– … ha lehunyod a szemed egy tündérke, rászáll a párnád csücskére és gyönyörű álmot hoz. – mondom Mariann néni után szabadon, minden áldott nap a mese végén a “zsolozsmát”, amikor is Gréti lehunyja a szemét és alszik. (leggyakrabban)
De ma másképp volt.
– De Anya! Nincsenek is tündérek! – szólt rám Gréti, nagyon határozottan. Meglepődtem. Egy pillanatra nem is tudtam, erre hogyan reagáljak. Aztán próbálkoztam.
– Ki mondta, hogy nincsenek?
– Hát én! – közölte és nagy vehemenciával magára mutatott, majd befordult a fal felé.
– És ha mégis vannak tündérek? – próbálkoztam be. Visszafordult és nagyon komolyan magyarázni kezdett.
– Tudod anya vannak olyan dolgok, amiket szeretek és vannak olyan dolgok, amiket nem. – tagolt jelentőségteljesen, majd szünetet tartott. Vett egy mély levegőt. – A tündéreket NEM szeretem. Tudod mit szeretek? – nevette el magát, – A csokit! – kuncogva befordult ismét a fal felé és elhelyezkedett aludni.