Össze-vissza keresgélem a lottószelvényt, sehol nem találom. Gréta topog a hátam mögött. Egyre ingerültebb vagyok, végül megtalálom Apa kisgépjének a tokjában… véletlen.
– Anya, gyere már, mit csinálsz? – nógat Gréti
– Megyek már, csak apád elbagatelizálta a lottót, most találtam meg, megyünk feladni.
– Anya! Az azt jelenti, hogy elbaszarintotta?
– Őőőőőőőőő… azt. – hihihihihihi, juuuuuuuuuuuj… hihihihi
Ikeába menekültünk a forróság elől a gyerekekkel. Ott találkoztunk a bölcsis barátokkal. Gréti nagyon jól érezte magát. Szuper nagyot játszottunk, eladó néni volt a berendezett boltban, de vendégeskedtünk is, majd találkoztunk a srácokkal. Gréti és Petike jóízűen bezabáltak. Indultunk haza, de Ildi, a kislányok anyukája visszaszaledt az ottfelejtett dolgokért:
– Dancsó anyuka! Dancsó anyuka! Hová mész? – kiabálta utána Gréti
…
Haverok nevét nehezen jegyzem. Múltkor Olivér édesanyjáé sem jutott eszembe, pedig ezer éve tudom. Grétával beszélgettünk és tanácstalanul néztünk össze, hirtelen egyikünknek sem jutott eszébe. Mondtam neki, ha legközelebb találkozunk, óvatosan derítse már ki (ha addig nem jut eszembe). Tiszta ciki… Nagyon segítőkészen beleegyezett. Egy nap, amikor homokoztunk, kiabál oda nekem messziről, Olivér anyukája mellől.
– Erika!
– Tessék kislányom?
– Olivér anyukáját Erikának hívják!
– Okééééééééééé!!!!!!!!!!
– Petya! Petya! Petyuka! Édesem! Nem oda! – cincog Gréti Petyának. Megzabálom! (Petyukát ő kreálta. Mindent becéz, még a becézést is!)
Anya, szabályosan add fel rám a fürdőruhát! -pöröl velem a kiscsirke. Ez azt jelenti, hogy nagy óvatossággal, nehogy koszos legyen… 🙂
Részletek a videóból. Sajnos nem figyeltem, és a videó hangjában egy jól hallható fizetett politikai hirdetés volt. Mivel Dumanyu nem politizál így pillanatfelvételeket osztok csak meg.
– … ha lehunyod a szemed egy tündérke, rászáll a párnád csücskére és gyönyörű álmot hoz. – mondom Mariann néni után szabadon, minden áldott nap a mese végén a “zsolozsmát”, amikor is Gréti lehunyja a szemét és alszik. (leggyakrabban)
De ma másképp volt.
– De Anya! Nincsenek is tündérek! – szólt rám Gréti, nagyon határozottan. Meglepődtem. Egy pillanatra nem is tudtam, erre hogyan reagáljak. Aztán próbálkoztam.
– Ki mondta, hogy nincsenek?
– Hát én! – közölte és nagy vehemenciával magára mutatott, majd befordult a fal felé.
– És ha mégis vannak tündérek? – próbálkoztam be. Visszafordult és nagyon komolyan magyarázni kezdett.
– Tudod anya vannak olyan dolgok, amiket szeretek és vannak olyan dolgok, amiket nem. – tagolt jelentőségteljesen, majd szünetet tartott. Vett egy mély levegőt. – A tündéreket NEM szeretem. Tudod mit szeretek? – nevette el magát, – A csokit! – kuncogva befordult ismét a fal felé és elhelyezkedett aludni.
Mindkettő úgy kezdődött, hogy Petike alszik, anya takarít.
Az első emígyen folytatódott, a múlt héten:
Mosogattam. Könyökömmel levertem két bébiételes üveget, amik nagy robbanással ezernyi apró szilánkkal szétszóródott az egész konyhában. Én meg ott álltam mezítláb és azon tűnődtem, vajon hol a mobilom, és ha nincs itt, hogy fogok én innen eljutni a takarítóeszközökig. Megoldás az volt, hogy konyharuhával utat söpörtem magamnak a porszívóig, és felszívtam visszafelé a darabkákat. Sebeket elláttam. (mivel a visszapattanó üveg megvágta a bokám.
Második így történt.
A függönyt próbáltam arrébb húzni, felálltam a kis sámlira, ami szilánkokra robbant szét. Persze mezítláb… Beleestem a közepébe. A dárda alakú műanyag szilánkok élesen fúródtak a talpamba lábszáramba. Most itt ülök, szűkölök, sebeket elláttam és még annyi dolgom lenne… Kutyafáját!
Mi meglepő van manapság azon, hogy rokkant parkolóba állnak? Semmi. Bárki megteheti, áruházak parkolói tele vannak. Családi parkoló?
Már ahol van… Lényege, hogy a benga nagy babakocsival valahogy elférj, hordozót gyerekkel ki tudd venni az autó ajtaján stb… kevés helyen van.
De ahol van hallod, oda is beállnak! Mindenki, bárki! Kit láttam már? Férfiakat-nőket vegyesen. Minden nemű-korú, állapotú egyéneket. IKEÁ-ban tetőzik a bunkóság. Fül-orr-gégészhez gyakran járó anyukaként oda szoktam parkolni. Egy egész sor van fenntartva, szép széles jelekkel, óriási piktogramokkal, ami egyértelműen családot ábrázol, NARANCS színű elválasztó vonalakkal, ami üvölt, hogy itt kérem figyelni… de nem…
Jön! Meglátja a helyet és parkol. Telibe a családos parkolót vagy(!), ami a legjobb. KÉT CSALÁDOS AUTÓ KÖZÉ nyomakodik be az állatja, a narancssárga csíkot kerék közé kapva! Hogy te ha még véletlenül oda is tudtál parkolni, a hordozót soha többé ne tudd visszarakni az autóba, csak ha megvárod a T. ősbunkó autóstársadat.
Jönnek is. KÉT NŐ! Cipelnek egy asztallapot. Próbálják betűrni a hátsó ülésre. Sehogy sem megy, mert az ajtót ők sem tudják csak résnyire kinyitni. Hogy cseszné meg őket a radai csődör! Ott nyiszálnak , szerencsétlenkednek. Végül valahogy sikerül és végre elkotródnak.
Egy anyuka társammal és kisfiával nézem őket, állunk leesve. Meg sem tudunk nyikkanni a döbbenettől. De nem tart sokáig bunkóék egyeduralma. Jön. 1 nő. Parkol. Nincs gyerek ülés.
Jön még egy kocsi. Parkol KETTŐ NŐ. Mennek kajálni. Az autón nagy felírat. “www.fenyoha^˘^°.hu NŐGYÓGYÁSZAT ÉS SZÜLŐOTTHON! ”
Anyuka társammal összenézünk. Lájkolja az eseményt. Beülünk az autóba, és elhajtunk.
Amúgy. IKEA. CSALÁDI PÉNZTÁR. Engem a gyerekkel megelőzve (1 db termék a kocsimban), egy középkorú házaspár hatalmas rakattal besasszézik elém a családi pénztárba és már fel is pakolt félig!!! Pénztárosnő tekintete rezzenéstelen. Nézek körbe. A szituációt észrevevő, rendkívül ápolt, idősebb, láthatóan összetartozó férfi pár kedvesen invitál a másik pénztárhoz maguk elé, elsőnek. Petikéhez szólnak. Nagyon kedvesek. Aztán hozzám fordulnak. “Ez itt már csak rosszabb lesz kedvesem! Nem családbarát!”
HÁT NEM!