Az az ember vagyok, aki szóba áll másokkal. Megyek a kis kopott ruhámban, (a ruha tiszta legyen, a többi számomra másodlagos), és mosolygok az emberekre. Megszólítom őket, beszélgetésbe elegyedek velem. A párom szenzációs társam ebben.
Két érdekes eset történt, érdekes emberrel találkoztunk.
Tegnap:
Dunakeszi Spar. Hentes bácsi. Míg kiszolgált, csodálatos beszélgetést folytattunk az egészséges étkezésről. megtudtuk, hogy őt egy véletlen vezette rá, hogy fogyókúrába kezdjen. Elromlott a lift és a szintén túlsúlyos spánieljét fel kellett cipelnie a 10. emeletre. Másnaptól fogyókúrázott, nem ivott alkoholt és egy év alatt lefogyott 30 kilót. Azóta köszöni, jól van.
Ma:
Használt mosógépet vettünk. Energo Luxot vadásztam, mert Anyukám annyira régóta akart egyet, most megláttam és lecsaptam rá. Eladó érdekesen beszélt, letegezett, hamar kiderült, 30 éve Amerikában élő magyar.
Mondom: Te angolról fordítasz? Válasz: Igen. Én: Akkor folytasd angolul.
Onnantól felszabadultan beszélgettünk az életéről kint, a viszonyáról Magyarországhoz (alig várja, hogy elszaladjon innen vissza haza és soha vissza nem néz ide, annyira rosszul érezte magát az elmúlt fél évben amit anyukája betegsége miatt kellett itt töltenie). Tudjátok milyen hülyének nézett minket? Folyékony angol nyelvtudással, ilyen végzettséggel, mi még MINDIG ITT VAGYUNK?
Nos, rég éreztem már hirtelen ennyire kínosan magam. Mint az anyuka hülye gyereke, aki nem tudja jól bekötni a cipőt, pedig ha anya hagyná, tudná…
Sok-sok érdekes beszélgetés vár az emberre, ha beszélget. ha nem nyomogatja a telefont. Ha figyel. Én élvezem. Bár már egyre kevésbé. Mert csak a panasz és a nyomorultság ömlik az emberekből… Sajnos.