Put a tej

A gyerekek valami “fut a tej”-es vidám mesével jöttek haza tegnap. Azóta kikerestem, a címe: Három selyp leány. Gréti szóról-szóra elmondta, vagy háromszor. Sokat-sokat nevetett, de én nem nagyon értettem. Megkérdeztem, amikor már kezdett gyanússá válni, hogy megint olyat tanult amit ő sem ért, hogy :
“Tudod mit jelent az hogy a tej fut?”
PERSZE, hogy nem tudta.
Esti program: Tejforralás. Megnézzük hogy fut ki a tej a lábasból.
Felállítottam a gyerekeket a fellépőre a gáz mellé és kevés tejet futtattam fel. Na, meglett a boldogság. (Meg az égett edény is, mert vagy 3-4-szer kellett felfuttatnom). 😀
Kis fizika:A felforrt tej felszíne azért emelkedik meg, mert a meleg hatására a tejben kis felületű buborékok keletkeznek, és habzást okoznak. A hab a tej felszínén összefüggő hártyát képez – amit a köznyelvben pillének nevezünk -, és az alatta felgyülemlő gőz megemeli a folyadékot a hártyával együtt.

Saucepan Of Boiling Milk

Íme itt a mese:
A HÁROM SELYP LEÁNY

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony. De nem magában élt, volt neki három lánya is. Szépek voltak, csinosak voltak, de mind a hárman olyan selypesen beszéltek, mintha egy foguk se lett volna. Már ugyancsak ott volt az idejük, hogy férjhez menjenek, de amint megszólaltak, minden legénynek elment tőlük a kedve.

Egyszer egy idegen legény jött a faluba leánynézőbe. Elkommendálták az özvegyasszonyhoz is. Az asszony mindjárt kávét tett fel, hogy majd megkínálja a legényt, a lányoknak meg megparancsolta, hogy egyik se szóljon egy szót sem, majd beszél ő helyettük.

Be is állított a legény, még a széket is letörölték neki. Beszélt annyit az öregasszony, hogy a legény alig jutott szóhoz; a leányok meg hallgattak, mint a tojásban a csirke. Egyszer csak elkezdett futni a tej. Elkiáltja magát a nagyobbik leány:

– Put a té, put a té!

A közbülső meg mindjárt rámondja:

– Ne fólj te, nem fabad befélni!

De a legkisebbik se hagyja:

– De drága a té, péndér addák!

A legény csak nézett széjjel, s úgy elment, hogy még a kávét se várta meg. Talán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.