Mert megígértem Grétinek, hogy korábban érek érte. Igen ám, de Apa elvitte az autómat, amiben a babakocsi is volt, úgy kellett kalkulálnom, hogy Pötivel gyalog oldjam meg az utat a szakadó esőben.
Fel is ébredjen időben, oda is érjünk…
Aham, csakhogy a kisember sokkal korábban ébredt, méghozzá extra nyűgösen. Nem baj, majd cipelem. Mindent kiszámoltam, megbeszéltem vele, hogy a csatos hordozóban megyünk, felöltözni is sikerült, amikor is az ajtóban megmakacsolta magát. Őt nem hordozom, ő ernyővel jön. Márpedig ember legyen a talpán, aki egy kapálózó kétévest fel tud kötni a hátára. Nekem sem ment…. csak az időm…
Kitessékeltem a pasit az ajtón, a kapuban már az ernyőjéért kornyikált, amit alig bír el, és gyök kettővel kezdett kódorogni, az ernyőtől semmit nem látva az út közepén. 5 percig bírtam, ez alatt már eláztam, mert esélyem sem volt az én ernyőmet kinyitni. Tudtam, hogy vesztes a helyzet. Hátamon 10 percet kalkuláltam, eltelt 15 és még a ház előtt voltunk. Felkaptam a gyereket, az ernyőt, a másikat magam felé raktam és fél kézzel cipelve elkezdtem az ovi felé sietni. Pöti sikítva ordított. Ezt már nem bírták az idegeim, meg fél kézzel a súlyát sem, kitört belőlem az állat és elkezdtem mondani a magamét. Ettől a fiam kiakad, és azt üvöltötte: “Hagyd abba!” Amikor ráébredtem emberi nyomorultságomra, próbáltam vigasztalni a kisembert, de erőm már kezdett elhagyni a rohanásban. Gréti utálni fog.
Mit tesz a sors, egy anyuka, akivel már napok óta beszélni akarok nagyon fontos ügyben épp jön szembe. Most vagy soha, nekem már mindegy. 3 percre elkaptam, és megbeszéltük a megbeszélnivalót.
A víz csurgott rólam a kíntól, amit Pöti súlya és a többi cucc cipelése jelentett, de megérkeztünk. 4 óra 10 perc. Kinyitom a csoport ajtót, Gréti megvető tekintete szegeződik rám. Tudtam. Már csak hárman vannak. Utál.
“Kérlek ne haragudj, nagyon jöttünk!” – kérlelem, de olyan fejet vág, kijönni sem akar. Csalogatom, de durca. Majdnem sírok. Tényleg nagyon siettem, pár percen múlt csak, hogy nem a nagy tömeg előtt értem… Fáj a szívem, atom vizes vagyok, Gréti látványosan utál.
“Gyere már!”- kérlelem.
“Géti gyele”- könyörög Pöti.
“Csak most kezdtem bele a játékba!”- hajintja el kezéből a katicabogár babát és indul. – “Túl korán jöttél.”
Kb. ott haltam meg az ajtóban… A duzzogó gyereket kilapátoltam, felöltöztettem, és hazaindultunk immáron gyalog, ernyővel, gyök kettővel.
Itt határoztam el, hogy valami szuper programmal fejezzük be a napot, ami kitörüli a komplett őrületet.