Tegnapi poén:
Pénteken bevásároltunk. Tudjátok, én vagyok az, aki a nagyáruházban is minden eladóval jóban van… épp Zsuzsa nénivel váltottunk futólag pár szót, jelezte, kilóg a bele a roham miatt, nyomogatta bele a kezembe a cukorkákat a gyerekeknek. Egy nagyon helyes, magas fiú állította meg Zsuzsikát, valami Amaretto kekszet keresett. Zöldséges Zsuzsika tanácstalanul nézett rám. Amarettó, az csokiban még megvan, de kekszben? Próbáltam én is segíteni gondolkodni, de végül abban maradtunk, a békesség kedvéért jobb, ha felhívja a barátnőjét és pontosítanak. A gyerekeket toltuk ki, a srác ott állt a sorban.
– Megvan a keksz? – kérdeztem.
– Nincs. -mosolygott
Tegnap ülünk az autóban, nézem az ott felejtett telefonomon két ismeretlen hívás, ugyanarról a számról.
Felhívom, egy fiú veszi fel. A kekszes fiú!
– Szia, csak annyit mondok, én vagyok a kekszes fiú és kinyomoztam a számod.
A fejemen a MIVAN??? kifejezés ül.
Pörgetem a dolgokat.
Túl helyes, (nem túl helyes, annyira helyes, mint egy festmény), túl fiatal, túl magas. Én túl öreg, túl gyerekes, túl foglalt vagyok, ami látszott. Ezt a kört gyorsan lefutottam.
Beteg! Jaj szegény. Ilyen helyes és mentális zavara van. Csak nem.
Neeeeeeeeeeem. Ki tudja a telefonszámom? Közös ismerős. Közös ismerős. Áruld már el!!!!
De a fiú titokzatos. Rejtvényeket mond. Apa közben úgy vezet, mint a csiga. Nem olyan lassan. A szemei kocsányon a szélvédőn.
– Ki vagy?
– Csak annyit mondok, nemrég született kisbabám, egyszer már beszéltünk FB-on és Armandónak hívnak.
– Jó ég! Te vagy a fotósom Gabi párja! Úristen! De kicsi a világ!
– Igen. Tudtam, hogy ismerlek, de egy egész napomba került, míg leesett hol láttalak. Nagyon idegesítő volt. A retusált profilképeden, amit Gabi csinált.
– A fotó NEM retusált. Én nézek ki most rettenetesen, mert beteg vagyok. 😀
Mekkora poén!
Megcsinálta a napom, nagyon nevettem. Szeretettel puszilom Gabit és egész családját!
