Tegnap porszívóztam utoljára, (minden nap porszívózom), Pöti megállt az előszobában, egy elkallódott rizsszemre mutatott:
– KOSZ!
Nem mondom meg, mit gondoltam… porszívóztam egyet.
Hónap: 2014 július
Buli van!
Grétinek 2 gyereke van, akiket nekem kell öltöztetnem a bálba. Egy csecsemő és egy 2.5 éves. Pöti a táblánál rendel, mit rajzoljak. “Cit’m kuka, kék kuka, kék cit’m” Hát vazz a kék citromnál dobtam a hátast… Gréti és Pöti is hajtotta , hogy “kék citrom”… mert nem akartam megérteni…
Közben a maradék vacsora főzelékkel tömöm a kicsit és tornyot is építek, valamint báli ruhába (függöny) öltözöm és Grétit is abba öltöztetem. Nos úgy éreztem most kell kiszabadulnom a konyhába egy deci borért, hogy nekem is megjöjjön a bulihangulatom.
– Baj van! – mondta Gréti – Rám tapadtak a gyerekeim!- jött utánam a konyhába a két babát cipelve. Mögötte Pöti kocogott. Csak egy pillanatra menekültem ki, de mindkettő követett.
– Nos ezzel én is így vagyok. – nyugtattam….
Gravitáció a konyhában
A dolog úgy kezdődött, hogy tészta után kutattam a legmagasabb konyhapolcon, széken állva, ágaskodva… de nem találtam. Kotortam-kotortam.
Én pici vagyok, nekem ebbe a magasságba születni kell. Széken állva sem látok fel. Ám ekkor megtörtént, aminek nem kellett volna… levertem az olajat.
Az olaj, ahogy kellett ráesett a széktámlára. Ekkor az ütéstől a kupakja lerepült és a tele olaj beterítette a konyha egyik felét, követ, szekrényt, mikrót, mindent. Megpattanva a támlán pördült egyet, szétterítve majd fél fordulattal a földre esett, hogy a konyha másik felét.
Leóvakodtam a székről, felmértem a kárt, és hangos káromkodásba kezdtem. A földről egy papírtörlővel a nagyját összefogtam és a szemébe dobtam. Apával hozattam a fürdőből forró vizet, belenyomtam egy nagy adag mosogatót és elkezdtem felülről lefelé lemosni mindent.
Mikor végeztem, tovább próbáltam főzni. Kis családomat az asztalhoz invitáltam és letöltöttem a főtt kukorica levét ami… gellert kapott egy mélytányéron, kiugrott a mosogatóból és végigömlött a szárító alatt a konyhaszekrényen… Ekkor már nagyon elcsigázott voltam, de becsülettel végigmostam a szekrényt.
Végre megérkezett a jónép is, asztalhoz ültek, Apa kezében Pötivel jött.
Leült az asztalhoz, hatalmas robbanás. Könyökével leverte a tálaló porcelántányéromat, rajta a kajával, tetejére borítva egy másik tányérral. A cucc peremével ért földet, a tányérok széle egy tized másodperc alatt millió darabra robbant szét és mindenhol szétszóródott a konyhakövön.
“Mindenki kifele!”- parancsoltam rá a mezítlábas csapatra és felporszívóztam a konyhát. Aztán gondolkodóba estem, mi legyen a grillezett cukkinivel és csirkecombokkal, ami a tál tartalma volt. Lótüdőt fogom kidobni. Darabonként lemostam víz alatt, nehogy szilánk maradjon rajta, átforrósítottam és megettük. Megettük mellé a frissen kifőtt olasz, paradicsomos tésztát is.
Na és megittam volna hozzá valami nagyon erőset is… 😀
Petike történetek
Petike tegnap éjjel nem akart aludni. A meccset nézte Apával és kukoricát majszoltak, citromos sört ittak. 🙂
Fel voltak pörögve a srácok. Fürdés előtt óriásit párna csatáztunk, aztán jött a nagy pancsikolás.
Végül Gréti kidőlt én pedig lefekvéshez készülődtem, majd bebújtam az ágyba. Petike ekkor abba hagyta a kukorica evést, belemarkolt egy nagyot és odahozta nekem. Annyira nagyon jólesett, hogy ilyen kis gondoskodó!
Petike tegnap kapott egy játékbuszt. Azóta nem lehet kivenni a kezéből. Még aludni is a busszal alszik. Enni is a busszal eszik és pelenkázás közben is a kezében van. “Busz. Busz!” Most amikor írom a sorokat épp a busz mellett aludt el az ágyon. 🙂
Június 11.:
Nagyon nehezen ment ma az altatás, annak ellenére, hogy a délbeni alvást egyszerűen kihagyták… Gréti alkudozott, Pöti meg…:
– Anya nézhetünk egy Jamie 15 percest esti mesének? – kérdezte Gréti. Jamie Oliver főz. Kedvenc “esti meséjük”. Persze azután még mesélnem kell, nem úszom meg.
– Jamie, Jamie, Jamie, Jamie! – rohant Pöti a kapcsolóval.
– O.K. Kiharcoltátok. – kapcsoltam egy Jamie 30 percest, aminek szintén minden részét felveszünk. – Kapcsolok egy 30 percest mert a 15 percest már mind láttuk. Megyek készülődöm és én is jövök.
– Cici, cici, cici, cici, cici… – jött utánam sírva és a lábamba kapaszkodott Petike.
– Pillanat, nekem is vannak igényeim fiam.
– Cici, cici, cici, cici! – görbült a szája és panaszkodott Peti.
– Anya pisil egyet és lábat most, mert már zuhanyoztam, de papucsban mentem ki.
– Ciciiiiiiiiiiiiii! – Üvöltött Peti, miközben próbáltam bejutni a wc-be apró léptekkel, mert összefogta a két lábam.
– Elég! Bírj ki egy percet! – könyörögtem.
– Cici, cici, cici, cici, cici, cici, cici, – mantrázott a térdembe kapaszkodva, miközben végre pisiltem. – Cici, cici, cici, cici, cici. – csak mondta mondta, már feladtam, hogy válaszoljak csak toltam el előlem. – Cici, cici, cici, cici, cici. – Megmostam villámként a lábam. – Cici, cici, cici, cici, cici. -felvettem a hálóinget, ekkor hirtelen reklám lett a tv-ben, amit utálnak és mindig át szoktuk tekerni.
– Jamie, Jamie, Jamie! – nyomta a kezembe a kapcsolót Pöti. Amikor áttekertem a reklámot és Jamie elkezdett főzni, folytatta. – Cici, cici, cici, cici, cici….
Prioritások…
Június 10.:
Kicsit vicces, elég frusztráló de mindenesetre Pötit nagyon jól jellemzi:
Altatás- cicizés-próbálkozás után cumit a szájába tömve lemászott az ágyról, kezét nyújtotta felém. Beleadtam, kikászálódtam én is az ágyból. A konyha közepére cibált rámutatott a rádióra, amiből egy jó szám szólt és táncolni kezdett. “Anya! Anya!” biztatott, majd mikor táncra perdültem, széles mosollyal pörgött-forgott.
Pöti 2. dobása:
Tánc után repülőzni kezdett, ami szétjött. Kezében a repülővel, másik kezében a papírragasztóval érkezett a konyhaasztalhoz, ahol épp az előző történetet írtam és belenyomta a markomba… ragasszam meg.
………..
Petike kedvenc íze a citrom, kedvenc színe is a citrom. Na és a kék. Imádja a grapefurtos-pomelós alkoholmentes sört. “Citm! Citm!” követeli és issza jóízűen. 😀
Hogy is volt?
Amikor Petike megszületett, sokak tanácsára mi is vettük Grétinek ajándékot és azt mondtuk ezt Petikétől kapta. Megvettük neki a régóta, hőn áhított Zhu Zhu Petet. Nagyon nagy volt az öröme, ami azóta is tart. Újra és újra megjegyzi, hogy ezt Petikétől kapta és hogy milyen kedves volt tőle. De nem is gondoltam, hogy ez a dolog mennyire foglalkoztatja, amíg egyik nap elő nem állt a nagy kérdéssel:
– Anya, ezt a Zhu-Zhu Petet Petikétől kaptam?
– Igen?
– Ő hozta nekem?
– Igen.
– Nem értem. Anya, úgy született Petike, hogy a kezében fogta a Zhu-Zhu Petet?
Na erre nem tudtam mit mondani, nevettem. Azóta is azon gondolkodom, mit találjak ki. Nem “ölhetem meg a télapót…” 😀
Gréti éget:
Tegnap átjött szomszéd kislány anyukájával, mert “cseregyerekeztünk” és vacsit ígértem a csajoknak. Gréti rohant is be, mosta a kezét, mögötte a kislány az anyukájával.
– Mi a vacsora? -kiabálta.
– Rizses hús. – Ebédre főztem egy nagy lábossal.
– Jaj, ne már! Az, ami még a múlt hétről maradt? – kiabálta finnyázva Gréti.
– Az… – kaplak el és eszlek meg én téged… büdös kölök! Múlt hétről… 😀
Fotózkodni nehéz
Pöti találkozása Gréti rúzsával
Kék
Petinek két kedvenc színe van. A citrom (sárga) és a kék. Az egyik kedvenc tárgya pedig a csipesz. Ma teregetés közben csipeszeset játszottunk. Ő jött és a csipeszeket “papa” Apának vitte a konyhába. Mondania kellett, hogy “kérem” és a színt. Én olyat adtam. Persze mindig “cit’m” és “kék”-et kért, (és ügyesen mutogatta a “kérem” jelét is. Jókor. Amikor már mondja…) de én bőszen adtam neki más színűt is, mindig megnevezve.
– Petike ez ZÖLD! Zöld színű! Vidd Apának és mond hogy ZÖLD. Hogy mondod, hogy ZÖLD?
Petike felemelte a csipeszt, elmosolyodott “KÉK!” kiabálta vissza és megiramodott.
Megint egy hajós kiruccanás
Hajózunk, döntöttük el, mivel Gréti nagyon szeretett volna. Már egyszer voltunk a menetrend szerinti járattal, amikor Pöti pocakban volt, egyszer meg Pötivel, amikor Gréti a nagyszülőknél, de a két gyerekkel most indultunk el először. A szokásos készülődési őrület után kifáradva és csatakosan ültünk be az autóba, elhajtottunk a Petőfi hídhoz, leparkoltunk, de ki sem szálltunk, mert épp akkor késtük le a hajót.
– Menjünk a Március 15.-e térhez? – kérdezte Apa. – Ott biztonsággal utolérjük. Nyomás. Az autóból láttuk a hajót. – Menjünk a Gellért térhez? Próbáljuk meg, döntött Apa és rálépett a gázra. A légkondi ellenére levert a víz. Ránéztem az órára, majd próbáltam rendezni a soraim. Apa úgy parkolt, mint a vihar. Az autót pánikszerűen hagytuk el, Pöti Apa kezében, Grétit téptem magam után. Futás!!!
Rossz a kondink, állapítottam meg, amikor fél perc után kiköptem a tüdőm. A hajó épp kötött ki. Mi meg 100 méterrel arrébb. Gréti kétségbeesve kiabált, nem bír tovább futni. De megérkeztünk az állomásra, végül még várnunk is kellett, annyit tököltek a kikötéssel. A matróz rezignált arccal tájékoztatott, hogy a hajóban kell jegyet venni. A múltkori hajóban a fiú kedvesebb volt. Sorban álltunk a pultnál, ott is egy világba néző szemű srác adta a jegyeket.
Az előző utunkon a matróz fiú végig a szőke pultos lányhoz ragadt. Szerelmesek. Milyen szerencse, hogy így lettek beosztva. De nincsenek véletlenek. Úgy láttam a két réveteg tekintetű is összetartozik… Meleg volt a beltérben.
A két gyerek imádta a hajókázást. Pötinek megjött a hangja. “hajó”, “híd”, “víz”, “busz”, kommentálta a látottakat.
A Jászai Mari téren szálltunk le, a Mekibe igyekeztünk. Sült krumpli és kóla. Nyerő rettenet. “Kóla!” kiabálta Petike. “Kérek kóla.” Kétszavas mondatot generál a Meki…. Míg ettük a végtelen egészségtelen kaját, tv-n néztük a csodálatosan egészséges zöldségeket és vidám embereket. Meki életérzés. 😀
Odakint forróság fogadott minket. Kerítenünk kellene két jegyet. Kaptatunk, lelőhely sehol. Balról Jehova tanúi, jobbról turisták, előttünk égig ér a szar(kaláb). Amerre nézünk kosz, szemét, csikkek, ember és állati húgy a járdán. Pedig milyen szép a felújított híd… Budapest-Budapest de rakás… Tévelygünk. A virágos nénit kérdeztük, hol a viharban tudunk jegyet venni. Arra, ha elmennek… egy kis boltban… elmentünk, vettünk, nagyon mérgesek voltunk, büdös volt, kosz volt és a gyerekek fáradtak. Míg Grétivel vásároltunk, Apának szent szobrot kínáltak eladásra…
A két jeggyel felszállunk a villamosra. Jegykezelő nem működik, a következő sem, a következő sem, a következő sem… a villamos elején egy. Persze amíg botorkálok leültek a kiválasztott helyemre.
Szállnak fel franciák… jegyet próbálnak lyukasztani. Leintjük őket. Angolok. Ugyanez a helyzet. Félve néznek ránk, akkor mi lesz, ha nem lyukasztanak. “Üljenek le nyugodtan, nem probléma, mi szégyenünk!” mondom nekik angolul. Gááááááááááááz.
Leszállunk a Vámház körútnál. Szakaszjegyet veszünk. Vennénk, ha az automata működne, de nem. A metrókijáratnál egy japán turista nő és anyukája küzdenek a jegyellenőrrel. Az Etele térre akarnak menni, mutatják kis papírkájukon, de az ember még magyarul sem tudja, hová kéne őket irányítani. Segítünk. Hálásan néznek ránk.
Jegyük van, vagy csak a 450Ft-os?- kérdjük az ellenőröket. Van. Szakasz jegy? Csak az automatában. Ami nem működik. De mennyünk villamossal, azon épp nincsenek ellenőrök. -adják a tanácsot.
De mi metróval akarunk menni…. A metró kvázi üres. Kísértetiesen kattog a lépcső alattunk, amin csak mi utazunk, amerre szem ellát. Az állomáson is csak a két japán nő ül. Lehet nemsoká ingyenes lesz, tájékoztat Apa. Nem fizeti ki az EU a támogatást, ha megfelelő számú ember nem utazik rajta. Atom cink. Hagyjuk a politikát.
Mi utazunk. Pöti fáradtan kucorog Apa kezében, Gréti pörög. Megérkezünk a Gellért térre. A gyönyörű metrókijárat javítás alatt. Átadás után azonnal beázott. Szépen épített kisbódé és abba beköltözött biztonsági őr mutatja, ez sem holnap lesz kész. Kár érte.
Beülünk az autóba és hazajövünk. A gyerekek jól érezték magukat, de nekünk fáj a szívünk. Világot járt emberek vagyunk, van összehasonlítási alapunk, a legszebb városban élünk, ahol valaha voltunk, de amit láttunk… Keserű a szánk íze és valahol legbelül egy kis hang motoszkál. Mi kérünk elnézést…
