DNS

Gréti és Pöti a hetet a nagyszülőknél töltötték, mert betegek voltak. minden napra tematikus játékot pakoltunk (bár erősen kértek minket, gyurma többet ne legyen benne grin hangulatjel ) Szóval volt főzős, állatorvosos… Nagy műgonddal gyógyították az állatokat, mindegyik meg lett vizsgálva és természetesen mindegyiken találtam sebtapaszt is. A kicsi süni teljes homloka be volt tapaszozva. Kérdeztem is este, mi történt vele. Mire Gréta:
“Meggyógyítottuk a sünit. Kielemeztük a DNS-ét, hogy megtudjuk mi a baja.”
Aham mondom. És mi az a DNS?
“Az dönti el, hogy milyen lesz a gyereketek, mert az mindent tud rólunk.”
Oké. Nyeltem egyet, majd kuncogva tartottam egy kisebb kiselőadást a DNS-ről esti mesének. 😀 De ez már őket annyira nem érdekelte…
dns

Aurás migrén

Aurás migrén. Megint.

Egyszer csak a látóteredben megjelenik egy kaleidoszkóp, amit csukott szemmel is látsz. Forgó kis háromszögekkel. Múltkor narancssárga-kék volt, most csak fénytöréses szivárványos. Nekem bal oldalon, a látóterem 2/3-ában, majdnem teljes körben, inkább egy nagy C… csodálatos… lenne, ha nem lenne kurva félelmetes.

 

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 4. rész.

10. Fogorvoshoz kell járni!
Igen. El kell menni és a gyerekeket is rendszeresen vinni. A fogak nem csak esztétikailag fontosak, állapotuk az egész egészségre hatást gyakorol. A fekete fogú gyerekekre a szülők mindig ráfogják: Zománc probléma. Találkoztam ilyennel. Kettővel. A többieknek a cukormanó vitte el a fogát meg a fogápolás hiánya.

11. Fogyás.
Minden év fogadalma, de a legtöbben (statisztikák szerint 90%) az ünnepek alatt felszedett kilókat sem adják le. Nem hogy fogyjanak. Amikor én fogyózom, (jaj, mindig, már 20 éve), akkor magam elé képzelek egy tál főtt rizsért nyúló éhező kisgyereket, akinek hozzám az lenne az első kérdése: Hol van az étel, amitől te ekkora vagy??? Adsz nekem is? Na ez hat! Eddig mindig visszatértem a normál súlyomhoz, és jók rám a 10 éves gatyáim is. Na most nem. Az ünnepi kaja itt ül rajtam. Most cél a gyatyabegombolás.

12. Időt szakítok csak magamra
Most is azt teszem, nekem Dumanyu terápia. Leülök, írok, gondolkodom, magamban. Sokat fordítok, amivel az angolt gyakorlom. Vicces témákat, képeket keresgélek, anyukáknak segítek, ettől jobban érzem magam.

 

 

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 3. rész.

7. Minden hónapban félreteszek pénzt, hogy megvalósítsam az álmaim.
Hű, de hangzatos. Nos, a mai világban két dologra muszáj félretenni, nyugdíj és váratlan kiadások, de ha nagyon jók akarunk lenni, akkor nyaralásra sem árt, mert a nyári szünetet, táborokat megoldani rémálom költség.
Hogyan lehet ezt kivitelezni? MINDIG kevesebbet kell költeni, mint a bevétel. Nincs mese. Ha 1000 Ft-ot tudunk havonta megspórolni, akkor azt tegyük bele egy borítékba és SOHA ne nyúljunk hozzá. Hitelt felvenni tilos, a folyószámla hitel öntökönszúrás, akinek van mindent be kell venni a törlesztésére. Ha ez sikerül, akkor ráérzünk a dolog ízére.

8. Reggel korábban kelek és együtt reggelizünk.
Nos, ez nem azt jelenti, hogy 3 fogásos reggelit készítek, sőt, ha a gyerekek a suliban-oviban reggeliznek, valójában a szülőknek van szükségük arra, hogy kettesben megegyenek egy szelet kenyeret, mert a reggeli az, ami egy dolgozó felnőtt életében ki szokott maradni. Ha meg pótolni akarjuk, elég költséges. A srácok, ha felébrednek kaphatnak egy kis müzlit, így negyed óra családi nyugalom juthat. Elgondolkoztató.

9. Hamarabb fektetem le a gyerekeket aludni.
Jaj, de nehéz. Mert én már rég kidőlök, mikor ők még pörögnek. Ebben a célban segíthet az esti séta-vacsora-ágyba bújás rutin. Az esti rutin a pancsitól az ágyig-meséig nem lehet hosszabb fél-3/4 óránál. Jelen esetben ez nálunk inkább 2. Van hová fejlődni.

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 2. rész.

4. Vegyünk egy nagy levegőt, feszítsük meg az izmainkat, majd engedjük el és fújjuk ki a levegőt, mielőtt emeljük a hangunk. 
Nekem ez a legnehezebb. Temperamentumos vagyok, hamar kiabálok. EZ egy technika. Használjuk ki. Tudatosan, míg be nem épül. Az is jól használható, ha cuki neveken hívjuk őket ha mérgesek vagyunk, egy “tündérkével” nem ordítunk annyira. Majd beszámolok ez hogy sikerül.

5. Rendezzük a fotóalbumot.
Nos ez nekünk eddig nem sikerült, de Apa már annyit megtett, hogy feltöltötte a Google drive-ra, így legalább nem vesznek el.

6. Legyen több hitem magamban, mint anyában is. Kevesebbet törődjek azzal, mások mit gondolnak rólam.
Igyekszem jó lenni, igyekszem jól csinálni az életem, legyen ennyi elég. Mindenki követ el hibát, én is, de a visszajelzések a gyerekeimről egyértelműen pozitívak, így biztos, hogy alapvetően jól csinálom, ha kétségem van szakemberhez fordulok. Ennél többet nem kell tegyek, mégis sokszor gyötröm magam. Nos fogadalomnak jó, hogy NE!

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 1. rész.

Mindannyian ezernyi elhatározással lépünk az új évbe, amiből általában semmit nem tartunk meg. Most összegyűjtöttem párat, egy amerikai cikkből, amit valóban reálisnak tartok:

1. Kevesebb időt töltök takarítással, többet játékkal.
A gyerekek nem fognak emlékezni arra, mekkora tisztaság volt a lakásban, de arra igen, hogy mennyit bolondoztunk. Nem ragyog a lakásom, mi kupisak vagyunk, de írtam már egy párszor mit, hogyan tisztítok. Pl. a wc-t. Próbáljunk kicsit időtakarékosabbak és szervezettebbek lenni és minden nap legyen idő, amikor csak és csakis a gyerekre figyelünk. Nem a netre, nem a mosnivalóra.

2. Többet menjünk ki a levegőre.
Persze ez könnyű nyáron, de vacak időben sokkal macerásabb. Nem baj, ha esik az eső, mi munka után csigát menteni megyünk, nehogy eltapossák őket. 20 perc is elég. Vagy kivisszük a zseblámpákat és megfigyelünk dolgokat. Vagy karácsonyi fényeket számlálunk télen. Lényeg, hogy ki kell jutni, ha lehet, minden nap.

3. Töltsünk kettesben időt, legalább egy hónapban egyszer.
Nem olyan óriási szervezés, akinek nincs segítsége is az is tud havi egyszer kimozdulni, ez csak elhatározás kérdése. Már egy romantikus séta, vagy hadd ne mondjam milyen más program is nagyot lendít egy kapcsolaton, amire a gyerekeknek van a legnagyobb szükségük. Ha ebből a szemszögből nézzük, ugye nem is önzés.

 

Karácsony 2015

12.24

13.05
A tavalyi halrudacskák majonézes krumplival ebéd után, idén határozottan gasztroblogot követel tőlem a szerelmem! ….bár kételkedni nem mer benne, hogy a chilis bab tradicionális karácsonyi menü, mert megmondtam, amit megmondtam, az és kész. Ha még nem volt az, most az lett. NA! 15 perc alatt nem lehet pulykát sütni.

15.51
Az erdőben már megérkezett a Jézuska, ott voltunk meglátogatni. A tradicionális halászlé a vödörben már a mikróban olvad ki. A kupi sztenderd, és valahogy még a műfenyőt is installálnunk kő’. Karácsony, mert én így szeretlek! Lazán.

Így készül (évről-évre) a karácsonyfa az erdőbe, meglepetés, mindig másikba, amit mindig meglátogatunk, immáron 11 éve. A fa élő, a barátok és a hangulat pótolhatatlan.Idén Togó volt a Jézuska. Szuper lett a videó.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=122&v=kstMu00_Vkg

12.25

08.15
Annyira lazára sikerült a tegnapi nap, Jót játszottunk a kapott játékokkal és még a reggel bekevert tésztából simán sütöttem 1-1 bejglit is a vacsorához. A többi tészta pihen. Majd megtöltöm, ha kedvem szottyan rá. 🙂
Bejglit a kávé mellé!

11.57
Kész vannak a bejglik!!! 😀