Beraktam a kisbabát az ágyba, elkezdtem szopiztatni. Gréti félálomban jött, odabújt szorosan Petike hátához. Egyik kezével megfogta a kezem, a másikkal simogatta a kistesóját. Csodálatos érzés volt. Lefényképeztem az agyammal a pillanatot.
De hát…
– Anya, kérek szépen inni! – ébred Gréti éjjel a jövés-menésünkre.
– Apaaaaa! -szólok, – Kérlek hozz a vizet! – kiáltok Apa után a konyhába. – Ha már ott vagy hozzál C vitamint is! – de ekkorra Apa már beért a vízzel a szobaajtóba. Sarkon fordult és kiment.
Gréti leejtette a vállait és lehorgasztotta a fejét. Felsóhajtott:
– De hát hogy fogok én így most vizet inni?!?
Nem illik…
– Gréti, gyere inhalálni!
– Nem megyek anya, mert a maszk nem illik a kerek fejemre!
– Heh? – 😀 😀 😀
Szagtalan
Petike nevet
Az élet furi fintora, hogy Petike a kórházban tanult meg nevetni.
Kakiügyi bejelentés
Végre itthon a kórház után. Gréti is úgy látom, kezd a régi lenni.
– Anya, kezdek bekakilni.
– Nem kéne ráülni a wc-re?
– Nem ülök rá sehová, mert ez nagy lesz.
Ajvé… otthon, drága itthon… :DDD
Petike beteg
Felső légúti fertőzés. Köhög, náthás, sípol, ordít. Szívom az orrát, mosom át, 20 percenként. Kamillás inhaláló sátrat csináltam neki. Nem kap levegőt. Nem tud enni, nem tud cumizni, csak kínlódik, kiesik a szájából a cumi, nem tud megnyugodni, csak üvölt…sípol, hörög, üvölt és ez így megy egész nap, egész éjjel. Pörgök, mint egy buszkerék. Az egész lakás szalad, kaja nincs kész. Kéne egy kávé… Totálisan kimerültem…. :(((
Memória
Ma vásárolni voltunk. Kis család együtt. Részben, mert minden percnek örülünk, amit együtt tölthetünk, részben, mert reménykedünk Apával, hogy ha ketten ott vagyunk akkor nem felejtünk el dolgokat megvenni.
De a nagy csoda mostanában mégis csak Gréti, aki mindenre emlékszik és mindenre figyel. Nekem nem kell listát írnom, elég, ha elmondom épp mi fogyott ki, ő egy hét után is emlékszik rá. Tolom a bevásárlókocsiban, ő pontosan tudja mit hol találunk a szupermarketben és mondja:
“Anya tojás! Anya, arra mennyünk, vegyél olajat, elfogyott! Anya! Nincs otthon cukor!”
Na és a figyelem!
“Anya, a répa, a répa! Ott felejtetted a mérlegnél!”
Imádom!
Türelem
Összebújva beszélgettünk Grétivel, egy kisebb nézeteltérés után:
– Néha egy olyan picinyke kislánynak is elfogy a türelme, mint én vagyok. – taglalta. – Ha felnövök és anyuka leszek, akkor is el fog fogyni a türelmem néha.
– Abban biztos vagyok. – erősítettem meg elképzelésében.
Olvad a hó
