– Szia Drágám!
– Szia Anyukám! – ölelt át Gréti, amikor belépett az ajtón.- Tudod hol voltam ma? Sakkon. – Sakkozni jár.
– Szakkon? – vicceltem vele, utalva a pöszén elhangzottakra.
– Nem szakkon! Szakkon!
– Értem. Szakkon!
– Neeem. Szakkon. Figyelj! Mondom! – Látom, hogy formálgatja a kis száját. – Szakkon! – Elneveti magát.
– Nem érted Anya? Szakkon volt! -tromfol rá Apa.
– Oké. Figyelj! Nem szakkon, hanem… szakkon. – De ekkorra már Apa és Petike is nevetett.- Szakkon! – Látom, hallgatja amit kimondott. Gurgulázva kacag. – Szakkon! – Megint nevet.- Várjál, mondom. Szakkon! – Kiabál, fetreng a nevetéstől. Már az egész család az előszoba kövén ül, úgy rötyög. Én kicsit kalandosan kerültem oda, kezemben Pötivel, érzem is, hogy aznap már nem fogok a térdemmel fickándozni.
– Várjál Anya, figyu, mondom… SZAKKON! – kiabál. Először szembesül a beszédhibájával. Bedől az ölembe, hangosan nevet. Petike átöleli.
Vicces ez a pöszeség. 🙂

Grétát felöltöztettem. Lilába. Kedvenc színe. Kapott új lila csíkos csatot is a hajába, száján színezett szőlőzsír csillogott.
– Gyönyörű vagy! – mondtam neki.
– Gyönyörű vagy! – erősített meg Apa.
– Köszönöm! – válaszolt illedelmesen Gréti, majd az előszobába ment, felmászott a fellépőre, hogy lássa magát a tükörben, és énekelni kezdett:
– Tavaszi szél vizet áraszt, virágom-virágom…. Hát én immár így választok, virágom-virágom.
– Kit válasszak! – kiabáltam a fürdőszobából, ahol fésülködtem.
– Téged Anya! – jött a válasz. – Hát én immár így választok…
– Kit vá-álasszak! – énekeltem, miközben a hajamba raktam a gumit.
– Téged választalak Anya!
– Hát én immár kit vá-álasszak? Virágom, virágom! – Énekeltem hangosan.
– Én téged választalak Anya.
– A dal úgy van, hogy kit válasszak!
– Hát én immár Anyát választom, virágom-virágom.- énekelt Gréti.
– Ez nagyon édes, én is téged választalak. – kiabáltam a szobából, ahol vettem fel a gatyám.
– Én is téged. Hát én immár így válaszok, virágom-virágom… dalolt. –kimentem, szemébe néztem.
– A dal úgy van, az a szövege, hogy hát én immár kit váálasszak, virágom, virágom?
– De én már mondtam, hogy téged választalak. – mondta és átölelt. – Én téged választalak anyukám!
– Gréééééééééétiiiiiiiiiiii! Nevettem. Megzabállak.
– Én is szeretlek Anya! Hát én immár így váááááálasztok … – dajdalozott tovább a tükörnek.

Gréti sminkelőset játszott ma, persze, hogy Petikének is az kellett. Kente is magára rendesen. Gréti megszólalt:
“Ha apa ezt látná, tökön szúrná magát.”

(Grétit itthon tartottam, mert kezdődött nála egy pici nátha reggel. Ha nem tartom itthon véget nem ér, ha kezelem, 1 nap.)

Túl vagyunk Gréti első fogorvos látogatásán. Fogkövet kellett leszedni, a kis fogai úgy ragyognak, mint a gyöngyök. Fogkő… azt mondja az orvos, ilyen típus… nincs mit tenni ellene.
Olyan ügyes volt! Nyikkanás nélkül hagyta az ultrahangos cuccolást. (Megjegyzem ezt nálam csak teljes érzéstelenítésben lehet kivitelezni, azaz 4-szer megyek… Engem altatni kéne, hogy teljes fogsoromat végig cincogja együltömben…)
Viszont amikor én ültem be a székbe, Petike pánikrohamot kapott, hogy a számba matatnak és rám feküdt, megvédeni. Kivinni innentől nem lehetett, zokogva üvöltött. Új időpontot kértünk nekem…

Grétivel végre – 2 hónapos előjegyzés után, – eljutottunk szemészhez, aki megállapította, hogy szerencsére minden rendben van a látásával. Ügyesen elmutogatta a táblát és beültünk az összes gépbe, ami csak volt a rendelőben. Büszke voltam rá, milyen ügyesen közreműködik, bátran, mosolyogva válaszolgat.
Természetesen a játszótéren Gréti is megvizsgálta az én szemem:

Gréti úgy kikente magát a sminkkészletével, mint egy bohóc. Így akart kimenni az utcára. Kértem, hogy törölje le, de zokogásban tört ki. Vigasztalhatatlan volt, én próbáltam meggyőzni, hogy a szájfény maradhat, csak az arcát kezdje el letörölni, de ő hisztériázott rendületlenül. Egyszer csak váltott és hüppögve odaállt elém. Jelentőségteljes, drámai hangon szólalt meg:
“Anyukám, ha te úgy gondolod, hogy letöröljem mindet, akkor én letörlöm mindet!”
A végletek embere… de kitől örökölte?!?

– Anya, nem tudok aludni.
– Miért?
– Nyilvánvaló, én nem vagyok fáradt.
– Aham. Nyilvánvaló.

Tegnapi milánói spagetti ebédem kommentje Grétitől:
– Na, anyukám, ilyenre gondoltam.

” -Kérek egy kis mekit!- csipog az autó hátsó ülésén Gréti. – Kérek egy kis me-kit! -ismétli. – Ott egy meki! – Nem szólunk semmit. Egyáltalán nem akarunk meki kaját enni.
– Kérek egy kis mekit! – ismétli. – Éhen haljak? – kérdi jelentőségteljesen. Nincs válasz, csendben röhögünk. – Jó! Megpróbálok éhen halni. – Kis csönd. Vár. Mi alig bírunk magunkkal elöl, úgy nevetünk. – Nem sikerült! -jelenti be szomorúan.
– Nagyszerű, válaszolok, már aggódtunk. 🙂

– Ezennel megérkeztem. – ült le Gréti a vacsora asztalhoz, és elkezdett enni. – Ínycsiklandozó az étek. – kommentálta. Én meg magamban csak annyit mondtam: besszaaaaaaa….