dumanyu.hu

Mert elhatároztam, hogy mi sem fogunk itthon ülni a csodaszép időben, ha már Apa elment egy bicikli túrára a barátaival. Kinéztem a Hal és Vad kiállítást a Vajdahunyad várában és kora reggel elkezdtem készülni, készíteni a gyerekeket, de ők mindent megtettek, hogy hátráltassanak. Nem ettek, nem öltöztek, láthatatlan és látható bibiket gyógykezeltem…
A hajam kihullott, mire levezényeltem őket az autóhoz. A gyereküléseket átcibáltam Apa autójából az én autómba, ránéztem az órára és sírásra görbült a szám. A legnagyobb igyekezetem ellenére kettő órába került, míg a srácokat az ágytól az autóig tereltem.
Ekkor vettem észre, Gréti cangájának hátsó kereke lapos. Apánál a pumpa a Dunakanyarban…
Jár az agyam, hátul a csimoták nyüzsögnek. Megállok egy benzinkútnál. A gyerekeket az ülésükben, lehúzott ablakkal az autóban hagyom, 3 méterrel arrébb a pumpa. Amit képtelen vagyok a pici kerékhez illeszteni. Már fáj a kezem. Nem fér be. A srác felajánlja a segítségét, de az én kezem sem fér oda, nem egy férfikéz. Megoldom. Mire az autóhoz érek két kisírt szemű gyereket találok. Azt hitték elvesztem az alatt a három perc alatt. Dühös vagyok magamra, sajnálom őket, de nem mertem őket kikötni, balesetveszélyes, miközben nem tudok rájuk figyelni… áh mindegy. 10 mp alatt megnyugszanak, amikor látnak, de Gréta úgy leteremt, hogy leég a hajam. Igaza van. Rosszul vagyok.
Az úton senki nem volt, de a Felvonulási téren minden gyanús lett. Se parkolni…terelés-terelés… kavargok, tekerem a kormányt, káromkodok, feladom.
Végül a titkos parkoló helyemen van egy hely. Megállok, kiszedem a gyerkőcöket, bicikli, kismotor, babakocsi.
Ekkor hív vissza Apa. Kiabálok elkeseredetten a telefonba: “Nem hiszed el mekkorát szívok, nem hiszed el mekkorát szívok!” Elhiszi, de nem kíváncsi rá. Elbúcsúzik.
Pöti 10 egész méter után üvölteni kezd a kismotoron. Vegyem fel. Nem tudom, tele vagyok, mint a déli busz. “Vagy babakocsi, vagy kismotor, vagy séta.” -ismételgetem, miközben az lezárt Andrássy úti gyalogos forgatagban kb. 100-an néznek. Mi a szent szar van itt? Nézek körbe. Cseszd meg Kaskötő, belekerültem a népnemzeti lovasparádéba. Gyerekestűl, mindenestűl. Pöti kitartóan üvölt, immáron beszíjazva a babakocsiba. Próbál szabadulni, én meg próbálok Grétinek egy gombóc fagyit venni. Egy rettenet ijesztő idős néni vigasztalja Pötit aki ettől sikít, én a pénztárcám után kotrok… 1-1 gombóc fagyival a népnemzeti toi-toi sor előtt leülünk az utca szélére és eszünk. Nem vettem észre, hogy ott vannak a hátunk mögött, ott volt csak egy kis félreeső hely. A szag rádöbbent.
Pötit ölembe veszem dédelgetem. Megnyugszik. Nem tudom a kocsiba rakni, újra üvölt. Nyakamba veszem, üvölt. Ő az ölemben akar utazni. Megszakadok. Beteszem a kocsiba, tolom. Ott a cél a Vajdahunyad vára. Gréti egy kürtös kalácsért kuncsorog. 900 Ft. Megkapja. Haladunk!
– Itt nem lehet átmenni. Ide belépő kell. – Áll utunkba három biztonsági őr.
– És hogy tudunk átjutni?
– Vagy megkerülik az egész Hősök terét, vagy a múzeumot.
A vágta úgy van felépítve, hogy kívülről a világon semmit nem lehet látni.

Ránézek Grétire. “Most megyünk haza.” – én ezt meguntam. Gréti hálásan bólogat. “Elfáradtam Anya, menjünk.”
Még egy utolsó próbát teszek, megkerülöm a múzeumot. Hatalmas kört írunk le, mivel a Nemzet konyháját is meg kell kerülnünk. Tombolok belül, sírógörcsöm van. Etetem,-itatom a gyerekeket. “Anya nézd, ott buli van!” Gréti meglódul, tűzünk a körhinta felé. De csak egy… nem mondom meg mit találunk…

Próbálok hátulról a célhoz jutni, ekkor Gréti megtorpan. Egymásra nézünk. MOST tényleg megyünk haza. Megfordulunk és megyünk az autó felé. Pötit nem lehet rávenni sem sétára, sem motorozásra, pedig árnyas fák között sétálunk. Meglátja az autót, felélénkül, kikérezkedik. Pörög-forog, már a vezető ülésben ül, vezet, vált, vigyorog. Először, órák óta.
Gréti könyörög, hogy menjünk, fáradt. Beszíjazom őket és majdnem alvó állapotban szállítom a kapu elé.
Levetkőznek, kezet mosnak, és beugranak az ágyba. Aztán Pöti kiugrik és felpattan a taposó quadra és fel alá autózik a lakásban. Most. Itt bent. Ebédet adok nekik, nem esznek. Altatásnak futok neki háromszor, buliznak. Most itt ülök a konyhában, Pöti nyeklik-nyaklik, Gréti játszik én 2 órája próbálom vízszintesbe tenni őket és gyilkos hangulatom van.