vittem magammal mást, mint egy palack vizet és egy csomag papírzsepit.
A vinnyogást Gréta a második utcasarkon kezdte. Ő fáradt, nem tud továbbmenni, különben is a kirándulás “unalmas”. Mindent bedobtunk. Tutujgattuk, kérleltük, megértettük, vicceltünk, belefáradtunk, fenyegettük, otthagytuk. Üvöltött. Szent ünnep révén egy teremtett lélek nem volt az utcán a gondosan csicsásra díszített kertekben a hangtalan utcán mindenhol a műpatakok csordogálása hallatszott.
És Gréta fülsüketítő ordítása…

P1120435

 

Mi mentünk. Gréta vonyítva utánunk. Alig kanyarodtunk rá a falut elhagyó ösvényre egy szép kicsi játszótéren találtuk magunkat. Kicsit hintáztunk, de amikor a továbbindulásra terelődött a szó, Gréta újbóli vinnyogásba kezdett és itt mondta be Pöti béketűrése is az unalmast.
Sírt, Apa nyakába kérezkedett.

 

Újabb kínkeservesen megtett 20 méter után Gréta olyan palávert vert ki, hogy Apa megemelte a hangját, pedig ez a legritkább. 5 perc múlva úgy kiborultunk, hogy a sikítozó Grétát, aki azt üvöltötte hagyjuk őt ott elpusztulni a mező szélén, mérgemben betaszítottam a gyepre utána szólva: “Próbálkozzál. ” Majd karon fogtam Apát és továbbindultunk a csodaszép úton. Jobbról almafák, balról az dombon a hívogató kápolna, csodás levegő, hátunk mögött hüppögő Gréti. Ő bizony megütötte magát, agyonvágták a növények, agyoncsípték a bogarak, mert a gonosz anyja ellökte. Apa leleltározta nem létező sérüléseit, amikor észrevett a ruháján egy elképesztő cuki kis hernyócskát. Gréta nevetve szaladt mutatni.
Nekem valahogy nem volt vigyorgó kedvem. De nem sokára lett, amikor észrevettem egy gyönyörű szeder bokrot. Jóízűen falatoztunk. Pöti kapott egy vándorbotot, szépen jött a kicsi lábán, szemezgetett. Gréta 10 méter múlva vándorbot után vinnyogott…kirandulas

 

Aztán Pöti kezdett lemaradozni. Mikor megérkezett, vele jött a szag. Pöti beszart, nálam meg nincs pelus. Csak most nincs. Kibontottam felmérni a helyzetet, a végeredmény egyben volt, gyors mozdulattal a bokorba rejtettem, vízzel és papírzsebivel tisztára töröltem és indulhattunk tovább.
Már megkerültük a hegyet és még sehol nem találtunk feljáratot. Kezdtünk éhesek is lenni, de az út menti almafák gyorsan gondoskodtak rólunk.
Végre megtaláltuk a felfelé vezető utat, elértünk az első faluig, ahol Gréti közölte, hogy kakilnia kell, azóta, hogy elindultunk és már nem bírja tovább. Gyorsan bevonszoltam a falu melletti kiserdőbe, eredménytelen.
Már én is kezdtem fáradni, de a látvány mindenért kárpótolt. A kihalt utcákon gyönyörködtünk az épületekben, a kilátásban, amikor futva ránk támadott két óriási, gyönyörű német juhász. Pöti apja nyakában, Grétit próbáltam magam mögé tuszkolni. De nem bántottak. “A bot kell nekik, Gréti dobd el a botot!” -szólt Apa és valóban így volt. Egy pisszenésre a két állat eltűnt, de embert nem láttunk.
Már majdnem felértünk, amikor dézsából kezdett ömleni az eső. Az út szélén, fa alá húzódva vártuk a fürdő végét. Szerencsére mindannyiunkon esőkabát volt, és az óriási fa is egészen jól védett minket, így kb. 10 perc kényszerpihenő után már szikrázó napsütésben kaptattunk a kis falu utcáin felfelé. Fotózkodtunk a csodás szivárvánnyal hátunk mögött.
Mindjárt itt a kápolna, gondoltam, de csak egy úthoz jutottunk, ami ismét megkerülte a hegyet. Na itt fogyott el belőlem is a lelkesedés.
Az akkorra már 2,5 óra hegymenet után, amikor a kápolnát megpillantottam, utasítottam Apát: “Na, most hívd fel Sanyt, hogy jöjjön értünk!”
A kis templomtól szédületes látvány fogadott minket, a szánk is tátva maradt. kapolna2Jó kedvünk kerekedett, nevetgéltünk, játszottunk, fotóztunk, aztán elindultunk lefelé, ahol már várt minket kedves barátunk. Hazafelé még elvitt minket szarvasokat etetni és egy szuper repülőteret is megnéztünk. Szakadó esőben, két alvó gyerekkel kocsikáztunk haza. 🙂 Szuper napunk volt!