Nagy kedvencem Kormos Anett. Imádom a humorát, csípem az őszinteségét. Ez a levél olyan húrokat pendített meg bennem, amit már nagyon rég semmi. Én rettenetesen rondán beszélek, mondhatnám ordenárén. A többit Anett leírja mit gondolok, hogy érzek erről. Egy a különbség azért kettőnk között, hogy én a büszkeség polcára is pakolok, hogy kiegyensúlyozódjak. Íme a levél, amit akár én is írhattam volna:
“Tényleg rá kell támadni arra, aki amikor megtudja, hogy elvesztett egy számára fontos személyt, olyanokat mond, hogy a picsába, meg hogy bassza meg és hogy a kurva életbe? Egyáltalán rá kell támadni valakire, aki csak úgy – akár ennél jóval szimplább dühtől, csalódottságtól vezérelve – kifakad és ilyeneket mond? És bonthatnám még ezerfelé ezt a kérdést, mert engem nem a csúnya beszéd háborít fel, hanem a szemforgatók, a képmutatók, akik hazugságaikkal mérgezik a világot.
Én csúnyán beszélek. Nagyon. A szüleim kb. 13 éves koromban figyelmeztettek először, hogy úgy beszélek mint egy kocsis. Szégyelltem magam, és úgy döntöttem, a jövőben jobban odafigyelek. Persze, nem sikerült tartósan önmérsékletet gyakorolnom, ma is úgy beszélek mint egy kocsis, és bár ma sem vagyok büszke erre, ma már nem szégyellem. Talán azért, mert annyi ennél súlyosabb bűnöm van, amit szégyellhetek, hogy a szégyenfiók nálam betelt. Van viszont még hely az „erre nem vagyok büszke” fiókban, az „amire büszke vagyok” fiók meg szinte pang az ürességtől.
De vissza oda, hogy csúnyán beszélek. Pedig tudom, ilyet egy nőnek nem illik. (Ebből az következik, hogy egy férfinak nyilván igen.) Csúnyán beszélek, pedig… és most lássuk, miért is akkora szégyen, ha kicsúszik egy-egy bazmeg. Jaj… már én is kezdem a hazudozást. Mit kicsúszik? Jólesik. Néha igenis jólesik, mert kimegy vele egy rakás feszültség vagy szomorúság, vagy fájdalom, vagy mind együtt. Hát jobb, ha ezek ott bent maradnak és évek alatt betegséggé puffadnak?
Persze, persze van más módja is a feszültség levezetésének. Például elmormolhatunk egy miatyánkot, vagy a térdünkre csapva mondhatjuk azt is, hogy a macska rúgja meg, vagy elhízásig zabálhatjuk magunkat, addig is tele a szánk, már pedig teli szájjal nem beszélünk, így tehát minden beszéd kilőve, nemcsak a csúnya. Esetleg éjjelente nyúzhatunk állatokat a pincében… Jó. Most én is álszent voltam. Próbáltam úgy tenni, mintha a csúnya beszéd részemről tudatos döntés lenne, mintha azért beszélnék csúnyán, mert ez tetszik a legjobban a fent említett feszültséglevezetési módszerek közül. És bár valóban ez tetszik legjobban, ezzel sem vagyok elégedett, tehát nem így döntöttem, egyszerűen ez maradt.
De melyik a nagyobb bűn? A csúnya beszéd, vagy az ítélkezés? Mert milyen ember az, aki azt mondja bazmeg? Csúnya neki a szája? És csúnya a lelke is? Nyilván egy bunkó, egy vadparaszt, aki nem is ismer más szót? És aki nem mondja, hogy bazmeg, az milyen? Az biztosan rendkívül művelt, annak a könyvespolcán csak Esterházy és Nádas Péter kötetei sorakoznak bőrkötésben? Aki nem mondja, hogy bazmeg, az jó feleség, jó anya, kiváló háziasszony, jó munkaerő??? Hahaha! Hát rohadtul nem biztos.
Viszont milyen ember, akinek állandóan ott a pecsét a kezében, és fénysebességgel billogot nyom annak a homlokára, aki nem olyan, amilyennek szerinte lennie kellene? Milyen? Hát ha ítélkező ember volnék, megmondanám. De nem vagyok. Viszont picit dühös vagyok, és ilyenkor nem vagyok elég bölcs, úgyhogy most mégis megmondom. Az ítélkező, a szemforgató ember mindenekelőtt kártékony. Mert bebújik a páncélja mögé, és rálő a fegyvertelenekre. Hiszen mit lehet mondani, amikor azt kapja az ember az arcába, hogy csúnyát mondtál, tehát romlott vagy, és tudatlan, és gonosz. Ha az ember tényleg az, akkor ördögien felkacag, majd összecsapja a patáit és szarvára tűzi a vádaskodót. De ha nem az, akkor ösztönösen elszégyelli magát, elbizonytalanodik, és megijed, hogy talán tényleg… talán tényleg baj van vele. A képmutató ember azért a legveszélyesebb ellensége az őszintének, mert olyan mint a szennyvíz, ami gát nélkül beleömlik a halkan, tisztán csörgedező csermelybe.
Úgy tűnik, mintha egyszerre mentenék és mentegetőznék? Hát jól tűnik. Őrült rutinom van ugyanis mentegetőzésben, mert rá vagyok kényszerítve, amikor az őszinteség (legyen az csúnya vagy szép) felhördíti az alakoskodókat, vagy hogy szemléletesebben fogalmazzak: amikor a szennyvíz ráfolyik a cipőmre, és megállíthatlanul tör fel a szám felé.
Akarom-e reklámozni, hogy beszéljen mindenki csúnyán? Dehogy. De akarom, hogy hagyjuk végre abba a skatulyázást! Ne higgyük, hogy aki csúnyán beszél, az iskolázatlan és azt se, hogy aki nem, az meg doktor, hogy aki csúnyán beszél, annak a lelke helyén valami sötét, bűzös mocsár terül, aki meg nem, annak virágos rét pillangókkal.
Vagy… végülis mindenki higgyen, amit akar. Csak tegye le végre azt a kurva pecsétet!
Kormos Anett”
Forrás: http://wmn.hu/2015/04/13/szadra-ne-vedd-kulonvelemeny-a-karomkodasrol/