Beszélgetek haver anyukával, aki elmeséli, hogy amikor Apa estig dolgozik, ő a 3 gyerekkel mozizni szokott. MEKKORA ÖTLET! István mennyit dolgozik, nekem is jár egy kis pihenés és persze jófej akarok én is lenni. Én is, én is, én is! Mégpedig azonnal.
Hazaérve a játszóról törekedek a cél felé. Gyorsan lefürdetem a gyerekeket, pizsibe bújtatom, még egész jó időben vagyunk, beígérem a filmet, nagy a boldogság.
De persze mi lenne olyan egyszerű két gyerekkel, a percek kegyetlenül gyorsan pörögnek. Már fél 9 hirtelen, de ha megígértem, megígértem, most már el kell indítanom a kiválasztott filmet. Mindenkit letorkollok, anya jófej, anya nézi veletek, anyával nem lehet kukoricázni, csak pattogatott… Én választok, elkerülendő a vitát. Annyira cuki ez a kukucskáló katica, nekünk ez kell. Kikölcsönzöm.
Befekszünk az ágyba, hónom alá a két gyerek, és már kezdődik is. Anya és apa katica izgatottan várják, hogy kikeljen a 3 tündi-bündi pici babakatica, akik atom cukik, kis ügyetlenek, tanulnak repülni. A két gyerek hozzám bújik, ámuldoznak milyen aranyosak, kicsi édesek, milyen szép család, méltatnak engem, hogy milyen jó filmet kapcsoltam. Érzem: királynő vagyok.
Ölelgetem őket, lazulok.
Lazulnék. Az egyik kiskatica lemarad a csapattól, kíváncsi. Összetalálkozik a szemtelen kis léggyel, messzire repül a szüleitől. Már itt szorong mind a kettő. Gréti félősen átölel, Peti növeli a pattogatott kukoricában a csapásszámot.
Persze, hogy bajba kerül, leesik és KITÖRIK A SZÁRNYA VAZZE!!! EZT NEM HISZEM EL!!! AZ 5. PERCBEN!!! MÉG A VIHAR IS JÖN! Na itt kezdett el Gréti zokogni és én szorongani.
“Ugye meggyógyul?” – rinyál Gréti.
“Hát ez nem fog ezt bebuktam.” – gondolom én… “Nézzük, biztos minden jóra fordul!”-nyugtatom meg.
“De ugye találkozik a családjával?”- zokog, atom kész van. “Hát persze, majd a végén, de nézzük, olyan aranyos a történet!” – szelíden békítgetem… és tényleg az. Nagyon édes rajzok.
Izgis, kalandos…lenne…., ha Gréti abba tudná hagyni a sírást. Pöti már jól van, zabál, csak Gréta zavarja. Oda-oda szól. “Nyugodj meg, a végén majd találkoznak, nézd milyen szuper.”
De Gréta nem nyugszik. 20 perc után feladom. Már amúgy is nagyon fáradt vagyok. Aludnék, elegem van, kiborít, hogy ezt elcsesztem, mérges vagyok magamra, meg az idióta franciákra, akik egy rajzfilmet sem képesek megcsinálni, meg épp mindenkire a világon. A királynői pozícióm megdőlt, már csak egy szerencsétlen szolga vagyok szorult helyzetben.
“OKÉ! BÉKE! HÁTRATEKEREM ODA, AHOL A KICSI KATICA TALÁLKOZIK A CSALÁDJÁVAL ÉS MINDEN JÓRA FORDUL!” -hangzik a számból magabiztosan a megoldás, aludni akarok már, de belül elszorul a torkom. A tekerő gombra nyomok és izgatottan nézem a felgyorsult történetet. Csata, izgalom, holvanmárahepiend… már csak 5 perc, mégmindignincs, VÉGE!!! Gréta üvöltve zokog, rólam folyik a víz.
“Á, csak áttekertem, nyugi.” – próbálkozom és visszatekerek. “Na, ott vannak. ott a család!” – kiáltok fel, de az örömöm rövid ideig tart. Öt gyerek van, mind tud repülni, itt valami nem stimmel. Gréti azonnal kapcsol, sikítva sír. Új családjuk van! Mekkora cumiiiiiiiiiiiiiiiiiiii……. és már jön a vége… a katica a hangyákkal marad és a hangya barátjával nézi a naplementét. Gréti taknya nyála egyben.
Rendíthetetlen magyarázok, ő békíthetetlenül sír.
Elmondom, hogy “…na látod ezért vannak a szabályok, ha betartjuk elkerülhetjük a bajt…” – valahogy nem nyugtatja meg. Kitör belőlem a szentbeszéd és még az időközben dolgozószobájából előbújó Apát is letolom, hogy máskor nem szabad leugrania Grétinek a játszótéren a magas mászókáról a kezébe, mert baj hamar megvan… Gréti zokog. Na ez valahogy nem jött be.
Elmondom, hogy ez csak egy rajzfilm, az életben nem járnak így a kis katicák, együtt maradnak anyukájukkal-apukájukkal. – Felrémlik az extrém ronda katica ahogy megszületik, Pöti katicás könyvéből, még anyukája se látja, nehogy megijedjen, fejemben ordít a biológia “Figyu! Ott hagyja egy levél szélen lesz@rja, és a kikelt kiskatica nem cuki hanem gusztustalan és magányos!!!! Ennél már egy törött szárny és egy hangya barát is jobb!” – elképzelem ahogy ezt kiordítom. Kicsit jobb. Nekem.
Valahogy nem segítene ha elmondanám most hirtelen.
Gréti bőg. “Soha többet nem találkoznaaaaaaaaaaaaaaak….”
“De felnőtt és van egy barátja a hangya, nincs egyedül.” – hallom magamat kívülről. De gáz volt ez Csilla. Gondolataimban robog egy vonat…
“Ááááááááááááááááááááááááá………….” – üvölt.
“Grétikém nyugodj meg, ez csak egy rajzfilm, a katica gyorsabban felnő, mint a gyerekek, a szülei tudják, hogy jó helyen van és különben is jobb neki ott a hangyákkal mert nem tud repülni.” – a gyerek sikít. Hülye vagy te Kaskötő… azonnal korrigálni kéne. “Meg fogja látogatni anyukája és apukája.”
“Igen?”
“Igen.”
Pöti, már alszik. Gréta kimerült a sírásban. Átölelem, puszilgatom. Beszélgetünk. “Nem te vagy a kiskatica, látod? Te jó gyerek vagy, itt vagy mellettem és vigyázok rád.” – na ez hat. Elalszik. Én nem. Baromira elegem van mindenből, fáradtabb vagyok és elcsigázottabb mint valaha és ekkor felrémlik a sikítós gondolat: Nem fogom én ezt A a bukást sokáig elfelejteni, mert Grétinek KATICA A JELEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE…….
Éjjel álmodok. Vukról, akinek az első 5 percben kinyírják a családját. A kis hableányról, akit elvittek a habok. Az idő urairól, aki egyszerre kisfiú de megmenekül, aztán öreg és meg is hal… E.T.-ről… és Bambiról, akinek meghal az anyukája. Őt Hófehérke ölelgeti, aki szintén árva. Aztán a végén berobban a rémálom. A gyerekeimet lefényképezem, miközben ezeket a meséket nézik és a képet apa felütvefúrózza a zöld falra…
