Nem eszik a gyerek

Nem eszik a gyerek. Minden anya rémálma. Míg itthon voltam a srácokkal a legváltozatosabb esetekkel találkoztam és én is megéltem a félelmet, hogy nem eszik, rosszul eszik a gyerekem.

Tényleg NEM ESZIK? Akkor bizony fogy. Fogy a gyerek? Ugye nem!
Legelőször a fizikai problémákat kell kizárni. Betegséget, állapotot. Ha fogy. De általában erről szó sincs.
A leggyakoribb oka az étel elutasítása pici korban a fogzás. Nagyobb korban a nyelési nehézség, óriási mandulák miatt, illetve vérszegénység miatti étvágytalanság. Egy kiadós orvosi vizsgálat után lehet továbbmenni, ha tényleg fogy.
A többi ok általában lelki, vagy rossz szokás, vagy egyszerűen, ami a leggyakoribb, hogy az anyák rosszul mérik fel egyáltalán mennyi ételt tud megenni egy gyerek és mennyit kellene ahhoz, hogy “jóevőnek” minősítsük.

Eddig jól evett most nem?
Vannak evési visszaesések is ami természetes. Például 9 hónap-1 év között az addig jóevő kisbaba hirtelen átmegy sírós fújogósba. Miért? Mert neki élettanilag kevesebb ételre van szüksége, anya pedig lapátolná, ahogy addig megszokta és őrülten aggódik. Pedig csak arról van szó, hogy ebben az időszakban lassul a növekedés, ráadásul intenzíven fogzanak. Ilyenkor inkább az anyatejre váltanának vissza, ami megzavarja az anyukát, aki eddig büszkén tolta a főtt répát a szájba. A baba nem hülye azt adjunk neki amit kér, elég lesz!
Később is vannak ilyen periódusok, amikor kevesebbet eszik és amikor az addig imádott ételt egy ideig nem eszik a gyerek. Kínáljuk, de ne erőltessük.

Nem eszik a gyerek, pedig olyan finomat főztem!
A nemevés  a legtöbb anyának lelki probléma, személyes visszautasítás is, azon kívül, hogy a gyerek valójában egyszerűen csak nem éhes. De azt fogja látni, hogy nem felel meg anyának, ha ő nem eszik. Ez a konfliktus rendkívül romboló.

Bezzeg a csokit és a tésztát megenné, de az egészséges zöldséget nem!
Táplálkozási zavara akkor alakul ki egy gyereknek, ha anyának van baja a kajával. Akár súlyproblémái miatt, akár mert fél az ételben lévő mérgező anyagoktól, bármitől.
Ha az anya az egészséges táplálkozás híve, de a motiváció a félelem- csak a szorongásainkat visszük át a gyerekbe, ettől nem fogja jobban megenni a brokkolit.
Lényeg, hogy jóevő családban a gyerek általában jóevő. Az étkezés nem csak fizikai szükséglet, hanem örömforrás is, viszont az utóbbi az oka a “mindentagjatúlsúlyos” családoknak. A helytelen stresszkezelés is ide tartozik.
Egy anyatejtől hurkás baba szép. A cicin nincs csap. Egy tápszertől hurkás baba csak a hozzátáplálásig természetes, 1 éves kor után nagyon hurkás már figyelendő, 3 évesen hurkás- ott már meg kell nézni, mit eszik (és mit nem).
5-6 évesen még mindig hurkás- ez már az egészségét veszélyeztetheti hosszú távon.
Amúgy a gyerekek hol nőnek, hol híznak, tehát a fizikai megjelenésük természetszerűleg hullámzik. Popisodik-nyurgul-popisodik-nyurgul. 🙂

Az anyák amúgy is úgy vannak bekötve, mindegyik, kivétel nélkül, hogy “jajéhennehaljonazagyerek”.
Tehát eleve szorongva állunk a gyerek nemevéséhez. Ezt a kölykök pontosan tudják-látják, ezért amikor már nagyobbacska az összes manipulálva etetés, zsarolás, brümmögve etetés, youtubefigyelemelterelés közbeni etetés a visszájára fordul, a gyermek az egész evés témakört egy manipulációs eszköznek tarthatja, hisz ezt tanulja meg! Ráadásul a túlsúlyhoz vezető egyenes út.
Arról nem is beszélve, hogy a manipulálást az anyák már babakorban elkezdik. Alvás közben tömik meg a gyereket akár anyatejjel, akár tápszerrel, hogy megegye az elvárt adagot. – ez közelít a libatöméshez…rémes!

Már csak túró rudit és kifőtt tésztát eszik!
Akkor már ezt kérem elszúrtad! A pokolba vezető út is jóakarattal van kikövezve. Először be kell vállalnod, hogy ez hiba és a te hibád, nem a gyereké.
Innen szép nyerni. Először az evés természetes ösztönét kell figyelembe venni. Nem fog éhen halni a gyerek, ha nem adsz neki több rudit, de ne csodálkozz, ha kiborul ha nem kap. Ehhez szoktattad hozzá! Persze kifőtt tésztát miért ne ehetne? De nem kizárólag. Te vagy a szülő, neked kell ezen változtatni, légy erős.
Először az evés örömét kell visszahozni. Mindig együtt egyen a család, sose foglalkozzatok külön ő mit evett, mennyit evett, két kaja között nasi nincs, csak gyümölcs vagy nyers zöldség. És ez se legyen büntetés! Egy nap egyszer belefér 1 db túró rudi de nem több!

Ne feledd a jó evés és az egészséges táplálkozás rajtad, anyukán múlik. (és persze azon is, hogy apa nem csak pörköltet-pörkölttel eszik…. ami végül is egészséges is lehet, ha a köret mellé nem mindig tészta vagy sültkrumpli…, hanem egy jól bezöldségelt gulyás)

Mi szoktunk “piknikelni” az ágyban pizsiben.
Néha csinálok nekik bújóhelyet, oda kapják a kaját. Ilyenkor a bújóhelyet nevezzük ki valaminek, pl, űrhajónak, ahol nincs asztalon evés.
Tv bámuláshoz mindig kapnak egy tál gyümölcsöt, zöldséget. (Na ez is bizony manipuláció, de ha már engedjük a tv bámulást, legalább a lelkiismeretünket tegyük jobbá. 😀 😀 😀 )

Enni jó, egészséges gyerek eszik, változatosan eszik és nem túlsúlyos.
A képen épp “búvóhelyen” eszik a spenótot a srácok.
DEC312

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.