Egyes-többes

Gréta pakol. Játékait gondosan teszi helyre. Apa körbenéz.
– Gréta! Mi lesz azzal a szegény vakondokkal még ott? – kérdez rá a földön heverő kisvakond kesztyűbábra.
– Az csak egy vakond.- igazítja ki Gréti, miközben elteszi a helyére.


Nem lesz semmi baj!

– Gréti imádott felfújható lován – vagy mijén – lovagolt, ugrált végig a lakáson délután. Kezében a felfújható tapsoló egyik fele. Ő volt a lovag. Petike vágyakozva nézte. Kérlelni kezdtem Grétit, hogy adja oda picikét Petyának, de ő hevesen tiltakozott. “Enyém!” kiabálta. Bevetettem , az ekkor használatos fegyverem:
– Az én ágyam is az enyém, mégis alhatsz benne, mert jószívű vagyok. Te is légy jószívű, picikét hagy lovagoljon Petike, aztán visszaadjuk.
Kelletlenül lekászálódott a lóról, szembe állt vele, megfogta óvatosan átölelte a két fülét, kissé takarva. Lehajolt hozzá szemébe nézett, megsimogatta az arcát és a fülébe súgta:
– Nyugi-nyugi! Nem lesz semmi baj!


Tészta

– Gréti, minden szem tészta maradjon a tányérodban! – utasítom gyermekemet, amikor én eleve helytelen dolgot teszek. Bevittem a tv elé a vacsit.
– Oké anya! Ha kiesik egy picike darabka tészta az ágyra, akkor majd azt mondom, “bocsánat”. – vág jógyerek fejet Gréti…


Pontosítsunk

Össze-vissza keresgélem a lottószelvényt, sehol nem találom. Gréta topog a hátam mögött. Egyre ingerültebb vagyok, végül megtalálom Apa kisgépjének a tokjában… véletlen.
– Anya, gyere már, mit csinálsz? – nógat Gréti
– Megyek már, csak apád elbagatelizálta a lottót, most találtam meg, megyünk feladni.
– Anya! Az azt jelenti, hogy elbaszarintotta?
– Őőőőőőőőő… azt. – hihihihihihi, juuuuuuuuuuuj… hihihihi


Anyuka!

Ikeába menekültünk a forróság elől a gyerekekkel. Ott találkoztunk a bölcsis barátokkal. Gréti nagyon jól érezte magát. Szuper nagyot játszottunk, eladó néni volt a berendezett boltban, de vendégeskedtünk is, majd találkoztunk a srácokkal. Gréti és Petike jóízűen bezabáltak. Indultunk haza, de Ildi, a kislányok anyukája visszaszaledt az ottfelejtett dolgokért:
– Dancsó anyuka! Dancsó anyuka! Hová mész? – kiabálta utána Gréti

Haverok nevét nehezen jegyzem. Múltkor Olivér édesanyjáé sem jutott eszembe, pedig ezer éve tudom. Grétával beszélgettünk és tanácstalanul néztünk össze, hirtelen egyikünknek sem jutott eszébe. Mondtam neki, ha legközelebb találkozunk, óvatosan derítse már ki (ha addig nem jut eszembe). Tiszta ciki… Nagyon segítőkészen beleegyezett. Egy nap, amikor homokoztunk, kiabál oda nekem messziről, Olivér anyukája mellől.
– Erika!
– Tessék kislányom?
– Olivér anyukáját Erikának hívják!
– Okééééééééééé!!!!!!!!!!


Petyuka

– Petya! Petya! Petyuka! Édesem! Nem oda! – cincog Gréti Petyának. Megzabálom! (Petyukát ő kreálta. Mindent becéz, még a becézést is!)


Szabályosan

Anya, szabályosan add fel rám a fürdőruhát! -pöröl velem a kiscsirke. Ez azt jelenti, hogy nagy óvatossággal, nehogy koszos legyen… 🙂


Tündér

– … ha lehunyod a szemed egy tündérke, rászáll a párnád csücskére és gyönyörű álmot hoz. – mondom Mariann néni után szabadon, minden áldott nap a mese végén a “zsolozsmát”, amikor is Gréti lehunyja a szemét és alszik. (leggyakrabban)
De ma másképp volt.
– De Anya! Nincsenek is tündérek! – szólt rám Gréti, nagyon határozottan. Meglepődtem. Egy pillanatra nem is tudtam, erre hogyan reagáljak. Aztán próbálkoztam.
– Ki mondta, hogy nincsenek?
– Hát én! – közölte és nagy vehemenciával magára mutatott, majd befordult a fal felé.
– És ha mégis vannak tündérek? – próbálkoztam be. Visszafordult és nagyon komolyan magyarázni kezdett.
– Tudod anya vannak olyan dolgok, amiket szeretek és vannak olyan dolgok, amiket nem. – tagolt jelentőségteljesen, majd szünetet tartott. Vett egy mély levegőt. – A tündéreket NEM szeretem. Tudod mit szeretek? – nevette el magát, – A csokit! – kuncogva befordult ismét a fal felé és elhelyezkedett aludni.


Anyám Péter…

– Én nagyon bírom Péter anyámat! – jelentette ki egyik barátunkra minap Gréta.
– Péter bátyádat! -javította ki Apa. Nevettünk. Mi mindig így hülyülünk Péterrel. Mindenki a bátyja és a nénje a gyerekeknek. Ezen mulatunk. Mint egy szép nagy család.

– Mesélted Péternek, mit mondott Gréti? -kérdeztem ma.
– Nem, Péter szabin van, nem zaklatom ezzel.
– Apu, mi is megyünk oda Péterhez szabira. Odautazunk szabira Péterékhez?
– Gréti! Szabadságon vannak Péterék. Szabi nem egy hely.
– Óóóóóóóóóóóóóóóóóóó…


A tüske

– Nem akarom, hogy kiszedd a tüskét!- sikít Gréti. Pedig félek, a talpa be fog gyulladni. De a tegnapi kiborulása már az én lelkemnek is sok(k) volt. Remegő-hüppögő kis testét szorítottam magamhoz és magyaráztam-magyaráztam arról, hogy az anyukák csak akkor okoznak kis fájdalmat, ha meg akarják óvni a gyerekeiket a nagytól…
De nem győztem meg. Reggel könyörgőre fogta:
– Könyörgöm Anyu, ne nyúlj a lábamhoz. Könyörgöm!
– Gréta, nem bízol meg bennem?
– Nem bízom meg!
– És Apában!
– Apában sem bízom meg. Nem bízom meg senkiben csak magamban! (azt a kutyafáját a hároméves…) Én nem akarom, hogy kiszedjétek a szálkát. – mondta teljes öntudattal!

Szálka marad.