Mosogató lefolyó

Kevés dolog gusztustalanabb a világon, mint a mosogató lefolyó csőszerelés. A párocskámmal ma megjártuk a hadak útját. Még a szerencse sem kísért minket, tekintve, hogy a trutyigyűjtő vödröm pont a fürdőszobában, emelés közben monda be az unalmast, így ami derékmagasság alatt volt az lerakódott hányásszagú trutyis lett. A lakás úgy néz ki, mint a világegyetem az ősrobbanás után és mi már olyan fáradtak vagyunk, hogy alig élünk…

Kifutok a világból

Néha úgy érzem, szeretnék csak futni. Becsukni az ajtót és kifutni a világból. Egy bolygóra. Ahol van egy kád meleg víz egy órára, lágy zene szól. Ahol két pohár bort is elkortyolhatok, nyugodtan, lassan. Aztán megnéznék egy jó filmet. Egy pihe-puha ágyban. Egyben. Egy tálca finom kajával az ölemben.
Olvasnék. Régen mennyi könyvet olvastam… Nincs nagy igényem, csak a kedvenc könyvemet olvasnám el és nevetnék rajta századszor is. Mint régen, amikor bajom volt és levettem a polcról és elolvastam.
Szeretném hallani a tenger morajlását. Én azt sem bánom ha cd-ről, csak ne legyen más hang… esetleg sirályok rikoltozása.
Szeretnék aludni. 8 órát egyben, egyedül, CSENDBEN.
Szeretnék táncolni. Egy nagyon meleg táncos fiúval egy nagyon nagyot. (hogy ne érje szó a ház elejét egy tapadós bolerónál… :D) Hogy nevetek amikor írom. 😀
Nem kéne több, csak egy nap. Amikor nem lennék sem munka sem háztartási robot, sem lelkiismeret furdalástól gyötört anya. Amikor tudnám, hogy a gyerekeim és a párom is jól vannak… de én csak ÉN lehetnék. Egy kicsit csak magamnak, csak magamért… Egy kicsit… Csak egy napra. Én, Csilla.
bolygo

A lefele gomb

Bevásárlóközpont, szombat, 1000 ember. Hazaindulunk, megállunk a liftnél. Pöti nyom egy lefele gombot. Nem világít. Várunk, semmi.
Pöti megint nyom egy lefelé gombot, Gréti is megnyomkodja. Gyerekek, várjunk kicsit, hátha működik, csak nem világít, ne nyomkodjátok. Semmi.
Gréti: “Nyomjuk meg felfelé is”, és megnyomja, mivel egyetértek. felfelé világít, állunk, semmi.

Kis gyerek, nagy kéz-fekete köröm. Odajön, nyomkodja a lefelé gombot. 5-ször. Semmi.
Anyja is nyomkodja. Megvan kitől örökölte a kezet. Őőőőő, nem csak a kezet. Ezek Nagyék!

Állunk.

Csini pipi, két gyerek. Jön, meglátja csak felfele világít a lift gomb. Végig néz minket, sajnál. “Szegény tudatlanok, ők is azt gondolják lent a lift és fel kell hívni a felfele gombbal. Szerencsére én nem csak szép vagyok…” -látszik az arcán, odanyúl, nyom, semmi. Nyomkod, mintha morzézna.

Én: “Nyugodtan nyomd meg még százszor, hátha neked sikerül, csak nekünk idiótáknak nem.”

Telitalálat, ideges lesz. Felfelé megy a lift, beugrik gyerekestül, mi maradunk. Nagykezűek összemorrannak:
Nagyné – Miért nem szálltunk be?
Nagy babakocsival – Mert felfelé ment.
Nagyné – Mi van, ha csak felfelé megy? Jön majd lefelé is velünk.
Nagy – Majd a következőbe.
Nagyné – Mi van, ha teli lesz?
Nagy jelentőségteljesen megtolja legkisebb nagykezűt – Mi akkor is beférünk.

Hátra nézek, mosolyognak. Mosolygok. Most kezdem én is kényelmetlenül érezni magam.

Lift jön. Felfele. Azanyád. Benyomakodunk. Megyünk fel, megyünk le. Végre. Mindenki elégedett, kedves, mosolyog.

Kávéfőző vészhelyzet!

Vészhelyzet-vészhelyzet! Nem funkcionál megfelelően a kávéfőző, alig jön belőle víz. Azonnali beavatkozást igényel.
Akció pontok:
1. Tegnapi maradék rettenetes ízű kávé lenyelése, túlélési okokból.
2. Ecet fellelése: fürdőszoba, a fürdőjátékokat tisztítottam.
3. Ima, hogy még legyen a flakonban.
4. Maradék ecet vízzel elegyítése és kávéfőzőbe töltése.
5. Ökumenikus ima.
6. A sistergő víz csapba öntése.
7. Ima az ufókhoz, hogy legyen még ecet.
8. Ecet vízzel elegyítése és kifolyatása.
9. Ördöggel cimborálás.
10. Tisztító víz átfolyatása “MÚKODJ, MÚKODJ!” ráolvasással.
11. Újabb adag tiszta víz átfolyatása, a kifolyó víz sugarának tudományos elemzése.
12. Ismétlés, cigánykártya vetéssel, jóslással.
13. Ismétlés, közben jógaállásban koncentrálok a csímre.
14. Kávébetöltés, fohász a szent tehénhez.
16. Embriópózban várakozás a kávé kifolyására.
17. KÁVÉ!!!
kavefuggo

Benevezek a legjobb szomszéd címre

Azt hiszem benevezek a “legjobb” szomszéd címre.
Este 8-nál előbb csak a gyerekek orrát szoktam porszívózni, de azt hazaérkezésemtől folyamatosan, hétvégén non-stop.
Este 8 körül eljutok a lakás kiporszívózásáig is, mielőtt kiemelem a gyerekeket a fürdővízből.
Éjjel ha betegek a srácok természetesen bőg a porszívó.
Kora hajnalban felébredek, berakom a mosógépet, Ha éjjel ébredek fel, akkor is berakom, csak hajnalra időzítem, mire felébredek járjon le.
Elindítom a mosogatógépet is. De azt van amikor csak reggeli ébresztőnek.
Legtöbbször a fürdőszobában sikerül ordítani a gyerekeimmel mert estére fogy a türelmem és a pacsi játék közben jönnek a legnagyobb marhaságok. Ez azért jó, mert a fürdőszoba oszlatja el az egész épületben legjobban a hangot.
Lehet a lakógyűlésen egy doboz altatót fognak nekem megszavazni…. 😀
A The Sun ban találtam egy cikket erről a nőről, Clarie Barlett-ről, aki alvajárás közben kitakarítja a lakást
 
 

http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/news/4937116/Mum-Claire-Bartlett-does-household-chores-in-her-sleep.html

Sosem érünk rá?

Napindító. Hányszor mondjuk a gyereknek: “1 perc”. Én olyan sokszor, hogy szállóigévé vált. Hányszor mondjuk, most nem érek rá, aztán rájövünk, hogy évek teltek el és mi nem értünk rájuk. Tegnap este büntiben voltak a gyerekek. Egy mesét sem nézhettek a tv-ben. Én főztem, házimunkáztam. Letöröltem a konyhaasztalt és magamhoz rendeltem őket. Míg rajzoltak, beszélgettünk. Apa munkájának éjjeli etapja előtt leült közénk és zöldséget pucolt. Aztán ettünk. Nem kisautóztam, nem Barbiztam, őszintén nem is szeretek. Nem is értem rá. “CSAK” együtt voltunk. Boldogságos volt.

Péntek este – kinyúlva

Ma megint előbb merültem le, mint kellett volna. Szétcsúszva támasztom a konyhaasztalt és az azon csücsülő laptopot. Előttem a vacsora maradékai. Mellettem az összecseszerintett konyhapult, jobbra a félig kipakolt mosogatógép. Hátam mögött szétválogatott szennyes ruhák és kiteregetésre váró vizesek. Balra a gyerekszobában az óriási kreatív este óriási kupija. Festékek, nagy dobozból kreált gyerekház széthagyott csomagolóanyagok… elfelejtettem összepakoltatni. A srácok habot fújnak a kádban. Az előszobában az otthagyott szatyrok várnak arra, hogy arra járjak. Apa dolgozik.
Most vagy robbantok egy gránátot, vagy fogok egy hólapátot és nyomot tolok, de leginkább zenét hallgatok és sz@rok mindenre. Irgalmatlan fáradt vagyok. Csak lassan, apránként, amihez marad még energiám..

A túlbuzgó szülő jelenség

A túlbuzgó szülő jelenség

Találtam egy nagyon jó cikket a Dívány Porontyon. Egy anyuka hívta fel rá a figyelmem. Én is találkoztam-találkozom a problémával nap mint nap, és magamban is próbálom lenyomni az előtörő bűntudatot. Akkora a külső nyomás, amit főleg az első gyerekes anyukák éreznek, ami az egész szülőséget komforttalanná teszi. Írom úgy, hogy maximálisan hiszek a babák fejlesztésében, a fejlesztő játékokban, de fizikai és lelki képtelenségnek tartom az egész napos formaberakózást és mondókázást úgy, hogy még a lakás is tiszta és kaja is van és az anya idegei is rendben. Látom a két végletet. A helikopter szülőt, aki állandóan ott pörög csemetéje körül, lélegzetvételt nem hagy neki. (Ilyen voltam én Grétivel míg pici volt), és a “majd más megtanítja”, hordom mindenhová a gyerekem tanfolyamra típussal, aki a fáradtságot arra már nem veszi, hogy ő játsszon, vagy foglalkozzon a gyerekkel.

Íme a cikk a kommentjeimmel:

A mai kor egyik vezényszava, hogy adjunk meg mindent a gyereknek. Sok mindenben megjelenik ez a túlbuzgóság: fejlesztésre viszik azt a gyereket is, aki nincs is lemaradva semmiben, mondván, ártani biztos nem fog. Már az óvodásnál keresik a különórákat, sőt, már bölcsődés korúaknak is van nyelvóra. De ha épp semmilyen foglalkozásra nem viszik, akkor sem lehet nyugodni.

Sok anyának és apának (de mintha inkább az anyákra lenne ez igaz) bűntudata van, ha nem szervez otthonra is valami „tevékenységet”. Hiányérzete van, ha csak úgy léteznek otthon, ha a gyerek játszik, a szülő házimunkázik, dolgozik, ahelyett, hogy mindig mesélne neki, ringatót rögtönözne, de legalább megtanítana neki néhány számot és betűt, vagy bábszínházat építenének a szobából. (A bábszínházat biztos rólam írták… 😀 😀 😀  – Dumanyu megj.). Hogy mit tekint hasznosnak a szülő, az családonként változik, de a különböző értékrendet vallók hasonlítanak abban, hogy sosem tudnak megnyugodni: eleget kap tőlük a gyerek.

Igaz, hogy élményekre szükség van, és az is igaz, hogy igényli a gyerek, hogy legyen olyan idő, mikor a szülő csak rá figyel, igazán odaadja magát, nem csak úgy fél szemmel sandít oda, főzés, teregetés, pláne chatelés közben. Igaz, hogy elementáris igénye a gyereknek, hogy meglássa magát az anya, az apa tekintetében, aki igazán ővele van, akinek tükröződik a szemében, hogy érzékeli a gyerekét, örül neki. Tehát kell a közös élmény, és az érzelmi együttlét. A kiindulópontban ott van az igazságmag, de túlzásba, akár káros túlzásba is át tud csúszni a törekvés, hogy kapjon meg mindent a gyerek. És olykor épp ezért nem kap meg fontos dolgokat.

A szükséges ingereket a baba és óvodáskorú gyerek a normális, hétköznapi, egészséges közegben megkapja. Nincs szükség különórákra, (Olyanra biztos nincs, ami szülő nélkül van. Dumanyu megj.) de arra sem, hogy a szülei folyton produkáljanak valamit, sokkal inkább arra, hogy részt vehessen a valódi, az otthoni életben. Hogy amit csak lehet, megfoghasson, kipróbálhasson, és ne az legyen az elsődleges szempont, hogy „jaj, összepiszkolja a kis ruháját!”. Nem biztos, hogy kell egy megtervezett éneklős fél óra minden nap, elég, ha dudorászik anya, miközben kavargatja a levest, amikor kedve van, höcögteti a térdén a gyereket, és közben mondja az ezer éve ismert mondókáját. Elég, ha akkor válaszol, mikor a gyerek rámutat egy betűre vagy feliratra, és kérdezi, mi van ott. (Én csak kerek szemekkel bámulom, hogy anyukák 2 éves gyerekeket olvasni tanítanak…Nem is tudom hogyan értékeljem. Pöti az Umizoomiból 2 évesen ismerte a számokat és formákat, tanítás nélkül, Umizoomit meg akkor nézett, amikor főztem.- Dumanyu megj.) És persze a játék is magától alakul: ha bevonja a kicsi a szülőt, akkor bekapcsolódik, nem kell, hogy anya kitalálja, megszervezze, és a legszuperebb eszközök álljanak hozzá rendelkezésre.

Ahogy Vekerdy Tamás is sokszor felhívja rá a figyelmet, a gyerek legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége a szabad játék. Szabad, tehát nem az, mikor csak egyféleképp lehet, hanem mikor a gyerek követheti a belső képeit, a vágyait. Ha látott már valaki gyereket, ahogy feloldódik a maga alkotta világban, megérti, hogyan fejlődik ebben a tevékenységben sokkal jobban, mint bármelyik szervezett foglalkozáson. Kell az agynak ez a kreatív, ugyanakkor ellazult állapot, amiben felszínre bukkan az, aki vagyunk, amiben kivetül a belső világunk, amikor teremtővé válik a gyerek, a saját játékán keresztül találkozik önmagával. (Nagyon fontos, hogy a szabad játékba SOHA ne zavarjuk meg a gyereket, különben idővel képtelen lesz egyedül játszani.-Dumanyu megj.)

És ezt a meditatív, teljes lényét, testét, lelkét egybefogó tevékenységet zavarjuk meg, ha minden áron be akarunk avatkozni. Vannak szülők, akik még a játékban is okítani akarják a gyereket, és rögtön mutatják: „nem fiacskám, ezzel nem így, hanem úgy játszunk, az igazi markoló így markol, nem úgy, ahogy te mutattad az előbb”. Jó szándékkal teszik, de nem értik, hogy nem csak azt kell megtanulni az élethez, hogy mi hogyan szabályszerű és rendeltetésszerű, és a külvilágban minek mi a valós működése. Ezt is megtanulja, ha hagyjuk, hogy tapasztalja maga körül a világot, hogy beleengedje magát, hogy sarazzon, pocsolyázzon, dagonyázzon, nem féltjük, ha fel akar mászni ide-oda. De a befogadás mellett szükség van a szabad alkotásra, a benső kivetítésére is. Arra, hogy aza markoló éppen úgy működjön, ahogy az ő fantáziájában.

Bizonyára nem egy szülő sóhajt gondterhelten, mikor azt olvassa, nem kell plusz foglalkozás, elég, amit spontán nyújt a gyereknek. És mondja, hogy „igen, igen, de én magamtól nem dúdolok főzés közben, nekem spontán nem jön a mondóka”. Viszont hallják, olvassák, hogy ezek kellenek, és ilyenkor jön a pánik, hogy hiányzik az ősanya tudás. Higgyük el, hogy nem kell virtuóznak lenni, tényleg nem! Nem kell, hogy több száz éneket és verset tudjon valaki, egyet-kettőt mindenki tud. A gyereknek fontosabb a szülő jókedve, mint a paletta színessége. Nincs anya, akiből minden spontán jön: egyszerre ő a legnagyobb kézműves zseni, aki maga varrja a babákat, minden helyzetre van egy verse, és még a tésztát is házilag gyúrja. (DE van. Bartos Erika. Valószínű ő az egyetlen, ezért meg is vág az ideg minket átlag szülőket, amikor olvassuk. De ha lefordítjuk jó oldalra, sok ötletet vehetünk a könyveiből, amiért már megéri végigszenvedni a pongyola fogalmazásait! – Dumanyu megj. )
Ha valaki nem az a dalolós vagy fejből mesélős fajta, akkor engedje ezt meg magának! Nem kell mindent adni a gyereknek. És nem csak foglalkozások terén, de „ősanyaként” sem. Van, aki ebben jó, van, aki abban.

A szülő adja azt, ami ő maga, nem kell megfelelnie semmilyen előre megrajzolt képnek. Inkább fontos, hogy megtalálja, mi az a mód, ahogy együtt tud lenni a gyerekkel, úgy, hogy az egyiküknek sem izzadságos, hanem mindketten jól érzik magukat benne.

Cziglán Karolina
pszichológus

Forrás: http://divany.hu/poronty/2016/01/04/a_tulbuzgo_szulo_jelenseg/

Leszokom a dohányzásról – irreális fogadalom

Újévi fogadalomként nagyon sokan kimondják: leszokom a dohányzásról!
A dolog itt esett kútba. Be kell látni, hogy a dohányzásról nem lehet leszokni. Én úgy szoktam mondani: éppen nem gyújtok rá. Több, mint 6 éve.
A terhességi tesztem pozitív lett és azonnal éreztem a felelősséget. Már nem csak a saját testem mérgezem, valaki másét is. Nehéz volt, de ez a tudat mindig átsegített.
Soha, de soha nem bíztam viszont el magam annyira, hogy azt merjem állítani: leszoktam. Nem is állítom, mert azonnal belső kényszert éreznék a cáfolására.

Én csak épp nem gyújtok rá. ENNYI.

Most sorolhatnék 100 érvet, miért nem szabad dohányozni. Minek? Dohányozni jó. Buli. megnyugtat, társaságot szerez, információt áramoltat. Egyetlen egy érv viszont nagyon visszatart:

A dohányosok olyan büdösek, mintha egy tábortűz szaga keveredne a két napos hányáséval és ők nem is tudnak róla, de mindenki más érzi és a legnagyobb gáz, hogy 10 évig ilyen szagom volt nekem is…  Áááááááááá….

Na ez tart vissza attól, hogy újra dohányozzak. Nem az egészségbalbla.