A mai gyerekek mindig betegek?

Betegségek:
“A mi gyerekeink nem voltak ennyit betegek!” – jegyezte meg már százszor Apósom. Aggódva követik, mennyiszer betegek az unokák. Nos, erről neki is elmondtam a véleményem és most hozzáteszem a régimódi doktornéninktől származó információt is:

“A mi időnkben.” – ez a mondat hangzik el sokszor a szüleinktől. De miről is beszélünk? Egy 40 évvel ezelőtti zárt közösségről. Amikor a határt csak engedéllyel lehetett átlépni. Ha érkezett hozzánk messzi országból egy színes bőrű, őt, mint egy fertőző elemet azonnal bedugták a  László kórház karanténjába és figyelgették.
“A mi időnkben.” – abban az időben mi volt. Mumpsz. Ma már oltás van ellene. Kanyaró. Ma már oltás van ellene. Bárányhimlő. A vírus olyan magányos volt, hogy körbejárt az országban, mint Kodály Zoltán népdalgyűjtő, és bekopogtatott a házakba: “Kezitcsókolom, maguk már megkapták? Nem? Jönnék kérem szépen.” Ma egyes megjelenési formái olyan agresszívek, hogy abból van László kórház. De oltás van ellene.

Mi van a mi időnkben? A vírusok és a bacik felülnek a repülőre és 2-10 órán belül itt vannak. Ha Londonban egy kisfiú eltüsszenti magát, akkor a lányom 2 nap múlva ugyanazt a vírust tüsszögi. Ha elviszem egy bevásárlóközpontba és veszek egy zsemlét, lehet a világ másik feléről származó fost viszek haza.

Az immunrendszer 6 éves korig alakul ki. Addig a gyerekek betegek. Attól is függ mennyit beteg egy gyerek, hogy a szülei mit minősítenek betegségnek.
“Kicsit náthás.” – hallom sokszor és a gyerek orrából kúszik ki a zöld csík. Nos ha egy váladék már színes, azt “gennyes váladéknak” hívják az orvosok. Ezen érdemes elgondolkodni. Ha nem vízszínű, ami kifolyik, akkor a gyerek beteg.
Erről már a nátha kezelésénél írtam. ITT

De milyen tényezők vannak még? Bizony az ételek. Az adalékanyagok, a feldolgozott ételek teret nyertek az elmúlt 30 évben. Míg a zárt gazdaságunkban kvázi hazai termékeket ettünk, ma  a makói fokhagyma is kínai. Nem tudjuk mit eszünk és nem tudjuk honnan származik.
A vegyszerek a másik. Ma már nem szappanporral forognak a Hajdú-Energoluxok….
Ez bizony globális probléma és rengeteg betegséget-tünetet- allergiát okoz. Szinte nincs olyan ember akit ne érne el valamilyen allergia. Ha nem gyerekként, akkor felnőttként.

Ott van a szabad levegőn mozgás is. 30 éve napi 5 perc mese volt a tv-ben. Előtte tv sem volt… Ma mennyit töltenek a srácok a tv és a számítógép előtt? Mi még egész délután bicikliztünk az utcán. Autó sem jött…

Az osztályunkban két elhízott kisgyermek volt. Mindkettőt kiközösítették……..
Ma félve néz az ember körül. Felnőttek, gyerekek döcögnek x lábaikon a súlytól rogyadozva…

Végül tudomásul kell vennünk, hogy ez van, és ápolni-ápolni, a lehető leggondosabban, valamint a lehető legjobb kapcsolatot kialakítani a háziorvossal. Ha nem bízunk benne leváltani. Lehetőség szerint minél többet meg kell tudni a lázcsillapításról, a betegellátásról, hogy ne rángassuk feleslegesen kórházba a gyereket ahol nagy a fertőzésveszély, illetve tudjuk, hogy mikor kell feltétlenül kórházba rohanni vele, vagy ügyeletet, hívni.

Orrszívás, orrmosás

Hatékony nátha kezelést írom le neked. Ha így jársz el, a gyereked komfortosabban érzi magát, gyorsabban gyógyul, kevesebbet hiányzik, kevesebb antibiotikumra lesz szüksége.

Orrszívás.
Először is erőltess nyugalmat magadra. A gyerek látja, hogy kiborulsz. Használj Nasivin Sanftot ha a gyerek orra eldugult  és csak akkor szívj, amikor hat. Nasivin Sanftot orvosi ellenőrzés nélkül maximum 3 napig és maximum napi 3-szor használj! Mint minden gyógyszernek ennek is lehetnek mellékhatásai.

Minél többször szívod a gyerek orrát, annál jobban megszokja, sajnos ez nem kívánságműsor. A szívás mindig a legrövidebb ideig történjen. Ha észleled, hogy eldugult az orr, az lehet attól, hogy megduzzadt a nyálkahártya és attól is hogy teljesen tele van. Óvatosan!
Tudnod kell, hogy 6 éves korig, akármilyen ügyes is, nem tudja teljesen kifújni az orrát. Neked is ki kell tisztítanod. Ráadásul, a középfülgyulladást és az azzal járó szövődményeket is ki lehet kerülni, ha a gyerek orra folyamatosan és módszeresen tisztítva van.

Lefogás:

Amelyik gyereket lefogják, az mindig üvölteni és mindig kapálózni fog. Te mindig holt ideg leszel tőle és akkor a gyereke is ideges lesz, ekkor kapálózik, te lefogod… Így nem lehet hatékonyan kisgyermeket gondozni, amikor van, hogy 5 percenként kell az orrát szívni. Komoly stratégiát kell váltani.
A lefogás épphogy legyen, jelképes. A gyereknek közben magyarázz. A gyerekek 10 hónapos koruktól magabiztosan tudják maguknak szívni, ha hagyod. Előbb szívja ki állatkáknak az orrát, aztán neked, aztán Apának….
Én ott határoztam el, hogy az én gyerekeim nem fognak félni tőle, amikor láttam, hogy a barátnőm éppen totyogó fia cibálja maga mögött a porszívót, hogy az anyja szívja le az orrát. A barátnőmtől sok mindent megtanultam, pl. azt, hogy a gyerek tudja mi a jó, és nem hülye, csak kicsi. De ha anya fél az orrszívástól, a gyerek is fog.

Folyós, vízszerű takonynál leszívással kezdünk.
2. Nasivin Sanft. Aztán tengervizes spray-es vagy sós vizes átmosás.
A vízszerű takony vírus, azt csak eltávolítani kell, összesen ennyi a teendő. Azt tudnod kell, hogy amikor ömlik a gyerekből a vízszerű takony, akkor a legfertőzőbb, tehát ha tudod, akkor tartsd otthon 2-3 napot. Új nézetek szerint, ezzel nyugodtan mehet közösségbe, amennyiben az orrát tudja fújni én ezzel csak akkor tudok egyetérteni, ha a gyerek már annyi idős, hogy a folyó orrát felszólítás nélkül kifújja, de ez egy szubjektív vélemény.

Sűrű takony.
Fehér, sárga, zöld (Zöldig ne juss el az már szín genny!!!) Az valószínű bakteriális felülfertőzés, a színes orrváladék azért színes, mert gennyes én anyuka közgazdász így hívom. Orvosok úgy mondják az elhalt fehérvérsejtek, amik küzdenek a kórokozók ellen színezik el a váladékot. Minél színesebb, annál nagyobb a harc odabenn.

Szóval azt előbb oldani kell és mindenképpen minél hatékonyabban eltávolítani.
1. Leszívás
2. Nasivin Sanft, ha dugult az orr. Ez kb. 2 perc míg hat.
3. Tengervizes spray-el átmosás
4. Ezután átmosni érdemes, 2 év felett orrmosóval, így:
http://dumanyu.hu/greti-orrot-mos/

Az orrmosás után mindenképpen érdemes még egyszer leszívni. Hihetetlen mi jön ki egy olyan orrból, amiről azt hisszük tiszta.
De egyre vigyázni kell, hogy orrmosóval csak az előtte már kitisztított orrot mossuk, és csak az ejtőset használjuk, mert enyhe nyomással is felküldhetjük a váladékot a fülbe. Eldugult orrot kimosni tilos!

Lehet meleg sós vizes fecskendővel is tisztítani, semmiképp sem olyan hatékony, mint az orrmosó, de teljesen veszélytelen kisgyerekeknél. Nálunk minden nap így kezdődik és így is fejeződik be nátha szezonnál.

Ha az arcánál a bőrt elhúzod az orrától akkor az arcüregek jobban kitisztulnak. Kisbabáknak még nincs arcüregük.

Fecskendős módszer itt:
http://dumanyu.hu/orrmosas-csecsemonel-kisgyereknel/

Kisbabáknál, 1 év alatt mindenképpen csak gyógyszertári sóoldatot használj. Pl. Sterimárt. Egyik oldalon befújod, másikon kiszívod.

Fizilógiás sóoldat receptje: 1 liter víz, 9 gramm só.
(Én “Sterimár ízűre” csinálom finomított, nem jódozott sóból, 5 éve naponta mosok orrot, ez már rutin.)

Az orrszívót minden használat után fertőtlenítsd, akkor is, ha 5 percenként használod. Márpedig célszerű akár 5-10 percenként is használni náthaszezonban. A végébe pici Domestost öntök, langyos vizet engedek bele, megrázogatom, míg végig nem ér a csőtől a szívó végig. Ezután szétszedem és alaposan kiöblítem.

5. Célszerű az orrba antibiotikumos szemcseppet csepegtetni, ha sárga vagy zöld a takony, napi 4-5 x 1-1 -et, 5 napig. Neomycin, Brulamycin, Otomycin. Ezeket csak orvos írhatja ki, szigorú orvosi ellenőrzés mellett. (Figyelem, friss, nem ellenőrzött /sem magyarul sem angolul nem találtam háttérinfót/ információ szerint az orrba csepegtetett antibiotikum károsíthatja a csillószőröket, a használatáról kérdezd a háziorvosod.)

A sűrű takonyt gyógyszeresen is oldani kell. Fluimucilos orrcseppel, köptetővel, ami nyákoldó, vagy lehet próbálkozni Aeriussal, ami egy antihisztamin és csökkenti a nyálkahártya duzzanatot… Köptetőt maximum 3 napig add orvosi ellenőrzés nélkül. Kérd az orvos segítségét!

Szándékosan írtam olyan szereket, amit kizárólag az orvosod közreműködésével lehet beszerezni, mert a háziorvossal való együttműködés a legfontosabb.

Sokan kérdezik, nem árt-e a folyamatos orrmosás. Nem. Ha fiziológiás sóoldatot használunk, gyakorlatilag ráköthetjük az orrára. 🙂  A fiziológiás sóoldatot gyűlölik a bacik és a vírusok, a nyálkahártyát viszont hidratálja és fizikailag segíti az orrmosás az arcüreg és a fülkürt kiürülését. Nincs még egy ilyen hatékony módszer a középfülgyulladás megelőzésére. Jobbulást!

fülkürt

Nátha otthoni kezelése

Figyelem, nagyon fontos, de sajnos gusztustalan információkkal jövök ismét: (Tavaly vesztettem egy pár lájkot, mert az oldal sok taknyot tartalmazott, mint gyermekeink az őszi időszakban, ez van, aki ezért ment, az ment. )
Minden, amit a nátháról tudni kell:
Az orrváladék lehet színtelen és különböző viszkozitású. Kezdetben csak dugul az orrunk.
Ezt követően bő vízszerrű orrváladék jelentkezik. Ha a folyamat tovább romlik, akkor a váladék besűrűsödik, nyúlós üveges fejér színűvé változik.
Ha az orrváladék baktériummal fertőződik, akkor elszíneződik, gennyes, sárga, zöldes, rózsaszínes lesz.

Figyelem, a színes takony nem más mint genny, ami gyulladást jelez! Ezért nagyon fontos a gyakori eltávolítása és ha a gyereknek már kandikál a sűrű zöld cucc az orrából, ne vigyük közösségbe! Inkább 1-2 napot töltsünk el a helyzet rendezésével, mert ekkor még elég lehet 1-2 nap intenzív orrtisztítás, lehet 1 hét múlva már 10 napot veszítünk a munkából, az otthoni antibiotikumos ápolás miatt… Ráadásul a gyerek általános állapota ilyenkor már nem komfortos, nyűgös… Nem érzi jól magát.

A gennycsorgás nemcsak előrefelé, de – elsősorban a hátsó melléküregek gyulladása esetén – hátrafelé a garat fele is észlelhető. Ez gyakran ingerköhögést hozhat létre.

A nátha sokszor társul kötőhártya gyulladással, mert a srácok beledörgölik a bacit a szemükbe, illetve a könnycsatornán keresztül könnyen felmegy. Célszerű a háziorvossal felíratni és otthon tartani antibiotikumos szemcseppeket, Neomycin, Brulamycin..
Ezeket rendszeresen, napi 5-ször a szembe és orrba is célszerű csepegtetni, orrtisztítás után, így a gyerek hamarabb gyógyul és elkerülhető a nagyobb baj!

Ha fontosnak tartod az információt, oszd meg másokkal! Hátha az a szülő is olvassa, akinek a gyereke miatt beteg állandóan a közösség…

(Én anyuka vagyok, nem orvos. A tudásomat a háziorvosom és fülészem segítségével szedtem össze. A beteg gyerekről minden esetben konzultálj a saját háziorvosotokkal. Ne feledd, a nátha betegség, még akkor is, ha enyhébb esetben engedjük a gyereket a közösségbe, különben sose járna… )

Láz, köhögés, nátha. Most légy okos!

JÓ TÉMA!
Most, hogy megkezdődött a betegeskedés, láz-fájdalomcsillapítás, köptetés, az anyukák bajban vannak a sokféle gyógyszerrel.

Figyelem, pár alapszabály:

LÁZ:

Heim Pál Kórház útmutatója a lázról

HATÓANYAGOT mindig kell nézni, nehogy túladagolás legyen.

Az összes gyógyszer a hatóanyaggal a linkeken:

Nurofen=Algoflex baby, =>IBUPROFEN
Panadol baby=Mexalen=Ben-U-Ron =>PARACETAMOL

Két különböző hatóanyagú gyógyszer beadása között teljen el 3 óra. Magas láz esetében érdemes hűtőn táblázatban vezetni, figyelemmel a napi maximum mennyiségre. Kúp és szuszpenzió összeadódik! Ha semmi nem használ, akkor hűtőfürdő és/vagy orvos!

Csak az orvos utasítására, csillapíthatatlan magas láznál lehet több hatóanyagot egyszerre beadni.

Onnan tudod, hogy még felfele megy a láz, hogy a gyerek végtagjai, keze-lábfeje hideg. Ha lefele megy, bemelegszik.
Lázat okoz az orrmelléküregben pangó váladék, ennek eltávolítása szinte azonnal csökkenti a lázat. Orrspray, orrszívás + orrmosás.

KÖHÖGÉS:
Van KÖPTETŐ és Köhögés csillapító köhögésre. Köptetőt a lehető legrövidebb ideig szabad alkalmazni, mert felesleges köhögést okozhat!

– Köhögés csillapítót hurutos köhögésre ne adj! Nem jön fel a váladék.
– Egyszerre a kettőt nem szerencsés beadni!
– Köptetőt este nem szabad beadni (lefekvés előtt 2 órával)!
– Köptetőt 2 éves kor alatt csak orvos határozott utasítására lehet adni!

A hurutos köhögésnél sokat segít, ha a gyereket megkéred fogja meg a bokáját és köhögésnél az öblösre formált tenyereddel hátba veregeted. Pici gyereket hasra fekteted a térdeden, feje előre és köhögésnél ütemesen hátba veregeted. Felszakad a váladék a tüdőben.
Illetve a fenyőolaj/tömjénfű tartalmú mellkenőcsök is felszedik a váladékot.)

A köhögést legtöbbször a garaton hátra csorgó takony okoz. De okozhat arcüregben pangó váladék is. Ezt ingerköhögésnek hívjuk. Fekvő helyzetben erősödik. A legjobb megoldás az orrszívás (ha kell 5 percenként, kit érdekel a szomszéd, ha a gyerek beteg???) és az orrmosás.
Érszűkítős orrcsepp/spray is javasolt maximum napi 3-5-ször, én a Nasivin Sanft-ot szeretem, de vigyázat, csak a legrövidebb időtartamig használd!

6 éves korig érdemes akkor is leszívni az orrot, ha a gyerek csodálatosan fújja az orrát. (anatómiai okokból)

Minden esetben, amikor elbizonytalanodunk, bátran hívjuk a gyerekorvost és kérjünk segítséget, illetve banálisnak tűnő betegségeket is érdemes megmutatni. Én is azt teszem.

Gyógyulást mindenkinek!
(Dr. Dér Péter volt olyan kedves és vetett a szövegemre egy gyógypillantást, köszönöm!
https://www.facebook.com/kigyomogyorod?fref=ts )

Orrmosás csecsemőnél-kisgyereknél

Előbb kitisztítjuk az orrjáratokat, aztán meleg, sós (tisztított, finomított, nem jódozott konyhasó) vízzel átmossuk az orrot.
Petya orrát tisztítom a videón:
http://www.youtube.com/watch?v=pMOf4l9sIrs&feature=youtu.be

Gréti orrot mos

A videón Gréti 2 éves 4 hónapos, és egyedül mossa az orrát. (2 éves korától)
Meleg sós vízzel.
http://www.youtube.com/watch?v=31tUq4aypTE&feature=youtu.be