“Peppa malacot kérünk!”, “Még egy Peppa malacot kérünk!” – hallom a vinnyogó kórust a szobából. Reggelit csinálok, 5 percenként rohangálok újabb Peppát kapcsolni. Papa malac és Peppa szobát fest.
Megetetem őket kidugom az orrom, orkán erejű szél. Ma sem megyünk sehová. Leülök olvasni. Persze Anna-Peti-Gergőt kér Pöti. Olvasok. A család költözik, és kifestik a lakást.
– Fessük ki mi is a lakást! – kiált fel Gréta. Pöti az utánozóművész, felélénkül és rohangászni kezd, közben üvölt:
– Fessük ki a lakást! Fessük ki a lakást!
Körbenézek, a szokásos atomtámadás utáni káosz van a lakásban. Lehet ez rosszabb??? Nem.
– Oké! Fessük ki a lakást! – mondom. A két gyerek lemerevedik. Erre nem számítottak. – Gyertek le a pincébe, hozzuk fel az eszközöket! – Hirtelen olyan kisangyalokká válnak, hogy kedvem lenne videózni. Rendezetten vonulnak az előszobába, veszik a cipőjüket. Izgatottan lépdelnek a pincébe. Ott persze megpillantják a rollert-kismotort.
– Lehet rollerezni-motorozni a folyosón, míg én előkeresem az eszközöket. – Mondom és fegyelmezetten kiszedik a járműveket, majd az örömtől hangoskodni kezdenek. Fel alá rocsóznak a folyosón. Lecsendesítem őket és kikaparom a rengetegből a holmikat.
Felcipelünk mindent, ami nem kell, azt kidobom. De úgy süvít a szél, hogy messzire viszi a szemetet, amit a kukába raktam bele nem is bírom elkapni. Futkározok egy szál pólóban, mint egy hülye, a gyerekek röhögnek rajtam az ajtó üvegén át.
Átöltöztetem a manókat, mindenki kap egy hengert, arrébb húzom a konyhaasztalt, elmondom a szabályokat és hajrá.
Nagy kedvvel festik a konyha falát.
Úgy 15 perc múlva látom az unalom jeleit. Na, ezt a festést is megnyertem. Kölköket a kisszobába terelem és a kihagyott helyeket átfestem a plafonig. Nos, foltos lett, persze, ha nagyon nézem, de szép fehér, tiszta. Olyan Peppás. 🙂 De ők csinálták!
Pöti nagy ügygonddal mosta el a hengereket, Gréti pedig ebéd közben végig a falat bámulta. 🙂
