Pláza parkolóházából igyekszem kifelé . Előttem 50-60-as nagymama hajt be nagy magabiztossággal a “behajtani tilos”-ba, majd fordul rám életveszélyesen. Magam elé engedem. Hátul két unoka. Mennék már ki a kapun, a csinos nagyi rosszul áll meg, lehúzza az ablakot, de nem tudja berakni a jegyet. Aztán ki akar szállni, odavágja az ajtót az oszlophoz. Arrébb áll. Kiszuszakolja magát, berakja a jegyet, semmi. Előveszi a pénztárcáját. Az első arcradírt a körmeimmel ekkor követem el. Keresi hol kell bedobni a pénzt. Nem találja. Jön hátra. Lehajtom az ablakot.
“Hol kell itt fizetni?” Elmagyarázom. Otthagyja az autót és elindul…
Na ekkor kezdtem üvölteni:
“Tessék visszamenni rettenet gyorsan az autóhoz és arrébb állni!” Mögöttünk tetemes sor, a pasik már curikkolnak fordulnak meg, én nem tudok, moccanni sem. Próbálok óvatosan hátratolatni, intek merre menjen. Nem. Idétlenül oldalra áll, kiszáll, két unoka otthagy, elindul az automata felé. Én végre szabadulok. Kifeléééééééé!!!
Szerző: Dumanyu
Orrszívás, orrmosás
Hatékony nátha kezelést írom le neked. Ha így jársz el, a gyereked komfortosabban érzi magát, gyorsabban gyógyul, kevesebbet hiányzik, kevesebb antibiotikumra lesz szüksége.
Orrszívás.
Először is erőltess nyugalmat magadra. A gyerek látja, hogy kiborulsz. Használj Nasivin Sanftot ha a gyerek orra eldugult és csak akkor szívj, amikor hat. Nasivin Sanftot orvosi ellenőrzés nélkül maximum 3 napig és maximum napi 3-szor használj! Mint minden gyógyszernek ennek is lehetnek mellékhatásai.
Minél többször szívod a gyerek orrát, annál jobban megszokja, sajnos ez nem kívánságműsor. A szívás mindig a legrövidebb ideig történjen. Ha észleled, hogy eldugult az orr, az lehet attól, hogy megduzzadt a nyálkahártya és attól is hogy teljesen tele van. Óvatosan!
Tudnod kell, hogy 6 éves korig, akármilyen ügyes is, nem tudja teljesen kifújni az orrát. Neked is ki kell tisztítanod. Ráadásul, a középfülgyulladást és az azzal járó szövődményeket is ki lehet kerülni, ha a gyerek orra folyamatosan és módszeresen tisztítva van.
Lefogás:
Amelyik gyereket lefogják, az mindig üvölteni és mindig kapálózni fog. Te mindig holt ideg leszel tőle és akkor a gyereke is ideges lesz, ekkor kapálózik, te lefogod… Így nem lehet hatékonyan kisgyermeket gondozni, amikor van, hogy 5 percenként kell az orrát szívni. Komoly stratégiát kell váltani.
A lefogás épphogy legyen, jelképes. A gyereknek közben magyarázz. A gyerekek 10 hónapos koruktól magabiztosan tudják maguknak szívni, ha hagyod. Előbb szívja ki állatkáknak az orrát, aztán neked, aztán Apának….
Én ott határoztam el, hogy az én gyerekeim nem fognak félni tőle, amikor láttam, hogy a barátnőm éppen totyogó fia cibálja maga mögött a porszívót, hogy az anyja szívja le az orrát. A barátnőmtől sok mindent megtanultam, pl. azt, hogy a gyerek tudja mi a jó, és nem hülye, csak kicsi. De ha anya fél az orrszívástól, a gyerek is fog.
Folyós, vízszerű takonynál leszívással kezdünk.
2. Nasivin Sanft. Aztán tengervizes spray-es vagy sós vizes átmosás.
A vízszerű takony vírus, azt csak eltávolítani kell, összesen ennyi a teendő. Azt tudnod kell, hogy amikor ömlik a gyerekből a vízszerű takony, akkor a legfertőzőbb, tehát ha tudod, akkor tartsd otthon 2-3 napot. Új nézetek szerint, ezzel nyugodtan mehet közösségbe, amennyiben az orrát tudja fújni én ezzel csak akkor tudok egyetérteni, ha a gyerek már annyi idős, hogy a folyó orrát felszólítás nélkül kifújja, de ez egy szubjektív vélemény.
Sűrű takony.
Fehér, sárga, zöld (Zöldig ne juss el az már szín genny!!!) Az valószínű bakteriális felülfertőzés, a színes orrváladék azért színes, mert gennyes én anyuka közgazdász így hívom. Orvosok úgy mondják az elhalt fehérvérsejtek, amik küzdenek a kórokozók ellen színezik el a váladékot. Minél színesebb, annál nagyobb a harc odabenn.
Szóval azt előbb oldani kell és mindenképpen minél hatékonyabban eltávolítani.
1. Leszívás
2. Nasivin Sanft, ha dugult az orr. Ez kb. 2 perc míg hat.
3. Tengervizes spray-el átmosás
4. Ezután átmosni érdemes, 2 év felett orrmosóval, így:
http://dumanyu.hu/greti-orrot-mos/
Az orrmosás után mindenképpen érdemes még egyszer leszívni. Hihetetlen mi jön ki egy olyan orrból, amiről azt hisszük tiszta.
De egyre vigyázni kell, hogy orrmosóval csak az előtte már kitisztított orrot mossuk, és csak az ejtőset használjuk, mert enyhe nyomással is felküldhetjük a váladékot a fülbe. Eldugult orrot kimosni tilos!
Lehet meleg sós vizes fecskendővel is tisztítani, semmiképp sem olyan hatékony, mint az orrmosó, de teljesen veszélytelen kisgyerekeknél. Nálunk minden nap így kezdődik és így is fejeződik be nátha szezonnál.
Ha az arcánál a bőrt elhúzod az orrától akkor az arcüregek jobban kitisztulnak. Kisbabáknak még nincs arcüregük.
Fecskendős módszer itt:
http://dumanyu.hu/orrmosas-csecsemonel-kisgyereknel/
Kisbabáknál, 1 év alatt mindenképpen csak gyógyszertári sóoldatot használj. Pl. Sterimárt. Egyik oldalon befújod, másikon kiszívod.
Fizilógiás sóoldat receptje: 1 liter víz, 9 gramm só.
(Én “Sterimár ízűre” csinálom finomított, nem jódozott sóból, 5 éve naponta mosok orrot, ez már rutin.)
Az orrszívót minden használat után fertőtlenítsd, akkor is, ha 5 percenként használod. Márpedig célszerű akár 5-10 percenként is használni náthaszezonban. A végébe pici Domestost öntök, langyos vizet engedek bele, megrázogatom, míg végig nem ér a csőtől a szívó végig. Ezután szétszedem és alaposan kiöblítem.
5. Célszerű az orrba antibiotikumos szemcseppet csepegtetni, ha sárga vagy zöld a takony, napi 4-5 x 1-1 -et, 5 napig. Neomycin, Brulamycin, Otomycin. Ezeket csak orvos írhatja ki, szigorú orvosi ellenőrzés mellett. (Figyelem, friss, nem ellenőrzött /sem magyarul sem angolul nem találtam háttérinfót/ információ szerint az orrba csepegtetett antibiotikum károsíthatja a csillószőröket, a használatáról kérdezd a háziorvosod.)
A sűrű takonyt gyógyszeresen is oldani kell. Fluimucilos orrcseppel, köptetővel, ami nyákoldó, vagy lehet próbálkozni Aeriussal, ami egy antihisztamin és csökkenti a nyálkahártya duzzanatot… Köptetőt maximum 3 napig add orvosi ellenőrzés nélkül. Kérd az orvos segítségét!
Szándékosan írtam olyan szereket, amit kizárólag az orvosod közreműködésével lehet beszerezni, mert a háziorvossal való együttműködés a legfontosabb.
Sokan kérdezik, nem árt-e a folyamatos orrmosás. Nem. Ha fiziológiás sóoldatot használunk, gyakorlatilag ráköthetjük az orrára. 🙂 A fiziológiás sóoldatot gyűlölik a bacik és a vírusok, a nyálkahártyát viszont hidratálja és fizikailag segíti az orrmosás az arcüreg és a fülkürt kiürülését. Nincs még egy ilyen hatékony módszer a középfülgyulladás megelőzésére. Jobbulást!
Nátha otthoni kezelése
Figyelem, nagyon fontos, de sajnos gusztustalan információkkal jövök ismét: (Tavaly vesztettem egy pár lájkot, mert az oldal sok taknyot tartalmazott, mint gyermekeink az őszi időszakban, ez van, aki ezért ment, az ment. )
Minden, amit a nátháról tudni kell:
Az orrváladék lehet színtelen és különböző viszkozitású. Kezdetben csak dugul az orrunk.
Ezt követően bő vízszerrű orrváladék jelentkezik. Ha a folyamat tovább romlik, akkor a váladék besűrűsödik, nyúlós üveges fejér színűvé változik.
Ha az orrváladék baktériummal fertőződik, akkor elszíneződik, gennyes, sárga, zöldes, rózsaszínes lesz.
Figyelem, a színes takony nem más mint genny, ami gyulladást jelez! Ezért nagyon fontos a gyakori eltávolítása és ha a gyereknek már kandikál a sűrű zöld cucc az orrából, ne vigyük közösségbe! Inkább 1-2 napot töltsünk el a helyzet rendezésével, mert ekkor még elég lehet 1-2 nap intenzív orrtisztítás, lehet 1 hét múlva már 10 napot veszítünk a munkából, az otthoni antibiotikumos ápolás miatt… Ráadásul a gyerek általános állapota ilyenkor már nem komfortos, nyűgös… Nem érzi jól magát.
A gennycsorgás nemcsak előrefelé, de – elsősorban a hátsó melléküregek gyulladása esetén – hátrafelé a garat fele is észlelhető. Ez gyakran ingerköhögést hozhat létre.
A nátha sokszor társul kötőhártya gyulladással, mert a srácok beledörgölik a bacit a szemükbe, illetve a könnycsatornán keresztül könnyen felmegy. Célszerű a háziorvossal felíratni és otthon tartani antibiotikumos szemcseppeket, Neomycin, Brulamycin..
Ezeket rendszeresen, napi 5-ször a szembe és orrba is célszerű csepegtetni, orrtisztítás után, így a gyerek hamarabb gyógyul és elkerülhető a nagyobb baj!
Ha fontosnak tartod az információt, oszd meg másokkal! Hátha az a szülő is olvassa, akinek a gyereke miatt beteg állandóan a közösség…
(Én anyuka vagyok, nem orvos. A tudásomat a háziorvosom és fülészem segítségével szedtem össze. A beteg gyerekről minden esetben konzultálj a saját háziorvosotokkal. Ne feledd, a nátha betegség, még akkor is, ha enyhébb esetben engedjük a gyereket a közösségbe, különben sose járna… )
Megint nem úgy sült el…
Mert ÉN a hős és állatbarát anya, meg akarom mutatni a gyermekeimnek, hogy nem ölünk meg semmit szándékosan!
Fogom a dög nagy mezei poloskát és a függönyről próbálom beterelni egy befőttesüvegbe. Persze nem megy, mert ez a lény repülni is tud. Átkergetem a szobán, gyerekek nevetve nézik, de végül elkapom és egy papírt teszek a tetejére. Az erkély ajtót résnyire nyitom, a papírt elengedem, ekkor…
A poloska rászáll a kezemre. Sikítok, káromkodom, lerázom és becsapom az ajtót.
Gyanútlanul szemlélődő szomszédaim ennyit láthattak:
Nyílik az erkélyajtó, kiüvöltök integetve “b@meg” és becsapom.
Vad nap
Mert elhatároztam, hogy mi sem fogunk itthon ülni a csodaszép időben, ha már Apa elment egy bicikli túrára a barátaival. Kinéztem a Hal és Vad kiállítást a Vajdahunyad várában és kora reggel elkezdtem készülni, készíteni a gyerekeket, de ők mindent megtettek, hogy hátráltassanak. Nem ettek, nem öltöztek, láthatatlan és látható bibiket gyógykezeltem…
A hajam kihullott, mire levezényeltem őket az autóhoz. A gyereküléseket átcibáltam Apa autójából az én autómba, ránéztem az órára és sírásra görbült a szám. A legnagyobb igyekezetem ellenére kettő órába került, míg a srácokat az ágytól az autóig tereltem.
Ekkor vettem észre, Gréti cangájának hátsó kereke lapos. Apánál a pumpa a Dunakanyarban…
Jár az agyam, hátul a csimoták nyüzsögnek. Megállok egy benzinkútnál. A gyerekeket az ülésükben, lehúzott ablakkal az autóban hagyom, 3 méterrel arrébb a pumpa. Amit képtelen vagyok a pici kerékhez illeszteni. Már fáj a kezem. Nem fér be. A srác felajánlja a segítségét, de az én kezem sem fér oda, nem egy férfikéz. Megoldom. Mire az autóhoz érek két kisírt szemű gyereket találok. Azt hitték elvesztem az alatt a három perc alatt. Dühös vagyok magamra, sajnálom őket, de nem mertem őket kikötni, balesetveszélyes, miközben nem tudok rájuk figyelni… áh mindegy. 10 mp alatt megnyugszanak, amikor látnak, de Gréta úgy leteremt, hogy leég a hajam. Igaza van. Rosszul vagyok.
Az úton senki nem volt, de a Felvonulási téren minden gyanús lett. Se parkolni…terelés-terelés… kavargok, tekerem a kormányt, káromkodok, feladom.
Végül a titkos parkoló helyemen van egy hely. Megállok, kiszedem a gyerkőcöket, bicikli, kismotor, babakocsi.
Ekkor hív vissza Apa. Kiabálok elkeseredetten a telefonba: “Nem hiszed el mekkorát szívok, nem hiszed el mekkorát szívok!” Elhiszi, de nem kíváncsi rá. Elbúcsúzik.
Pöti 10 egész méter után üvölteni kezd a kismotoron. Vegyem fel. Nem tudom, tele vagyok, mint a déli busz. “Vagy babakocsi, vagy kismotor, vagy séta.” -ismételgetem, miközben az lezárt Andrássy úti gyalogos forgatagban kb. 100-an néznek. Mi a szent szar van itt? Nézek körbe. Cseszd meg Kaskötő, belekerültem a népnemzeti lovasparádéba. Gyerekestűl, mindenestűl. Pöti kitartóan üvölt, immáron beszíjazva a babakocsiba. Próbál szabadulni, én meg próbálok Grétinek egy gombóc fagyit venni. Egy rettenet ijesztő idős néni vigasztalja Pötit aki ettől sikít, én a pénztárcám után kotrok… 1-1 gombóc fagyival a népnemzeti toi-toi sor előtt leülünk az utca szélére és eszünk. Nem vettem észre, hogy ott vannak a hátunk mögött, ott volt csak egy kis félreeső hely. A szag rádöbbent.
Pötit ölembe veszem dédelgetem. Megnyugszik. Nem tudom a kocsiba rakni, újra üvölt. Nyakamba veszem, üvölt. Ő az ölemben akar utazni. Megszakadok. Beteszem a kocsiba, tolom. Ott a cél a Vajdahunyad vára. Gréti egy kürtös kalácsért kuncsorog. 900 Ft. Megkapja. Haladunk!
– Itt nem lehet átmenni. Ide belépő kell. – Áll utunkba három biztonsági őr.
– És hogy tudunk átjutni?
– Vagy megkerülik az egész Hősök terét, vagy a múzeumot.
A vágta úgy van felépítve, hogy kívülről a világon semmit nem lehet látni.
Ránézek Grétire. “Most megyünk haza.” – én ezt meguntam. Gréti hálásan bólogat. “Elfáradtam Anya, menjünk.”
Még egy utolsó próbát teszek, megkerülöm a múzeumot. Hatalmas kört írunk le, mivel a Nemzet konyháját is meg kell kerülnünk. Tombolok belül, sírógörcsöm van. Etetem,-itatom a gyerekeket. “Anya nézd, ott buli van!” Gréti meglódul, tűzünk a körhinta felé. De csak egy… nem mondom meg mit találunk…
Próbálok hátulról a célhoz jutni, ekkor Gréti megtorpan. Egymásra nézünk. MOST tényleg megyünk haza. Megfordulunk és megyünk az autó felé. Pötit nem lehet rávenni sem sétára, sem motorozásra, pedig árnyas fák között sétálunk. Meglátja az autót, felélénkül, kikérezkedik. Pörög-forog, már a vezető ülésben ül, vezet, vált, vigyorog. Először, órák óta.
Gréti könyörög, hogy menjünk, fáradt. Beszíjazom őket és majdnem alvó állapotban szállítom a kapu elé.
Levetkőznek, kezet mosnak, és beugranak az ágyba. Aztán Pöti kiugrik és felpattan a taposó quadra és fel alá autózik a lakásban. Most. Itt bent. Ebédet adok nekik, nem esznek. Altatásnak futok neki háromszor, buliznak. Most itt ülök a konyhában, Pöti nyeklik-nyaklik, Gréti játszik én 2 órája próbálom vízszintesbe tenni őket és gyilkos hangulatom van.
Láz, köhögés, nátha. Most légy okos!
JÓ TÉMA!
Most, hogy megkezdődött a betegeskedés, láz-fájdalomcsillapítás, köptetés, az anyukák bajban vannak a sokféle gyógyszerrel.
Figyelem, pár alapszabály:
LÁZ:
Heim Pál Kórház útmutatója a lázról
HATÓANYAGOT mindig kell nézni, nehogy túladagolás legyen.
Az összes gyógyszer a hatóanyaggal a linkeken:
Nurofen=Algoflex baby, =>IBUPROFEN
Panadol baby=Mexalen=Ben-U-Ron =>PARACETAMOL
Két különböző hatóanyagú gyógyszer beadása között teljen el 3 óra. Magas láz esetében érdemes hűtőn táblázatban vezetni, figyelemmel a napi maximum mennyiségre. Kúp és szuszpenzió összeadódik! Ha semmi nem használ, akkor hűtőfürdő és/vagy orvos!
Csak az orvos utasítására, csillapíthatatlan magas láznál lehet több hatóanyagot egyszerre beadni.
Onnan tudod, hogy még felfele megy a láz, hogy a gyerek végtagjai, keze-lábfeje hideg. Ha lefele megy, bemelegszik.
Lázat okoz az orrmelléküregben pangó váladék, ennek eltávolítása szinte azonnal csökkenti a lázat. Orrspray, orrszívás + orrmosás.
KÖHÖGÉS:
Van KÖPTETŐ és Köhögés csillapító köhögésre. Köptetőt a lehető legrövidebb ideig szabad alkalmazni, mert felesleges köhögést okozhat!
– Köhögés csillapítót hurutos köhögésre ne adj! Nem jön fel a váladék.
– Egyszerre a kettőt nem szerencsés beadni!
– Köptetőt este nem szabad beadni (lefekvés előtt 2 órával)!
– Köptetőt 2 éves kor alatt csak orvos határozott utasítására lehet adni!
A hurutos köhögésnél sokat segít, ha a gyereket megkéred fogja meg a bokáját és köhögésnél az öblösre formált tenyereddel hátba veregeted. Pici gyereket hasra fekteted a térdeden, feje előre és köhögésnél ütemesen hátba veregeted. Felszakad a váladék a tüdőben.
Illetve a fenyőolaj/tömjénfű tartalmú mellkenőcsök is felszedik a váladékot.)
A köhögést legtöbbször a garaton hátra csorgó takony okoz. De okozhat arcüregben pangó váladék is. Ezt ingerköhögésnek hívjuk. Fekvő helyzetben erősödik. A legjobb megoldás az orrszívás (ha kell 5 percenként, kit érdekel a szomszéd, ha a gyerek beteg???) és az orrmosás.
Érszűkítős orrcsepp/spray is javasolt maximum napi 3-5-ször, én a Nasivin Sanft-ot szeretem, de vigyázat, csak a legrövidebb időtartamig használd!
6 éves korig érdemes akkor is leszívni az orrot, ha a gyerek csodálatosan fújja az orrát. (anatómiai okokból)
Minden esetben, amikor elbizonytalanodunk, bátran hívjuk a gyerekorvost és kérjünk segítséget, illetve banálisnak tűnő betegségeket is érdemes megmutatni. Én is azt teszem.
Gyógyulást mindenkinek!
(Dr. Dér Péter volt olyan kedves és vetett a szövegemre egy gyógypillantást, köszönöm!
https://www.facebook.com/kigyomogyorod?fref=ts )
Cserebogár
Milyen érdekes, ha az ember nyitott, mindig belebotlik, valami szuperségbe. Ma nem főztem, a srácokat kifőzdébe vittem. Ebéd után még hagytam őket szaladgálni a játszón, ami a kifőzde mellett van, mert végre kisütött a nap. Nagy kertészkedés folyt és egy ember turkált a homokozóban, vizsgálta a fákat, bokrokat. Pár perc múlva már kedélyesen beszélgettünk. Agrármérnök, növényvédelmi szakember. A homokozóban cserebogár pajor után kutat, bejelentésre. Kérdezte mi találtunk-e. Nem, mondtam, de szívesen megnéznénk milyenek. Térült-fordult és hozott egy kávés pohárnyit. A gyerekeimmel nagy érdeklődéssel hallgattuk a rögtönzött kiselőadását. Évekig élnek békésen a föld alatt, egy kis darab gyökeret eszegetve, mielőtt kiszállnak. Nem szépek, de a szépség relatív, na meg minek lennének szépek, a föld alatt, ahol a vakond is vak… Viszont érdekesek.
Megint okosabbak lettünk, megint lett egy szuper élmény és nem kellett érte kajtatni. Csak egy barátságos mosoly, és ennyi.

Minek ez a cirkusz már!
A dolog úgy kezdődött, hogy Szilvi néni cirkusz kupont adott a gyerekeknek. 2 hete. Innentől Gréti minden áldott nap megkérdezte, mikor lesz a cirkusz. Ki is szúrta az építkezést és az előkészületeket már a hét közepén, amikor vásárolni mentünk. Innentől fogva naponta kétszer leellenőrizte a kupon meglétét és ha elfelejtette, akkor a legváratlanabb helyzetekben – pl. amikor a Mamáékhoz autóztunk, – elsírta magát, hogy “már nincs is meg a kupon, nem is tudunk menni…” hallgattuk a rinyát éjjel-nappal, megállás nélkül, nem kímélve szabad perceinket. Neki cirkusz KELL, ő cirkuszba akar menni!
Legyen. Átok rossz idő van a kutyának sincs kedve kimenni, összenéztünk reggel Apával, legyen cirkusz! Bőségesen megreggeliztettük a kis csapatot.
A műsor 11-kor kezdődik, ha időben odaérünk biztosan lesz jegy, nem lesz sor, aztán beugrunk a SPAR-ba vásárolni gyorsan, pár apróságot. Mindent elterveztünk. De a gyerekeket összevadászni művészet volt. Izzadtan indultunk neki a vasárnap délelőttnek.
A pocsolyák gondos kerülgetésével meg is érkeztünk, a kuponnak hála belefért a költségvetésbe a VIP jegy, mi boldogan indultunk a szupermarket felé, Gréti nem. Ő teli tüdőből üvöltött, hogy utál bevásárolni, ő most akar cirkuszba menni, hiába magyaráztuk, hogy van még 40 percünk semmi nem hatott, csak az, hogy megszólaltam: Akkor “Gréti most hazamegy, mert nem tud viselkedni.”
A bevásárlás gyors volt, flott volt, a gyerekek is élvezték, a cuccot az autóba raktuk és immár semmi nem tartott vissza minket a cirkusztól.
5 perccel az előadás kezdete előtt a sátor kongott. Mi persze az első sorba ültünk, a legjobb helyre, nagyon boldog voltam, de lelkem mélyén már megsajnáltam ezeket az embereket, akik vérverítékezni fognak negyedháznak.
– Mikor kezdődik már? – érdeklődött türelmetlenül Gréti.
– 5 perc. Nem soká. Látod milyen jó, hogy elmúlattuk az időt a vásárlással, most már nem is kell sokat várni.
– Mikor kezdődik már? Sok az az 5 perc, vagy kevés? – tudakolta Gréti türelmetlenül.
– Nos, ha 20 másodpercenként megkérdezed, sok, ha nem akkor picikét várunk és nemsoká.
– Mennyi az az öt perc? Megtanítasz elszámolni addig?
– Ó hogyne. Persze. Most azonnal. – jaj, csak kezdődne már. Ha megint megkérdezi, belenyomom a fejét valahová…
Tátám, sötétül a hely, világosodik a színpad, a gyerekek izgatottan figyelnek. Bejön egy idegesítő alak, mondja-mondja… konferál-konferál, engem spec. irritál, de mondjuk engem mi nem?!?
Végre a az első fellépő. Nő. Édesen totyogó kacsákat terelget. Nem nagy szám, de nagyon aranyos, Petike izgatottan tapsol. Gréti előrebiccentett fejjel, felfele néz. Arcán ott a méla közöny. Kacsák…
A második fellépő bohóc. Aranyos, ügyes, olyan semmilyen.
– Ez a bohóc nem vicces. – jegyzi meg Gréti. Jáj. Szerintem sem az, de ez inkább ügyességi mutatvány. Annak kicsit gyengusz, fröccsel elmenne…
Jön egy pohár egyensúlyozó nő. Zseniális. Pöti kimászik a kezemből átmászik Apához. Gréti lejjebb csúszik a széken.
– Mikor van már vége? – kérdi.
– Nem tetszik?
– DE! – erőltetett vigyor.
Erősen nagypapa korabeli egyensúlyozó művész brillírozik ezután. Apukát visz ki magával. Apuka nagyon jó fej, mi nagyon jól szórakozunk, a gyerekek-felnőttek nevetnek. Pöti felfedező útra indul, Gréti elfolyik a székben.
A töltött csirke légtornász nénire nem sok figyelmem jut, pedig nagyon ügyes. Kb. 20 év rutinjával pörög-forog a levegőben. Pöti is tornászik a sorok között, Gréti percenként kérdezi meg, mikor van vége a cirkusznak. Az agyam kezd lobbot kapni.
Megint jön a bohóc. Gyerekeket keres. Gréti fellelkesül és ugrik. CSAK Gréti. Szalad, végre eljött az ő ideje. Fülig ér a szája a copfja repdes.
A bohóc kezével int! Mutatja túl kicsi és visszakíséri. Gréti arcán egyszerre tükröződik méreg és megalázottság. Ő nem kicsi. A bohóc kínkeservvel keres két kislányt. Gréti duzzog. “A bohóc nem is tud beszélni, csak mutogat, vagymi!” Puffog az egész előadást utálja. Mellesleg simán alkalmas is lett volna a célra. Petike visszamászik hozzám tapsol, nevet, élvezi a műsort. Gréti leforrázottan csücsül.
Ez után kecskék és majmok jönnek. Cuki. Pöti édesen kommentálja: “Anyacica! Beeeeeeee! Beeeeeeeeee! Anyacica! Beeeeeeeee!”
Anyacica szerint ez mekk-mekk. Mindegy. Cuki? Cuki. Pöti tapsol. Gréti mindent utál.
A bicikli akrobata testvérek szenzációsak, de erről a mi gyerekeinknek más a véleményük. Pöti ismét kódorog, Gréti aludni készül.
Szünet.
A szünetben sétát teszünk a sátor körül, a gyerekek a táskám aljára kiszóródott keksz után érdeklődnek. A “koszos” válasz nem győzi meg őket, ropogtatnak. De jó, éhesek lesznek a műsor után, megeszik az ebédet. Nincs nyalóka.
Megnézzük a kacsákat, Gréti pisil, anya pisil, visszakódorgunk, leülünk, az előadás elkezdődik.
– Keksz! – jelenti be az igényét Pöti.
– Nincs, elfogyott.
– Váááááááááááááááááááááááááááááá! – teli torokból üvölt.
A bohóc-konferansziéból átvedlett zsonglőr fiú annyira ügyes, hogy én még ilyet nem láttam. És most sem fogom látni. Keksz darabkák és a cumi után kotrok a táskámban, előttem üvöltve áll Pöti. Darabonként szedegetek ki mindent a táskából. A keksz elfogyott, a cumit elhagytuk. A büdös viharba!
Valami megy odabent, mi megyünk a sátorból odaki. Üvöltő Pötivel a kezemben körbejárjuk a sátrat, cumi sehol.
Már majdnem fordulnék vissza, amikor két cirkuszos szólít meg. Megtalálták a cumit. Lemossák és hozzák. A köpcösebb férfi mosolyogva nyugtat. Most már minden rendben lesz, majd sebtiben elpanaszolja, az ő fia 5 éves és nem tudják elvenni tőle a cumit. Rövid szülői értekezletbe kezdünk, és arra a megállapításra jutunk, hogy nagyobbik gyerekeink cumival a szájukban fognak megházasodni, ha nem találunk ki valamit. Ötletünk egyikünknek sincs.
“Jaj, de kár, hogy nem látta a kicsi fiam pont akkora, mint ő, – mutat Pötire, – most ment be ebédelni, pont ilyen szöszke.” – jön utánunk a krapek és egy villanás múlva már fent is van a színpadon. Csüngő hasú malackákat terelget. Nagyon édesek. Pöti ringatja magát az ölemben és a kis lyukon néz, Gréti gyakorlatilag alszik.
Ismét jön az erőművész papa, ismét zseniális a száma, mögöttünk a gyerekek sikítozva röhögnek, Gréti utálattal néz hátra. Majd keresi elöl az érdekeset. Majd megvetően pillantgat ismét hátra. Rászólok. A gyerekek visítanak a röhögéstől, Gréti a bácsi testi épségéért kezd aggódni, – mellesleg erősen én is, – de ő annyira, hogy szorongva bújik az apjához. Pöti sír. Én próbálok elvonatkoztatni és csak nézni ezt az előadást, úgy ahogy van. Mert bizony jó. De valami erőset kéne inni, hogy lazuljak. Pöti kimászik a kezemből, világot látni indul, végre nézem a produkciót.
Az apró pici kutyusok szerencsére felkeltik Petikém érdeklődését, Grétinek már a szar is büdös. A bohóc ismét jön, de mint tudjuk ő ősellensége lett a csajomnak, lefitymálva bámul.
Az utolsó produkció lélegzetelállító, és próbálnám is élvezni, de Pöti fetreng, Gréti percenként kérdezi meg, hogy mikor lesz már vége és most már én is örülök, hogy ez az utolsó szám. Az idegtől csatakosra izzadva végre az oxigéndús levegőre érünk és a gyerekeket az autóba cipeljük.
Még a cirkusz kapujában összefoglalom a srácoknak a tanulságot: Nektek legközelebb akkor lesz cirkusz, amikor én csinálok.
Valami úszik Dániában…
Én itt nyomogatom a gombokat békésen, egyszer csak Gréti vészjóslóan megszólal. Egyre magasabbra emeli a hangját a mondat végére majdnem sikít:
– Anya, anya, gyere gyorsan, valami undorító úszik a kádban.
– Tud mozogni? – kérdezem rezignáltan.
– Nem mozog.
– Akkor nem bánt. Megyek azonnal. – kászálódom, morfondírozom, vajon milyen bogár eshetett bele a vízbe, amitől Gréti így megijedt. Biztos egy szerencsétlen molylepke. Beérek, óriási habos pancsi, benne két gyerek. Pöti békésen öntögeti a vizet, Gréti lábujjhegyen áll, falnak támaszkodik.
– Hol van?
– Ott.
Ott nincs semmi. Elhajtom a habot és egy óriási szardarabbal nézek farkasszemet. Kissé jobban elhajtom… nem szépítek, a víz tele van szarral. Szokásos Csilla-féle problémamegoldás következik:
– Víííííííííííííííííííííííííííííííííí! – tör ki belőlem az emésztő röhögés, térdem összeszorítom és nekitámaszkodom a kádnak, nehogy beleessek. – Víííííííííííííííííííí-híííííííííííííííííííííí- ííííííííííííííííííííí… – folytatom a probléma feldolgozását a fejemben.
Felmentő seregként Apa érkezik. Mi az, mi történt? Mi van a vízben? Ránézek:
– Vííííííííííííííííííííííííííí!
Gréta is nevet. Rezignáltan válaszol helyettem:
– Pöti beleszart.
– Akkor gyere már kijjebb, – szól nekem Apa, – hagy szedjem ki, és ne visíts, megijednek a gyerekek!
– Híííííííííííííííííííííííííííííííí. – lehelem ki hangosan a levegőt. Nem tudok kijönni a csepp helyről, beszorultam, sürgős megfulladhatnékom van. Ahogy lenni szokott. Kifelé préselődik a levegő, de venni nem tudom. Kétségbeesve kapkodok oxigén után, de nincs. Apa újból rám szól:
– Gyere ki, megrémíted a srácokat!
Kiesem az ajtón, a szennyes tartóba kapaszkodom. Visszanézek. Apa a bilivel halássza a darabokat. Ez nem fog így menni. Én láttam amit láttam. Szemem előtt a hab alatt megbújó rettenet. Apa halászik, én nem bírom tovább.
– Vííííííííííííííííí-ííííííííí-ííííííííííí-íííííííííííííííííí- áááááááááá- ííííííííííííííí! Híííííííííííííííííí!
Apa meglátta amit én láttam. Észrevettem a testbeszédén.
– Vííííííííííííííííííííííííííííííííí-hihihihihihiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Nem fog úgy menni, híííííííííííííííííí, engedj oda híííííí-híííííííííí-híííííííííííííí. – Most már biztosan megfulladok, ha nem lépek a tettek mezejére és nem hűtöm le magamat.
Wc-be lépek, letekerek egy darab papírt, nekiállok én is halászni, de gyorsan meggondolom magam, mert a wc papír bizony gyorsan foszlik, nem akarok nagyobb gondot okozni. A cucc, – mit szépítsünk -, így is a markomban van.
Dobálom a bilibe, de megunom és kihúzom a dugót. Illetve a mi kádunkban nem dugó van, hanem egy felemelkedő sapka, az alatt folyik ki a víz. A bili tartalmával a wc-be megyek. Apa közben meglátja mit tettem!
– Most miért engeded le, az összes cucc be fog szorulni a perem alá! – mérgelődik.
– Nem -nem. – Kapom ki gyorsan a kis sapkát. Ott összegyűlik.
Ekkor szólal meg az eddig gondosan háttérbe húzódóan játszogató Pöti.
– Apa! Kaka van!
– Látjuk mindannyian kisfiam. – Én kimerem ami még ott maradt a lefolyónál, kiviszem, visszatérek.
Gréti is lenyugszik és játszani kezd a lefolyó vízzel. Egy átlátszó flakonba merít belőle és a lámpának tartja. Na ezt már Apa sem bírja ki röhögés nélkül.
– Ne játssz már a kakás vízzel, mi vagy te limnológus? – Na kész. Én eddig bírtam a komolyságot. Gréti még mindig a vízminőséget vizsgálja.
– Vííííííííííííííííííííííííííííííí!
– Gréti, öntsd már ki a vizet, nem vagy limnológus, öntsd már ki. – Gréti mint egy süket vízügyi szakember, állhatatosan kiönti és újra meríti a flakont.
– Vííííííííííííííííííííííííí! – konstatálom
– Gréti, ne légy gusztustalan! -csattan fel mérgesen Apa.
Ekkor elhagytam a csöppnyi panelfürdőszobát. Apát az ajtóból félretoltam és próbáltam visszahozni magamat a vészes oxigénhiányból. Viszem a ruhákat, Apa elkezd fürdetni.
– Jó Isten, ez mekkora! – dörren fel Apa, -Előkerült a vezérkaka darab a hab alól! – de én ekkor már oxigéndúsabb tájakra eveztem és hagyom Apát érvényesülni.
Konklúzió: Ha óriás habot csinálsz a pancsiba, esélytelen az összes szardarabot felfedezni alatta. Illetve ha egész nap termés nélküli a pelus, akkor az esti eredmény mindent felülmúlóan nagy.
Bakker
Gréti:
– Pöti, tudod mondani azt, hogy “bakker”?
– Bakker! – kiabálja vissza Pöti.
– Gréti mire tanítod a kisöcséd?!?
– Arra, hogy a fingósokról beszélgessünk.
– Heeeeee? – és fejjel majdnem beleestem a kádba amit épp kimostam…
Nevelés csodái…. szellem szabad fejlődése… Codálatosz!

