Egy napon mindenki…

Amikor Grétit fürdetem, és veszem ki a kádból, mindig ugyanúgy átölelem a fürdőlepedővel, magamhoz szorítom és belenézünk együtt a nagy tükörbe.
– Te egyre nagyobb leszel. – gyönyörködöm benne, miközben kezdek megszakadni a súlyától.
– Te egyre öregebb és egy napon meg fogsz halni. – válaszolta mosolyogva Gréti. Látva, hogy majdnem elejtem a rosszulléttől, gyorsan hozzátette.- De én nem akarom, hogy meghalj! – Elmosolyodtam kicsit, de nem túl meggyőzően, mire ő bátorított. – Szeretlek Anya, de egy napon mindenki meg FOGSZ HALNI.

Na ekkor jött rám a röhögőgörcs…


Nem pont erre vágytam

Gréti lázas, állapítottam meg hajnal 2-kor. A csudába. Felszívtam egy adag Nurofent bevittem neki és simogatni kezdtem az arcát.
– Vedd ezt be kicsi lány!
Nyitogatni kezdte a kis szemét, felült, kitátotta a száját, lenyelte, vizet ivott rá, majd fázósan kezdett visszakuckózni.
– De jó, hogy felébresztettél. Éppen nem pont erre vágytam, de hát… – harapta el a mondatot és lecsukta a kis szemét. A gyógyszer hatott és hamar lement a láza.

Ne tedd tönkre!

– Jaj! -kiáltottam fel. Ez a kisfiú olyan fájdalmakat tud okozni. Most épp lefejelt. Gréta átszólt a másik ágyról:
– Pötike, ő a kedvenc anyukám! Kérlek ne tedd tönkre!
– Ki a nem kedvenc? – nevettem fel.

😀 😀 😀