Pötikém, drága jó életem úgy nyugszik meg, ha macerál. Vakargatja a bőrhibáim, pöncörgeti az anyajegyeim, körmöcskéjét belefúrja a rajtam talált dolgokba. Könyököm és könyökhajlatom a fő célpont. Ha ez még nem lenne elég a kis ujjacskáit belefúrja az ízületeimbe és a bőrt nyomorgatja rajta. Nyikk-nyikk.
Ezzel a fantasztikus és kinevelhetetlen szokásával az én legédesebb fiam a szememben sokszor egy maceragép.
Így alszik el, így cicizik, ha felveszem, már túrja fel magát a ruhaujjamon, hogy hozzám férjen.
Ez sokszor már annyira idegesítő, hogy tombolok. Minden okosságot kitartóan kipróbálok, de képes éjjel is akár az egész családot egy órán keresztül az üvöltésével ébren tartani, amíg hozzá nem fér a csupasz karjaimhoz és megelégedetten röfögve nem kapirgál. Agyrém.
Tegnap a mosógép dobja lekapott az ujjamról egy darab bőrt. Nagyon fáj. Éjjel Peti nem aludt. Fogzik, taknyos, köhög… gyakorlatilag non-stop ölelgetett, mászott rám, macerált. Ezt azzal kiegészítette, hogy néha hanyatt dobta magát, feje a cicimen landolt. Sírtam. Reggelre leharcoltan és megadóan feküdtem. Petike keze az enyémben. Megébredt. Apró kis ujjacskái elindultak, kitapogatták a kis sebet és a körmét nagy elánnal belenyomta.
– Áááááááááááááááááááá!!! – Üvöltöttem.- Nem bírom tovább.
– Áááááááááááááááááááááá! – Üvöltötte sértetten Pöti, rám mászott és hogy megnyugtassa magát elkezdett a könyökeim felé matatni.
Most megőrülök, gondoltam és vártam, mikor….
