Ma óriásit sétáltunk Grétivel. Cipelte a kicsikéjét a zebrát. Ő a kisfia. Pont a ház elé értünk, amikor felbukott és térdre esett. Gyorsan leguggoltam és átöleltem.
– Anya! Végem van! – sírta el magát. De olyan édesen mondta, hogy a “borzalom” ellenére elmosolyodtam.
– Azért csak nem kicsikém! – öleltem magamhoz a pityergő, fáradt kicsi drágámat.

– Anya, hallottad? A gyomrom. Korgott a gyomrom. – kiabál az előszobából.
……….

Fürdés közben Apa kérdi:
– Ez mi volt?!? Pezsgőfürdő?
– Gréti pukizott.  Óriásit pukizott. – és kacaaaaaaag…
……….
Spenót:
– Anya,  behozod a spenótot és megetetsz, mint egy kisbabát? – ül az ágyon és Minimaxot bámul. De olyan cukin kéri… :)) Hozom, etetem, tátogatja a száját, mint egy kismadár óriásira. Ahogy lenyelte jön a tömör utasítás:
– Még!

Zseni vagy Anya! -kiáltotta el imént magát a csemetém.

Játszótérre készülünk, öltözködünk az előszobában, de indulás előtt visszaszaladtam leírni egy beszólást, ne felejtsem el. Ő utánam jött a szobába. Ahogy beszélt én szélsebesen írtam tovább:
“Megfogtam, elkaptam a zebrát és kisbaba lett. Betakartam az anyapólóval és ringatom. Ő kisbaba. Én vagyok az anyukája. Elütötte az autó, bevittem a kórházba, de már jól van. Nem fáj semmije. A kukija sem fáj. – Nagyon fontos plusz információ. Onnan tudjuk, hogy a zebra fiú, mert egy varrás kicsúcsosodik a lába között. – Megyek készülődni. Anya, addig megfogod a kisbabámat?”
Persze. Abbahagytam az írást és kezembe vettem az unokámat… :DDD

Elesett.

– Apu! Nézd! Elütöttem magam!

– Nézd Anya, egy óriási dob! – Mondta Gréti. Nincs igaza? 😀

Ma a játszón voltunk Grétával, amikor egy kisfiú megjelent az ujján egy nagyon szép pillangóval.
– Ő a barátom és mindig visszajön hozzám. – mosolyogtam rajta, nagyon komolynak tűnt a fiúcska. A többiek körbezsongták, a pillangó elröppent, a kisfiú szaladt utána elkeseredetten.
– Látjátok? Elijesztettétek! Menjetek innen!- kiabálta az utána futkosó siserehadnak.
– Nagyon kedves barátod van, – mondtam neki.
– Vissza fog jönni,- ismételgette szomorúan – mindig visszajön hozzám, – mondta egyre nagyobb elkeseredéssel, mert látta, hogy a többiek mindig elriasztják. De végül kitette az ujját, és legnagyobb elképedésemre a pillangó valóban visszaszállt rá. Odahozta hozzám. Még soha ilyen közelről nem láttam szabadban pillangót. Békésen ült a kisfiú kezén. Grétit próbáltam magam mellé vadászni, úgy, hogy a pillangót ne zavarjam el. Végül sikerült még egy fotót is készítenem a telefonommal róluk.
– Minden nap így van egy hete – mondta a fiú anyukája. – Jövünk ki, és a lepke azonnal jön és ráül a fiam kezére.
– Mivel kenegeti be a kezét? – vicceltem, de közben úgy éreztem magam, mint egy mesében. Ami a egy kisfiú és egy gyönyörű, órási pillangóról szól.

– Anya, befejeztem a reggelit. Köszönöm, nagyon finom volt. Most bemegyek a szobába játszani, kérlek segíts! – mondja és nyújtja a kis kezeit hogy emeljük le az etetőszékről.
– Egészségedre, parancsolj, fáradj be a szobába! – mondom én a szemeimet próbálom visszatömködni a koponyámba, Apának, meg jelzek, segítsem kiemelni a kiskölyköt.