Muszáj kimenni, hacsak nem tornádó van odakint, vagy özönvíz. Ha nincs már láz, egy kis séta kell – rendelkezem és elkezdem becserkészni a kölköket.
Semmi különös, csak a szokásos készülődés. “Én nem megyek sétálni.” – üvölti Gréta. “Én sem megyek sétálni!” – csipogja Kispipi. Ja nem. Pöti…
Kapcsolom a lámpákat. “Indulás előtti pisi!”- adom ki az utasítást. “Nem kell!” -bődül el a szemtelenebbje. “Én pelusba pisilek!”- ellenkezik Kispipi…
“Én már ki is léptem!” – zengedezek be. Futnak. Végre öltöznek. Nem jó, másikat, nem veszem fel!!! Teaddfel, 10 perc, egyik félig felöltözve, másik sarokban sír én idegösszeroppanás közepén a földön ülök. “ELÉG!!!”- üvöltöm, miért kell ezt minden egyes öltözésnél előadni. Összeszorítom a fogam, teszem a dolgom.
Nekem a kisvakondot add fel, hordozni. Nekem a Méhikémet, janem a kukásmellényt ja nem, mostvágokeret és kifolyatom a bejárati ajtón, kifeléééééééééééé!!!!
Hol a kulcsom??? A konyhaasztalon. Beosonok. Nem veszem le a fűzős bakancsom. Végig is hordok egy talicska földet a frissen felmosott lakáson, porszívózott szőnyegen, mostsírokmingyá!
Pénztárca? Nemenyjünkaboltba. Vááááááááááááá! Szatyor lerak jónemmegyünk. Ki az ajtón. Kesztyűtaddfel, majdkintfeladom, vááááááááááá!!!! Ugrálok, kapj el a lépcsőn, jajkicsúszikakezemből, deelkapom, kint vagyunk.
Hideg van, hűl az agyam. Rendezem a ruházatokat, a gondolataim, a hordozott kisvakondot, a kesztyűt feladom. Végre sétálunk. Nagy levegő.
Két kezecskét megfogom. 10 lépést megyünk.
“Elfáradtam, mikor megyünk haza?” – kérdi Pöti. “Sétálunk még egy kicsit.” – válaszolom. “Melegíts meg fázom!” – dobja be a szokásost, nyújtja a kis kezeit. “Nem fázol! Úgy beöltöztettelek, mint a tundrára.” Sétálunk, a kis bolt előtt megyünk el.
“Menjünk be! Hoztál pénzt magaddal?” – kérdi Gréti. Nem. Na ezen kiakadnak, de leszerelem őket. Sétálunk, nyugodt vagyok. Lépcsőn fel.
“Arra menjünk. “, “Nem, arra menjünk!” Na kész, kezdődik. Én döntök merre menjünk.
“Anya, fáj a hasam. ” – veszi elő a nyulat a kalapból Gréti. “Majd elmúlik a sétálástól.” Basszus, 5 perce vagyunk kint. “Anya, fussunk kakilni kell!” – kiabál Gréti. “OKé, menjünk haza.” – megtörtem. “Sétálni akarok! Ne menjünk haza!” – sikít sírva Pöti.
Hideg ide-hideg oda, mégis csak eret kellett volna vágnom. Induljunk hazafelé. Ordítás. Gréti azért visít, mert lassan megyünk és ő mingyá’ besz@rik, Pöti azért, mert ő sétálni akar. Hazaérünk. Grétit félig levetkőztetem, ráültetem a wc-re. Pöti kaparja az ajtót, hogy kimenne. Én kinyitom az ablakot porszívózom a földtengert amit behordtam még induláskor. Összelapátolom Grétit, kicsi vinnyogóval együtt kitolom az ajtón és végre.
SÉTÁLUNK EGY HÁZTÖMB KÖRT!!!!