Hazaértünk, megálltunk a ház előtt, kiszálltunk. (Reggelit vettünk az albán péknél. Még életemben ilyen finom kiflit nem ettem…). Bezártam az ajtót. Gréti:
– Anya, jól vagy?
– Köszönöm jól.
– Sebed meggyógyult?
– Még nem, majd karácsonyra.
– Fáj még?
– Már nem fáj.
– Hoppi! – emelte magasba a kis kezecskéit.

– Anya, azon töröm a fejem… – nem folytatta. – Azon gondolkodom… – itt elgondolkodott egy pillanatra,- az jutott az eszembe… -itt megint elkalandozott. Kis csend után határozott kijelentés: – Anya! Töröm a fejem.
– Min kicsikém?
– Á, semmi, csak elgondolkodtam. – Látszott, hogy tényleg.