Reális újévi fogadalmak anyáknak, 3. rész.

7. Minden hónapban félreteszek pénzt, hogy megvalósítsam az álmaim.
Hű, de hangzatos. Nos, a mai világban két dologra muszáj félretenni, nyugdíj és váratlan kiadások, de ha nagyon jók akarunk lenni, akkor nyaralásra sem árt, mert a nyári szünetet, táborokat megoldani rémálom költség.
Hogyan lehet ezt kivitelezni? MINDIG kevesebbet kell költeni, mint a bevétel. Nincs mese. Ha 1000 Ft-ot tudunk havonta megspórolni, akkor azt tegyük bele egy borítékba és SOHA ne nyúljunk hozzá. Hitelt felvenni tilos, a folyószámla hitel öntökönszúrás, akinek van mindent be kell venni a törlesztésére. Ha ez sikerül, akkor ráérzünk a dolog ízére.

8. Reggel korábban kelek és együtt reggelizünk.
Nos, ez nem azt jelenti, hogy 3 fogásos reggelit készítek, sőt, ha a gyerekek a suliban-oviban reggeliznek, valójában a szülőknek van szükségük arra, hogy kettesben megegyenek egy szelet kenyeret, mert a reggeli az, ami egy dolgozó felnőtt életében ki szokott maradni. Ha meg pótolni akarjuk, elég költséges. A srácok, ha felébrednek kaphatnak egy kis müzlit, így negyed óra családi nyugalom juthat. Elgondolkoztató.

9. Hamarabb fektetem le a gyerekeket aludni.
Jaj, de nehéz. Mert én már rég kidőlök, mikor ők még pörögnek. Ebben a célban segíthet az esti séta-vacsora-ágyba bújás rutin. Az esti rutin a pancsitól az ágyig-meséig nem lehet hosszabb fél-3/4 óránál. Jelen esetben ez nálunk inkább 2. Van hová fejlődni.

Leszokom a dohányzásról – irreális fogadalom

Újévi fogadalomként nagyon sokan kimondják: leszokom a dohányzásról!
A dolog itt esett kútba. Be kell látni, hogy a dohányzásról nem lehet leszokni. Én úgy szoktam mondani: éppen nem gyújtok rá. Több, mint 6 éve.
A terhességi tesztem pozitív lett és azonnal éreztem a felelősséget. Már nem csak a saját testem mérgezem, valaki másét is. Nehéz volt, de ez a tudat mindig átsegített.
Soha, de soha nem bíztam viszont el magam annyira, hogy azt merjem állítani: leszoktam. Nem is állítom, mert azonnal belső kényszert éreznék a cáfolására.

Én csak épp nem gyújtok rá. ENNYI.

Most sorolhatnék 100 érvet, miért nem szabad dohányozni. Minek? Dohányozni jó. Buli. megnyugtat, társaságot szerez, információt áramoltat. Egyetlen egy érv viszont nagyon visszatart:

A dohányosok olyan büdösek, mintha egy tábortűz szaga keveredne a két napos hányáséval és ők nem is tudnak róla, de mindenki más érzi és a legnagyobb gáz, hogy 10 évig ilyen szagom volt nekem is…  Áááááááááá….

Na ez tart vissza attól, hogy újra dohányozzak. Nem az egészségbalbla.

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 2. rész.

4. Vegyünk egy nagy levegőt, feszítsük meg az izmainkat, majd engedjük el és fújjuk ki a levegőt, mielőtt emeljük a hangunk. 
Nekem ez a legnehezebb. Temperamentumos vagyok, hamar kiabálok. EZ egy technika. Használjuk ki. Tudatosan, míg be nem épül. Az is jól használható, ha cuki neveken hívjuk őket ha mérgesek vagyunk, egy “tündérkével” nem ordítunk annyira. Majd beszámolok ez hogy sikerül.

5. Rendezzük a fotóalbumot.
Nos ez nekünk eddig nem sikerült, de Apa már annyit megtett, hogy feltöltötte a Google drive-ra, így legalább nem vesznek el.

6. Legyen több hitem magamban, mint anyában is. Kevesebbet törődjek azzal, mások mit gondolnak rólam.
Igyekszem jó lenni, igyekszem jól csinálni az életem, legyen ennyi elég. Mindenki követ el hibát, én is, de a visszajelzések a gyerekeimről egyértelműen pozitívak, így biztos, hogy alapvetően jól csinálom, ha kétségem van szakemberhez fordulok. Ennél többet nem kell tegyek, mégis sokszor gyötröm magam. Nos fogadalomnak jó, hogy NE!

Reális újévi fogadalmak anyáknak, 1. rész.

Mindannyian ezernyi elhatározással lépünk az új évbe, amiből általában semmit nem tartunk meg. Most összegyűjtöttem párat, egy amerikai cikkből, amit valóban reálisnak tartok:

1. Kevesebb időt töltök takarítással, többet játékkal.
A gyerekek nem fognak emlékezni arra, mekkora tisztaság volt a lakásban, de arra igen, hogy mennyit bolondoztunk. Nem ragyog a lakásom, mi kupisak vagyunk, de írtam már egy párszor mit, hogyan tisztítok. Pl. a wc-t. Próbáljunk kicsit időtakarékosabbak és szervezettebbek lenni és minden nap legyen idő, amikor csak és csakis a gyerekre figyelünk. Nem a netre, nem a mosnivalóra.

2. Többet menjünk ki a levegőre.
Persze ez könnyű nyáron, de vacak időben sokkal macerásabb. Nem baj, ha esik az eső, mi munka után csigát menteni megyünk, nehogy eltapossák őket. 20 perc is elég. Vagy kivisszük a zseblámpákat és megfigyelünk dolgokat. Vagy karácsonyi fényeket számlálunk télen. Lényeg, hogy ki kell jutni, ha lehet, minden nap.

3. Töltsünk kettesben időt, legalább egy hónapban egyszer.
Nem olyan óriási szervezés, akinek nincs segítsége is az is tud havi egyszer kimozdulni, ez csak elhatározás kérdése. Már egy romantikus séta, vagy hadd ne mondjam milyen más program is nagyot lendít egy kapcsolaton, amire a gyerekeknek van a legnagyobb szükségük. Ha ebből a szemszögből nézzük, ugye nem is önzés.

 

Csak egy este

Csak egy este – nem úrinőknek szóló sikítva röhögős sztori.

Mindenki bekuckózott, esti, soron kívüli tv-nézésre. Mivel szünet van, szakítva a kötelező menetrenddel, vicces dolgokat bámulunk együtt a tv-ben. Apa már bele-belehorkol, én a hátamon a túlélésért és ébren maradásért küzdök, a két gyerek pörög.
“Éhes vagyok. Anya kérek szépen enni.” -cirmog ártatlan szemmel Pöti. Persze, hogy éhes, csak ő nem vacsorázott. Akkor nem volt éhes… Kikászálódom az ágyból, adok neki egy fél kiflit.

-Kakilnom kell.” -szólal meg kisvártatva.
–  Én már alszom! – szögezem le és Grétit jelentőségteljesen magamhoz szorítom. Apa nagyon mérges. Morog, megy ki a kisemberrel. Lesújtóan rám néz, aztán kimegy, visszajön összeroskad. Nagyon fáradt. Egész nap dolgozott.
– Én már az előbb kint voltam kajáért. – védekezem.
– Készen vagyok! -kiabál a kicsi, Apa megy.
– Dűtsd ki a feneked. Na, mehetsz. – csattogás… a bilit mossa. Nagyon sajnálom. Kisember nem hajlandó a wc-t használni. Túl aprócska növésű.
– Hoppá, elfogyott a víz. – itta meg az utolsó kortyot Gréti.
– De én szomjas vagyok, menj ki és hozz. – mérgelődöm.
– Nem megyek, kint sötét van, félek. Apa.
– Én ki nem kelek az ágyból már. – morog az öreg medve. – Gréti szaladj ki.- évődnek.
Gréti nagyon röhög. Már mindenki röhög kínjában.
– Félek! Odakint szörnyek vannak.
– Nincsenek szörnyek, felkapcsolod a villanyt és hozol szegény anyádnak inni.
Jelentőségteljesen szorítom a torkom, és dobálom magam az ágyon. – Áááá, megfulladok, vizet! Vizet! – Gréti sikít a nevetéstől. Én is. – Jaj, mingyá’ bepisilek. – nevetek.
– Azt hiszem a probléma ezzel meg van oldva. – hallatszik az óriás ágy túloldaláról a bölcs moraj.
Fogom a poharakat (mert több van, több litert megiszunk este-éjszaka is), és kicsattogok a fürdőbe. Az van legközelebb. Hatalmasat ordítok: “Áááááááááááá, megharapott, áááááá!” – majd zombi módjára érkezem az ajtón.
“Olyan furcsán érzem magam. Gráááá! Valami megharapott! Gráááá!”.
A gyerekek sikítva röhögnek, menekülnek, elkapom őket és belebrünmmögök a hasukba. Persze a poharakat kint felejtettem a vízzel, mert csak a hülyeségen járt a fejem. Indulok vissza.
A fürdőben elkiáltom magam. “Ááááááááááááá megcsípett, áááááááááááá!”. Bentről már hallatszik a vihogás. Érkezem, kezemben a teli poharakkal. Hátrafelé.
– Anya mi volt?
– Á, semmi. valami megcsípett, de minden rendben. – mondom, miközben mindent hátrafelé csinálok. A gyerekek nagyon nevetnek. Különösen Gréti vevő a humoromra.
– Na, megyek pisilni!  – fordulok feléjük és rájuk nézve háttal távozom az ajtón, be a wc-be.
De már eszembe is jutott a következő marhaság. Annyira nevetek, hogy komoly késztetést érzek a wc rendeltetésszerű használatára, de TUDOM, hogy Gréti pillanatokon belül megjelenik és kinyitja az ajtót, már hallom is, hogy jön. Visíííítok a röhögéstől. Lerántom a gatyát és az ajtónak dűtöm a fenekem.
– Hát én ezt megnézem magamnak! – mondja határozottan a hátam mögül és már nyílik is az ajtó. Gréti nyit be, szembe találja magát a teliholddal.
– Híííííííííííííííííííííááááááááááááááhiiiiihiííííííííííííííííí- sikít a röhögéstől és összecsuklik a folyosón. Az ajtó lassan csukódik, de még előtte Pöti is bekukkant.
– Víííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí-hííííííííííííííííííííííí- vonyítok én is farkasként, mintha én láttam volna a holdvilágot. A falba kapaszkodom. Namosfogokbehugyoznihanemfordulokmegazonnal gondolom, és rárogyok a wc-re. Gréti beküzdi magát a szobába, az ágyon fetreng és gurgulázik. Apa hangját hallom, érdeklődik. Gréti nem tud beszélni. (Sokkot kapott. )
Próbálja elmondani, de belevisít, és tovább nevet. Én kezet mosom, és megyek be. Gréti még mindig annyira röhög, hogy nem tud beszélni, felkászálódik az ágyról, pantomimezik. Le tolja a gatyáját, felhúzza, folyik a könnye. Apa még mindig dermedten bámulja. “Mi történt?”
Elmesélem.
“Ti nem vagyok normálisak!” – hangzik a diagnózis. Lassan magunkhoz térünk és rendeződünk. Gréti is megnyugszik. Bebújik mellém az ágyba, de még vagy fél órát ki-ki kel, magyaráz, nevet. Aztán végre teljesen lecsitul, odakuckózik a karjaimba. Apa, Pöti már alvó pozícióban.
“Anya! Amit a Laurával ma készítettünk, a levél, azt neked csináltam, mert szeretlek.”
“Én is szeretlek kicsikém!” – megpuszilom, megsimogatom a kis arcát. Gréti megfordul és leesik az ágyról.
Híííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí……… pukkadunk ki megint mind a ketten.

 

Insomnia

Hulla fáradtan, de kipattant szemekkel ülök a konyhában. Milyen szerencse, hogy éjjel már nem köhögök annyira és tudok aludni, de mégis itt nyomogatom a gombokat. Olyan rég nem aludtam normálisan. Nyár óta ülve tudok aludni egy kicsikét, különben fulladok… De alvás helyett virítok… A bejglimet zabálom és kínomban a köhögésemre kapott gyógyszerem, asztalon hagyott, kiürült dobozából kivett tájékoztatóját olvasgatom.
Hogyaszongya: gyakori mellékhatás, ÁLMATLANSÁG.
VAZZZZZZEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Karácsony 2015

12.24

13.05
A tavalyi halrudacskák majonézes krumplival ebéd után, idén határozottan gasztroblogot követel tőlem a szerelmem! ….bár kételkedni nem mer benne, hogy a chilis bab tradicionális karácsonyi menü, mert megmondtam, amit megmondtam, az és kész. Ha még nem volt az, most az lett. NA! 15 perc alatt nem lehet pulykát sütni.

15.51
Az erdőben már megérkezett a Jézuska, ott voltunk meglátogatni. A tradicionális halászlé a vödörben már a mikróban olvad ki. A kupi sztenderd, és valahogy még a műfenyőt is installálnunk kő’. Karácsony, mert én így szeretlek! Lazán.

Így készül (évről-évre) a karácsonyfa az erdőbe, meglepetés, mindig másikba, amit mindig meglátogatunk, immáron 11 éve. A fa élő, a barátok és a hangulat pótolhatatlan.Idén Togó volt a Jézuska. Szuper lett a videó.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=122&v=kstMu00_Vkg

12.25

08.15
Annyira lazára sikerült a tegnapi nap, Jót játszottunk a kapott játékokkal és még a reggel bekevert tésztából simán sütöttem 1-1 bejglit is a vacsorához. A többi tészta pihen. Majd megtöltöm, ha kedvem szottyan rá. 🙂
Bejglit a kávé mellé!

11.57
Kész vannak a bejglik!!! 😀

 

Analyse Technique des Bonus Vegasino : Calcul des Coûts de Pari et Dépannage – Guide Complet

Bienvenue dans ce guide exhaustif sur les Vegasino bonus, conçu pour vous aider à naviguer efficacement dans l’univers du Casino vegasino. Vegasino casino online offre une gamme d’incitations, mais les termes techniques peuvent être complexes. Ce manuel détaille chaque aspect, des mathématiques des bonus au dépannage, en intégrant des références à la Vegasino casino app pour une expérience mobile optimale. Nous couvrirons les stratégies, les calculs détaillés et les scénarios pratiques pour maximiser vos gains.

Avant de commencer : Checklist

  • Vérifiez votre éligibilité aux bonus (âge, localisation).
  • Lisez attentivement les conditions générales, surtout les exigences de pari (wagering).
  • Assurez-vous que votre compte est vérifié pour éviter les retards de retrait.
  • Téléchargez la Vegasino casino app depuis le site officiel pour un accès mobile fluide.
  • Consultez les promotions en cours sur Vegasino casino online pour ne rien manquer.
Bonus Vegasino Casino
Image promotionnelle illustrant les offres de bonus sur Vegasino casino online.

Étapes d’Inscription

Pour accéder aux bonus, inscrivez-vous sur Casino vegasino en suivant ces étapes : 1. Visitez le site officiel ou utilisez la Vegasino casino app. 2. Cliquez sur “S’inscrire” et fournissez vos informations personnelles (nom, email, etc.). 3. Vérifiez votre compte via un lien email. 4. Effectuez un premier dépôt pour activer les offres de bienvenue. Assurez-vous d’utiliser un code promo si disponible. Cette procédure est essentielle pour débloquer les bonus et profiter pleinement de Vegasino casino online.

Stratégie et Mathématiques des Bonus

Les bonus Vegasino impliquent des calculs précis. Par exemple, un bonus de 100€ avec une exigence de pari de 30x signifie que vous devez parier 100€ x 30 = 3000€ avant de pouvoir retirer les gains. Supposons un RTP (Retour au Joueur) de 96% : vos pertes attendues sont de 4% de 3000€, soit 120€. Ainsi, le coût effectif du bonus est de 120€ pour un gain potentiel. Optimisez en jouant à des jeux à contribution élevée (comme les machines à sous) pour remplir plus vite les exigences. La Vegasino casino app permet de suivre ces calculs en temps réel.

Spécification Détail
Licence MGA (Malta Gaming Authority)
RTP Moyen 95-97%
Méthodes de Paiement Carte bancaire, e-wallets, cryptomonnaies
Limite de Retrait 5000€ par mois
Support Client 24/7 via chat et email
Vidéo explicative sur les stratégies de bonus dans Vegasino casino online.

Méthodes de Banque

Vegasino casino online propose divers options : dépôts via cartes (Visa/MasterCard) ou e-wallets (Skrill, Neteller) avec traitement instantané. Les retraits prennent 1-3 jours ouvrables, selon la méthode. Utilisez la Vegasino casino app pour gérer vos transactions en déplacement. Vérifiez les frais éventuels et les limites minimales (ex. 10€ pour les dépôts).

Sécurité et Équité

Casino vegasino utilise le cryptage SSL 256-bit pour protéger les données. La licence MGA assure une régulation stricte, et les jeux sont audités par des tiers pour l’équité (RNG certifié). La Vegasino casino app maintient ces standards, offrant une expérience sécurisée sur mobile.

Dépannage des Problèmes Courants

Scénario 1 : Bonus non crédité. Vérifiez si vous avez utilisé un code promo valide et respecté les conditions. Contactez le support via la Vegasino casino app. Scénario 2 : Exigences de pari non mises à jour. Effacez le cache de l’app ou reconnectez-vous. Scénario 3 : Retrait refusé. Assurez-vous que les exigences sont remplies et que votre compte est vérifié.

FAQ Étendue

  1. Quels sont les types de bonus offerts par Vegasino ? Les bonus incluent des offres de bienvenue, des tours gratuits, et des promotions régulières sur Vegasino casino online.
  2. Comment calculer les exigences de pari ? Multipliez le montant du bonus par le multiplicateur (ex. 30x) pour obtenir le montant total à parier.
  3. La Vegasino casino app est-elle sûre ? Oui, elle utilise les mêmes protocoles de sécurité que le site web.
  4. Puis-je utiliser plusieurs bonus simultanément ? Non, les bonus sont généralement cumulatifs, mais lisez les conditions pour éviter les conflits.
  5. Quels jeux contribuent le plus aux exigences ? Les machines à sous ont souvent une contribution de 100%, contrairement à la roulette ou blackjack.
  6. Y a-t-il des limites de temps pour utiliser les bonus ? Oui, généralement 30 jours après activation ; vérifiez dans les termes.
  7. Comment contacter le support pour les problèmes de bonus ? Via le chat en direct sur le site ou l’app Vegasino casino app.
  8. Les bonus sont-ils disponibles pour tous les pays ? Non, certaines restrictions s’appliquent ; consultez la liste des pays éligibles.
  9. Que se passe-t-il si je ne remplis pas les exigences de pari ? Le bonus et les gains associés peuvent être annulés.
  10. Comment optimiser les bonus avec la Vegasino casino app ? Utilisez les notifications pour ne pas manquer les promotions et suivez vos progrès dans l’interface.

En résumé, ce guide vous fournit les outils pour exploiter efficacement les bonus Vegasino. En maîtrisant les mathématiques, en utilisant la Vegasino casino app, et en suivant les stratégies décrites, vous pouvez améliorer votre expérience sur Casino vegasino. Restez informé des mises à jour pour adapter vos approches.