2 nappal a császár után “sietős” madárléptekkel a szobatársammal elcsoszogtunk a liftig.
“Produkálni kell, különben hashajtó, és addig nem mennek haza!” – hangzott őrmester nővér zord hangja!
“Vessenek be mindent, igyanak kávét, maga hazudhat is!”- szólt a szomszédasszony orvosa, betegére nézve.
Kááááááááááávééééééééééé! Igen! Ez hiányzik.
Az egyetlen működő lift nehezen kocogott velünk, de végül kávéhoz jutottunk és immár kb. 8-an vártuk, hogy a 3.-ra visszavigyen minket.
– Hová? Kérdezett minket egy idősebb, köntösben lévő hölgy, majd a hasunkra nézett! Ja, a 3-ra. 🙂 De buta vagyok. Kismamák. Mikorra várják?
– Már megvan! – válaszoltam.
– Ezt nem gondoltam! – szólt egy fiatal apuka.
– Köszi, a férfiakra mindig lehet számítani! – vágtam rá.
– És fiú, vagy lány? – kérdezte a néni.
– Lány! – vágtam rá – Gréta! Izééééééééé…. nem. Fiú. – Zavaromban én sem tudtam, hogy sörhasú pasi vagyok, vagy terhes nő, vagy terhetlen…
– Kisfiú! Jaaaaaaaaaaj! – mondta a néni – És hogy hívják?
– István!
– Mint én! – szólt a fiatal apuka.
“De ő nem seggfej!”- gondoltam én. Megérkeztünk.