– Szia Drágám!
– Szia Anyukám! – ölelt át Gréti, amikor belépett az ajtón.- Tudod hol voltam ma? Sakkon. – Sakkozni jár.
– Szakkon? – vicceltem vele, utalva a pöszén elhangzottakra.
– Nem szakkon! Szakkon!
– Értem. Szakkon!
– Neeem. Szakkon. Figyelj! Mondom! – Látom, hogy formálgatja a kis száját. – Szakkon! – Elneveti magát.
– Nem érted Anya? Szakkon volt! -tromfol rá Apa.
– Oké. Figyelj! Nem szakkon, hanem… szakkon. – De ekkorra már Apa és Petike is nevetett.- Szakkon! – Látom, hallgatja amit kimondott. Gurgulázva kacag. – Szakkon! – Megint nevet.- Várjál, mondom. Szakkon! – Kiabál, fetreng a nevetéstől. Már az egész család az előszoba kövén ül, úgy rötyög. Én kicsit kalandosan kerültem oda, kezemben Pötivel, érzem is, hogy aznap már nem fogok a térdemmel fickándozni.
– Várjál Anya, figyu, mondom… SZAKKON! – kiabál. Először szembesül a beszédhibájával. Bedől az ölembe, hangosan nevet. Petike átöleli.
Vicces ez a pöszeség. 🙂
Previous
Next