RE- WMN

Nekem két gyerekem van. Egy senki vagyok. Mert csak önmagunkat reprodukáltuk.
Egyetértek azzal, hogy testvér kell a gyereknek? Persze. Optimális esetben igen. De ezt számtalan dolog befolyásolhatja. Én sem akartam második gyereket. Majdnem mindketten belehaltunk az elsőbe, Grétivel együtt. Pöti egy végigrettegett terhesség volt. Amikor anyám megtudta, hogy jön a második gyerek, gratuláció helyett félelmében sírós pánikrohamot kapott és ordibált, hogy kísértem a halált, csak amikor magához tért jött rá, mit mondott és próbált szépíteni. Nem ment. Tudtam miről beszélt. remegve félti a lányát.
Nekem a műtőbe tolás pillanatában is az járt a fejemben: Ugye nem halok meg, ugye megúszom, látom még a családom, a kislányom. Szerencsére ez a császár simán ment. De mi van, ha nem? 

Mi van azokkal, akik egészségügyi okokból azt mondják: kösz, egy elég.
Mi van azokkal, akik pénzügyi okok miatt azt mondják: kösz egy elég.
Mi van azokkal, akik párkapcsolati problémák miatt azt mondják: kösz egy elég.
Mi van azokkal, akik küzdenek, hogy legyen tesó, de a természet mondja: kösz, egy elég.
 

Mi van azokkal, akik mégis kettőt vállalnak? Csúnya, haszontalan állampolgárok, akik ki vannak zárva a bazi nagy kedvezményekből. Akiknek az ingyen ovi sem ingyenes. Ingyenes lenne, ha anya nem dolgozna, csak büszke honanya lenne és potyogtatná a pulyákat. De dolgozik az az idióta karrierista állat… 100-ért… ha többért megint csak kiesik… a karrierista… szégyellje magát.
Mocsok pocsolya. Inkább bezárkózok, nem látok, nem hallok. Mert ha kicsit tájékozódom, azonnal rosszul leszek.http://wmn.hu/2015/12/17/d-toth-kriszta-na-most-mar-tenyleg-szalljatok-ki-a-mehembol-es-a-gyerekem-fejebol/

Jótanács férfiakhoz!

Ma reggeli tanácsom: Meg se próbáld megérteni a pasit, csak fogadd el! Mert:
– Sosem fogja beismerni,
– Sosem fogja megtalálni,
– Hívj szerelőt mert sosem fogja megcsinálni, ha nem azonnal, kezd neki, vagy ha félbehagyja.
– 862.-szerre sem úgy csinálja ahogy te kéred. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy úgy legyen, vegyél egy majmot, mert azt egy hét alatt betanítod.
Engedd el ezeket a dolgokat, és koncentrálj a pozitívumaira, különben ha ezeken pörögsz pokol lesz az életed. Ez szerintem génhiba, ami az Y kromoszómában van. 😀
woman can

A gyermekvállalás örömei – 3-9 hónap

Íme a folytatás. Nem én írtam, de akárhányszor olvasom, vinnyogok a röhögéstől.

A 3-9 hónap


> – úgy tűnik az egész nap egy végtelen szoptatás.
> – bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle.
> – éhen fog veszni, nem eszik semmit ez a gyerek.
> – a főzelék SEMMIVEL nem jön ki ruhából és textilpelenkából.
> – 3 kanál lenyelt kaja után képes félüvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben.
> – napi 4x átöltöztetni nem is sok.
> – az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi.
> – a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik!
> – 1 óra cipelés után egy 5 kilós baba is 20 kilósnak tűnik.
> – zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd..
> – a legjobb játék az, ami földhöz csapkodva elég zajos.
> – a legjobb játék a pillepalack, a káddugó lánca és a távirányító. Minden más pénzkidobás.
> – az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed, egy reklámszatyorba sem férne be.
> – a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni.
> – mindenen a bevarró címke a legérdekesebb.
> – minden fájdalom és baj emelés hatására múlik.
> – ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban, és még a wc-re is követ négykézláb…
> – eddig nem hitted volna, hogy egyszer valaki a szemedbe nézve fog tág orrcimpákkal, fátyolos tekintettel, nagyokat nyögve szarni. Mindezt szégyenérzet nélkül!

AY0AWN 7 week old baby. Image shot 2007. Exact date unknown.

> – valakinek te vagy az ISTEN!
> – az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények.
> – mindenhonnan csak le-, és kipakolni izgalmas.
> – térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban.
> – ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni.
> – egy baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát!!!!!!!
> – egy baba nem ismeri a türelem szót! (sem)
> – egy baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább.
> – a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan, mint futó vadra lőni!
> – a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábon
> – a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét.
> – a hullapelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a mikulás k* anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból!
> – miközben eteted, mindenki rajtad röhög, aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot.

A gyermekvállalás örömei- első 3 hónap

Nem én írtam, de idehoztam, mert akárhányszor olvasom, mindig nevetek rajta.

A gyermekvállalás örömei


Az első 3 hónap
> – az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.

> – van idegesítőbb hang a táblán végighúzott körmöknél.
> – a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
> – napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
> – ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.

tired parents
> – egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
> – a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
> – elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
> – ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl be fogod.
> – k* nehéz a babahordozót gyerekkel együtt cipelni.
> – minden babazokninak szűk a szára és bevág.
> – a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, aztán kinövi…
> – aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
mosakodo

> – az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass.
> – szülés után a 2 irgalmatlan méretű csöcsöd miatt ez továbbra is csak ábránd marad…
> – szörnyű dagadtnak lenni.
> – nézed a vékony, feszesbőrű nőket.
> – már nem szereted a vendégeket.
> – sírsz, ha a tv-ben popsikenőcs reklám megy.
> – sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
> – sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.
> – sárkány leszel, mindenért b*gatod a férjed.
> – egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.
> – ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
> – a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
> – akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy “egyben vagy még?”, na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.
> – a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
> – kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.
> – kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
> – anyósod még annyit sem.
> – fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
> – a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
> – amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
> – a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.

> – van 70 dekás teli pelenka!!
telepelus

> – a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással. Sajnos.
> – a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.
> – egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.


Tejcukor érzékenység vizsgálat – nagyon gáz

Tejcukor érzékenység vizsgálat – nagyon gáz

Ma egész nap ezen a poénon röhögtem volna, ha lett volna kedvem röhögni, de a laktózterheléses vizsgálat után egész napos fájdalmas hasgörcs és a kín volt, hogy erősebb volt, mint a humorérzékem, ami nagy szó. Ráadásul reggel 7-este 7-ig emberek között voltam, így az illem győzött a késztetés felett.
Szóval mire vágytam egész nap? Kint lenni a természetben!
kijöttem fingani

A kapálás elhozná a világbékét

Nagyon tetszett ez a cikk, nagyon sokat nevettem, elhoztam hát, hogy mindig meglegyen és közzéteszem, mindenki olvassa:

A kapálás elhozná a világbékét!

 

526546_359104840859999_1688189894_n.jpg
A KAPÁLÁS ELHOZNÁ A VILÁGBÉKÉT

“A múltkor Egerben mama kérdezte, hogy épp mivel foglalatoskodom, én pedig mondtam neki, hogy olyan nőkről írok, akik borzasztóan kritikusak saját magukkal szemben és kiakadnak azon, hogy vastagabb a karjuk, vagy narancsbőrös a fenekük. Mama megvetően legyintett, közölte, hogy ez baromság és hogy inkább arról írjak, hogy ezek a nők kapáljanak be öt hektár kukoricát, és akkor biztosan nem lesz idejük a narancsbőrükkel foglalkozni.

 

És akkor hirtelen belém hasított, hogy basszus, mindenre ezt a kapálás dolgot hozza fel, és összegyűjtöttem, hogy  mama szerint milyen problémákra lenne megoldás a kapálás.

1.) Terhesgondozás, újszülött ellátás, bizonyos mértékig paraszolvencia – “Katicám, annak idején megszültek a nők a kapaföldön is, nem volt semmiféle ultrahangozás, meg terhesjóga, meg boríték az orvosnak!”

2.) Homoszexualitás – “Kapálna végig egy nyarat, ´szt nem lenne ereje tollas gatyában vonulgatni!” (Egyébként mama nem homofób, csak nem érti ezt a dolgot és a genetikában sem áptudét.)

3.) Bűnözés – “Hogy a frász üsse ki őket, mennének el kapálni ahelyett, hogy a szomszéd tyúkját lopkodják!”


4.) Való világ 4. – “Ez nekik a való világ??? Mennének el kapálni ahelyett, hogy a seggüket hizlalják egy medencében. Akkor aztán nem lenne idejük veszekedni, örülnének, ha a vízhólyagoktól egy pohár vizet meg tudnak inni, ´szt lefekhetnek aludni. Na az a való világ, Katicám.” (Évának már javasolt 3 hét uborkaszedést is Szabolcsban, mondván attól elmenne a kedve a veszekedéstől, és nem lenne annyi ideje fújni a füstöt, Alekosz
tartásjavítására pedig némi kaszálást említett.)

5.) Számítógép függőség – “Hajnali kettőig nyomkodta a gombot??? (=számítógépbillentyűzet és /vagy egér gombja- a szerk.) A rossebb megette, bezzeg ha másnap hajnal ötre kapálni kéne menni, már fél 9-kor lefeküdne
aludni!”

6.) Tetoválás, testékszerek, és a fóliás melír bizonyos esetei – “A mi időnkben a fiataloknak nem volt arra idejük, hogy kürtöket dugdossanak a fülükbe, ´szt azzal tágítsák a lukat rajta! Tudod Katicám, annyi munka volt a fődeken, hogy nem tudtunk mink azzal foglalkozni, mekkora a luk a fülünkön, meg nem is volt időnk arra, hogy órákig fodrászkodjunk, meg lyuggassuk a bőrünket kifele. Szép is lett volna, ha menni kell kapálni, “szt ott égeti a nap a griffmadarat, vagy mit a vállunkon!”

7.) Futball huliganizmus – A franc essen ezekbe a szkinderekbe (skinhead- a szerk.), ha ennyi erejük van, csinálhatnának valami hasznosat is! Megnézném én őket, miután bekapálták a szemerei téesz fődjét, hogy mennyi erejük lenne ott ordítozni, meg kukát dobálni a meccseken! Hát megmondom én neked, Katicám: semmi! Ott aludna az összes a lelátón, olyan fáradt lenne!”

8.) Depresszió, egyéb pszichés problémák – “Jódógába´ nem tudja már, hogy micsináljon! Ül a szép házába´, szt sopánkodik, hogy milyen kövér, meg hogy nem foglalkozott az érzéseivel a zura, nemhogy örülne, hogy van mit enni, jólétbe van, és nem kell kapálnia.” Hirtelen ennyi jutott eszembe, de ahogy leírtam, hát nem is olyan eszement hülyeség mind, mint amilyennek elsőre gondoltam (kivéve a 2-es és 8-as pontokat), vagyis hát persze hülyeség, de van némi alapja. Fontolgatom, hogy kapálótáborokat szervezek tematikusan, mint pld. szingli kapatábor, önértékelés javító kapatábor, stb, így a nemzetgazdaság is jól járna, én is, meg a résztvevők is. “”

 

Forrás:http://lustanyu.cafeblog.hu/2011/04/28/a-kapalas-elhozza-a-vilagbeket/

+ A SÚLYPROBLÉMÁK!
kapaltam

A tűrőképességem határa

Vége, elértem a mai tűrőképességem. Egy szikra és kitört belőlem a telitorokbólordítórettenet. Nem is tudom visszanyerni az énem. Éreztetek már olyat, hogy kész, megbuktatok, mint anya? Én szoktam. Mint most. Csak az nem hallotta a hangom, aki nem Budapesten él. Kibuktam. Csak annyit kértem, adjanak 10 percet, míg összeporszívózok és pakoljanak össze a szobájukban, hogy tudjak menni. Mikor kikapcsoltam a porszívót, hogy induljak tovább, két sikítva ordító gyereket találtam a gyerekszobában. Mi van? Felszippantottam két kicsi követ, akik barátok. Szedjem ki őket. Könyékig a koszban mentettem a kettő kavicsot, de ekkor elszakadt a cérna. És már be is álltam a sorba. Kiordítottam a lelkem és végem mára.

Napi eredményeim:

Napi teljesítményem:
1. Elértem a vonatot futva, pedig elaludtunk, indulás előtt fél órával ébredtünk. (mert Apa megkönyörült az ajtóban és elvállalta, hogy beviszi a két elkészített skacot az oviba.)
2. NEM KÖHÖGTEM A MELÓBAN!!! – mert annyi szteroidot fújtam reggel magamba, hogy beszőrösödött a torom.
3. Hazaértem időben és még vásároltam is.
4. FŐZTEM és a srácaim örömmel segítettek.
5. Óriásit sétáltunk és “titkos kémjeleket rajzoltunk, amit holnap követni akarunk”. – valahogy rá kellett vennem a két ordító kölyköt, hogy sétáljanak.
6. Eddig túléltem a napot. (a napi munkám egy részéről készülök írni, mert sírva röhögtem… a főnököm is röhögni fog, úgyhogy merem… )

Lila nap

10.05
Csak nézem a falat és nincs erőm elkezdeni festeni. Lebetegedtem, tiszta takony vagyok, fáradt és erőtlen. Sokadik teám iszom, próbálom tuningolni magam, de nem megy.

11.24
Bammegrózsaszínetlenítettem a festéket. A bal oldalit fogom használni. A sikerélmény meghozta a kedvem.

P1130494

 

13.10
Gyömbér tea, C vitamin, Magne B6, 4. orrmosás sós vízzel és még egy kis kék festék. Jó volt kicsit üldögélni, elmélkedni, néha az is kell, közben megszáradt a próbafesték, ami megint rózsaszín lett, úgyhogy kapott kis kéket még, közben sokkal, de sokkal jobban vagyok. Most egészen pontosan olyan lila lett, mint az én monitoromon a Gréti által vágyott szoba színe.

15.40
1 réteg plafon kész. Meg én 😀

 

Szeptember 16.

Ma ovis szülőin fel kellett írni, ki miben tud segíteni. Cuki anyuka társam megkérdezte: “Festésben?”
Úgy nevettem…

Mondom, ha nekem ezen a lakáson kívül még egy falat le kell festenem, ott halok meg.