Ma a neten vásároltam és az eladóval a Feneketlen tónál találkoztunk, ott játszótereztünk. Megkérdezte honnan jöttünk, mondtam Kőbányáról. Láttam az arcán a kedves szánakozást. “Szegény család, sz@r helyen laknak és cipőre sem telik.”
A játszótér a forgalmas út mellett amúgy klassz lenne, ha nem folyna szanaszét a víz a kútból. Kilépve onnan a parkban akartunk sétálni, ami egy csodaszép virágágyás kivételével leginkább szemétdombra hasonlított. A tóban nem volt levágva a tavalyi nád. A kerítésen belül 4 madártetemet és megannyi szemetet számoltam. A tó zavaros-olajos, a környezet ápolatlan. Pedig mi oda úgy mentünk, “de jó lesz ott egy nagyot sétálni”. Fagyizni mentünk, ami meglepően olcsó volt, el is álmélkodtam. Ahogy belenyaltam rájöttem miért.
Alig vártuk, hogy hazajöjjünk oda ahol Pest legjobb levegője van, a hegyünkre, ahol a közeli “kacsás tavunkban” zöldell az új nád és a pici pelyhes kiskacsákat kulturáltan lehet etetni. A víz tiszta, a parkok szépek, csak a kutyakaka az ami miatt egyszer lehet megetetem szarral az első szembejövő kutyatulajdonost, ha betelek a méreggel.
A csodaszép újszerű ünneplőcipőkkel, a jó fogás örömével húztunk haza és sajnáltuk az ott élőket. Őszintén.
