Mi a jó a kórházban:
– Orvos: jóképű, vicces és vérprofi. 20 éve tart ismeretségünk, bár kissé egyoldalú a kapcsolatunk. Ő már kívülről belülről ismer…
– Nővérkék atom jófejek. Jót röhögnek ők is rajtunk. A ma reggeli beöntésre táncolva invitálta a nővérke a soronkövetkezőket.
– Megvan a műtét videón, rossz hír a doki nem tudja átkódolni, hogy haza vigyem és berakjam az ejtőernyős ugrásom és a szalagavatóm közé. Képet kapok.
– Az ágytársak csúcsak. Ötösfogatunk 3. napját röhögi végig. Bár váltogatott intenzitással.
– Ágyba kaptam a kávét. Nővérke főzte. Isteni volt!
-Este Frontin osztás. Ingyé drog… begyűjtöm, jó lesz az!
– Pihenek és zenét hallgatok. Ilyen sem volt már nem is emlékszem mióta.
– Az ágy kényelmes a fűtés szuper a kaja… örülök, hogy végre kapok. R-go qrvajó.
– Mióta nem lógnak belőlem a csövek, még mobil is vagyok. Futóversenyen egy ideig nem indulok.
– Megtisztálkodtam, megfésülködtem és parfümárban úszom. A Snoopys rózsaszín hálóingemen még az orvos is röhögött. Hát ennyi.
– JA! Élni jóóó!
Élek
Tisztítókúra 2
Colon hidroterápia 2. felvonás negyed óra múlva, már rutin rókàk vagyunk. Megtisztítja testet – lelket, elmét. Tökéletes tisztítókúra méltó befejezése, mintegy koronája. Mindezt ingyen, Tb alapon. A személyzet jól képzett és kedves. Együtt káromkodik és röhög velünk. Tegnap is azt mondta a nővérke, a legnagyobb tisztító buli nálunk van. Nos nem biztos, hogy látott eddig, folyosón, wcpapír zászlóval “hu-hu-hu” biztatást. De szerintem megérdemelte a maratonnak tűnő távot futó sorstárs. Én bezzeg vonultam, mint egy királynő, és a teljes átszellemülésről tartottam elôadást. Bár az egyik mondat közben 20-ás sprintet nyomtam, felborítva a rötyóban tárolt infúziós állványt. Hidroterápia gátfutással, Dumanyu módra. A buli még egy óra társalgással folytatódott, ketten bent, többiek kint. Na. Mennem is kell. Buddha legyen veletek. Vagy beletek…. ( a fotót köszi kórtársnak, aki mindent csak egy nap eltolódással él majd át… most készíti önmaga kórházi evakuációs tervét…)
Tisztítókúra 1
12.10
Azon aggódtam, mit fogok ma csinálni. Se gyerekek, se meló… Aztán hoztak egy adag keserűsót. A probléma ezzel megoldva….
17.10
A keserűsó hatásaként vicces és mozgalmas a kórházi tartózkodás. Szerencsére a társaság szenzációs. Előttem operálandó sorstársammal már olyan intim kapcsolatba kerültem, mint kizárólag gyermekeimmel Calici támadás esetén. Duettben mással még nem .tam. Beszélgetni pláne nem. De hát van időnk, meg hát felállni sem biztonságos. De jó társaságban repül a WC-n töltött idő…
Az ágyak is érdekesek. Amikor ráhanyatlunk, olyan, mintha hanyatt fejreállnánk.Nos ez esetben nem tartanàm elképzelhetetlennek, hogy fejen állva lazán ijedtemben tarkónküldeném magam. Sosem gondoltam, hogy ez a fokú kiszolgáltatottság ennyire mulatságos lehet. Gyanítom, holnap azért nem fogunk ennyit nevetni…
Vágy…
“Csak” élni szeretnék, egy élhető világban. Ahol nem rúgnak belém minden nap, viccből. Vagy frusztráltságból. Ahol nem szembesülök azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott vagyok. Pénznek, rendszernek. Rendszertelenségnek. Ahol van még, aki úgy mosolyog rám, hogy a szemében nincs fájdalom, vagy szomorúság. Ahol az ügyeim elintézése nem kilátástalan, vagy megalázó futkározás. Ahol az emberek toleránsak és segítőkészek. Ahol emberek! Nem fásult, de öntudatos, önző robotok vesznek körül. Ahol le tudok parkolni, anélkül, hogy csatát vívnék… Nem megyek el. Ez a hazám. Jó volt leírni és amíg pötyögtem, álmodozni.
Anyapárna
Mostanában így alszanak. Mindkettő szorosan ölelve, rajtam. (A lila vagyok én.) Éjjel Peti felébredt, ivott, pisilt, visszabújt az ágyba. Betakartam, átöleltem, de ahelyett, hogy bújt volna, riadtan eltolt. “Gréti? Gréti hol van?” Gréti távolabb, összekuckózva mélyen aludt. Míg Peti maga le nem ellenőrizte, hogy megvan, nem tűnt el, csak arrébb alszik a tesója, nem nyugodott meg.
Rossz vonat…
Léteznek jó emberek!
Összekuporodva az éhségtôl és a hasfájástól, elcsigázottan ültem a kórházba vezető villamoson. Késésben voltam, vérvételre igyekeztem és a villamos csak nem indult. Előző nap sem sikerült sokat vacsiznom, későn estem haza, bezuhantam az ágyba. Felhívtam a párom és panaszkodtam. Egy szegényes öltözetű idősebb férfi lépett hozzám. Vászon táskájából előhúzott egy gondosan becsomagolt szendvicset és felém nyújtotta: “Tessék enni!”. A szívemet elöntötte a melegség, majdnem elsírtam magam. ” Köszönöm, nem ehetek.- válaszoltam. Vérvételre megyek.”. ” Legalább egy kis teát igyon!”- nyúlt a táskájába. Aztán zavartan arrébb húzódott. Letettem a telót, odamentem és nagyon megköszöntem a jóságát.
Szarvasbőgés:
Gréti:Miért bőgnek a szarvasok?
Apa: Ez egy küzdelem is. Erőfitogtatás.
Gréti: Ezek a szarvasok hülyék.
Apa: Az állatvilágban ez sokszor van így. Az embernél is. Például amikor egy férfi nagy autót vesz…
Csak egy este 2.
Apa estig dolgozott, én beszálltam legózni. A figurák a ház tetején csillagot néznek, mi meg mindenfélét mutatunk. “Itt megy az ISS. ” Nevetnek. “Elefánt csillagkép. Szputnyik… ” Mindenki mutat valamit. A hangulat fokozódik. Gurgulázva kacagunk, amikor Gréti hirtelen felpattan és letolja a gatyáját, bepucsít. Itt elvesztettük a fonalat, sikítva röhögtünk, jobbra-balra dőltünk.
Egyre gondoltunk, de nem bírtuk kinyögni.
Gréti többször felállt, bedőlt, mire meg tudtunk szólalni. A vinnyogást én szakítottam meg zihálva: “Srácok! Nézzétek! Telihold van.” Itt megint kivágtuk a magas cét.
Most Pöti törte meg a sikítozást. “Mindjárt farkasemberré változom.” Folyt a könnyünk, de Gréti tartotta a pózt. Én előkaptam egy épp összerakott kisautót, emberrel, és végiggurítottam Gréti csupasz fenekén: “Holdjáró!” Gréti eddig bírta és velünk együtt a földre feküdt magzat pózban. Nem tudom, kitől örökölte a gyerek a hülyeséget. Egy éves sztori:
http://dumanyu.hu/csak-egy-este/