Ülünk a vonaton, (Néha poénból vonatozunk, a KÖKI-ből a Nyugatiba és vissza, a gyerekek imádják.) Gréta vizet kér.
– Te is kérsz Petike? -kérdem tőle.
Kiveszi a cumiját a szájából és hangosan közli:
– KÉREK! – Meglepődve nézünk, kap vizet. Jóízűen iszik.
Hazafelé az autóban vettünk nekik sült krumplit. Petike előre kiabál:
– Kérek!
Ez már nem véletlen.
Este lefekszünk.
– Brrrrrrrrr. – mondja Peti, és elkezdi letépni rólam a hálóinget.
– Kérsz cicit? – kérdem. – Mondd, hogy cicit kérek!
– Brrrrrrrrr. – üvöltötte Peti és hatalmasat ránt a hálóingemen.
– Reccs. – mondta a hálóing.

Tegnap este Gréti elutasította a meseolvasást. Peti odament a polchoz, levett egy nagy könyvet és cipelte-cibálta be az ágyba. Kinyitotta és nagy lelkesedéssel mesélt belőle. Ő lapozott és ő mesélt. Ahol csigát látott, “csiga-biga told ki”-hoz hasonlót énekelt. A vonatra mondta, hogy “si-si ” és mutatta a babajelbeszédes jelét. Az órát meglátva mondta, hogy “tikk-takk”, elkezdett ülve jobbra-balra dülöngélni és várta, hogy énekeljem a “jár a toronyórát”. A kutyákat heves kézjellel és “áu-áu”-val üdvözölte, míg a boci “bú” volt. Jaj, de imádom ezt a kort.
Ja és ráadásul tegnap hangos “szia”-val köszöntötte egy kis társát a játszón, délután pedig épített egy három emeletes tornyot és közölte “kész”. Ezt az életkort kicsit húznám még… Mindegy milyen kemény a fogzás és szeparációs szorongás miatt…

Reggel is olvasással kezdtek:

A múzeumozás nagyon kimerítő, főleg ha sokat lehet szaladgálni. Ma a Capa kiállítást néztük meg. 

A gyerekek nagy örömére vettünk pár cserép virághagymát, amiből aztán egy hét múlva ilyen szép virágok lettek. Én itt az ablaknál szoktam csücsülni, Petike közben az ablakban áll, én egyik kezemmel erősen fogom. Tegnap belemerültem egy cikkbe, amit Peti zavart meg. “Tetté, tetté!” Nem reagáltam így újra mondta: “Tetté!Tetté!”. Mit akar adni nekem ez a gyerek? Odafordulok és majd megpukkadtam a röhögéstől. Az egyik cserép virágot megragadta a grabancánál fogva és úgy nyújtotta nekem. A cserép lógott a levegőben. 😀