Mert ma van. Isten éltesse! Nagy gourmand az ember, szereti az édeset, a sósat, jó ropogósat (azt má’ nem), ritkán jut hozzá a kis nyugdíj kontra nagy számlák között, elhatároztuk, hogy olyan ennivalókat veszünk, amit magának nem vesz le a polcról.
Meg is történt a vásárlás, vettünk sok finomságot már, amikor Istvánomnak isteni szikra gyúlt az agyában és a pénztártól visszazavart a “lidliben”:
– Apád imádja a kvarglit, vegyél neki!
Nézek rá nagyon bután. Apám szereti az ínyencségeket, de a kvarglit emlékeim szerint én szeretem, de mi is az a kvargli? Keresem-keresem az agyamban, kvargli-kvargli tudom, hogy imádom, de mi is az??? Pörgetem-forgatom a szót, csattognak a fogaskerekek.
István észreveszi a zavart, mondja. – Azt a halat!
Hú vazze, most vesztem el!!!! Hal és kvargli, hal és kvargli… valami nem stimmel, de lassan derengek, mint egy téli reggel, és tétován elindulok. Segélykérően nézek vissza.
– Ott van a hűtőpulton! Ott a halaknál! – mondja István. Végem, agyam vészféket húz és megáll. – Ott a sajtoknál balraaa! – mondja egyre idegesebben az emberem.
Aki most bekiabálná a gép mellől, hogy a kvargli kis kerek sajt, nekem pedig ringlit kéne keresnem, és nem a hűtőpulton, hanem a konzervek között – de persze annak a neve sem jut eszembe, nem hogy a helye,- annak mondom, már én is tudom. Már hazajöttünk a köszöntésből és a megvilágosodásom pillanatát le kellett volna filmezni…
Ő a kvargli:
Ez pedig a ringli:
Na szóval megtorpanok és nézek a páromra olyan képpel, mint egy kezdő demens a szexboltban és próbálom az agyamban helyre tenni, mit is kell itt keresnem…
Sajt-hal kvargli… A hűtőpultnál… gyerekek már türelmetlenek, István morcolja a szemöldökét, nem akarok többet kérdezni, nehogy már ne találjam meg azt a halat amit nem kvarglinak hívnak, de a csudába nem jut eszembe a neve…
Megállok a sajt-hal szekciónál, fejemben dobol. “Kvargli-kvargli”. Úgy nézek, hogy egy apuka elrántja előlem a kislányát ijedten. “Hagyd a nénit vásárolni!”.
Szememmel keresek valami halat ami nem kvargli, de tudom hogy néz ki. Göngyölt hal, közepén kapri bogyó. Nincs.
Van viszont nyers hal, kis vödörben. Biztos erre gondol István. Azt tudom apám imádja, nagyon sokszor vettünk együtt ilyet a kis közértben, mindig kínálta, sosem ettem, rettenetes szaga van! De valami nem stimmel vele. Valahogy gyerekkori emlékeim szerint ez nem úgy néz ki. Nyers hal az oké, hagyma is, de mi nem? Göngyölt, mint a nemkvarglidemiaf@sz. Közepén uborka.
Így néz ki:
Itt valami nem kerek. Ez sosem volt kerek. Nincs időm. Leveszem a polcról, keresem az ismerős nevet rajta, nincs segítség. Ismeretlen név, ismeretlen címke. Mindegy, ma már semmi sem az aminek látszik, – gondolom és sietősen viszem a zsákmányt.
A nyers pácolt hal neve RUSZLI és pont akkor jut itthon az eszembe itthon, amikor a kvargli meg a ringli…
Ez a ruszli:
Mindegy. Hal, kerek, neve nem számít, a családom már türelmetlenül vár. Zavarodottan érkezem, kosárba rakom a kis vödröt, és a problémát megoldottnak tekintem.
– Na végre, csak megtaláltad! Ügyes vagy! – szól a biztatás Istvántól.
– Meg! – mosolygok bárgyú fejjel. Az agyam még a “kék halál” után bootol újra… Homokóra látszik a homlokomon.
Apám örül, köszöntés megvolt, hazaesünk, mosom a kezem, az agyamban a kereső ekkor végez. Felnézek a tükörbe…
– Istvááááááááán! Ugye kvarglit mondtál?!? A kvargli sajt b.meg, amit kerestem ringli, amit vettünk ruszli.
István jön röhög.
– De jó ötlet volt nem? És megtaláltad amire gondoltam?
– Meg. – Én is nevetek. Ő a ruszlira gondolt…
Apám prüntyög Facebookon:
Hát így vót! 😀