A hétvégén a ligetben voltunk. Szuper jól éreztük magunkat. Petike megéhezett, egy szobor tövében bújtam meg és szoptattam meg… a kutyák mind körém gyűltek megnézni… 🙂 Úgy vetette rám magát az éhes gyermek, hogy dőlt a tej mindkét cicimből. Csuklott-fuldokolt, közben tekergette a kis fejét, hátha lát is valamit… a végén úgy néztem ki… ihajjj! Próbáltam nedves törlőkendővel helyrehozni a helyrehozhatatlant, amitől csak még szörnyűbben néztem ki.
– Inkább menjünk haza! – javasoltam szorongva, de Apa beterelt minket egy kerthelyiségbe meginni egy üdítőt.
– Drágám! Mikor szoksz már le arról, hogy érdekeljen mások mit gondolnak rólad. Érezd jól magad!
És valóban. Kihúztam magam, és megittam a szörpikémet, közben megszáradtam és tovább sétáltunk. Tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Kár lett volna hazarohanni.