A feneketlenül gusztustalan tó

Ma a neten vásároltam és az eladóval a Feneketlen tónál találkoztunk, ott játszótereztünk. Megkérdezte honnan jöttünk, mondtam Kőbányáról. Láttam az arcán a kedves szánakozást. “Szegény család, sz@r helyen laknak és cipőre sem telik.”
A játszótér a forgalmas út mellett amúgy klassz lenne, ha nem folyna szanaszét a víz a kútból. Kilépve onnan a parkban akartunk sétálni, ami egy csodaszép virágágyás kivételével leginkább szemétdombra hasonlított. A tóban nem volt levágva a tavalyi nád. A kerítésen belül 4 madártetemet és megannyi szemetet számoltam. A tó zavaros-olajos, a környezet ápolatlan. Pedig mi oda úgy mentünk, “de jó lesz ott egy nagyot sétálni”. Fagyizni mentünk, ami meglepően olcsó volt, el is álmélkodtam. Ahogy belenyaltam rájöttem miért.
Alig vártuk, hogy hazajöjjünk oda ahol Pest legjobb levegője van, a hegyünkre, ahol a közeli “kacsás tavunkban” zöldell az új nád és a pici pelyhes kiskacsákat kulturáltan lehet etetni. A víz tiszta, a parkok szépek, csak a kutyakaka az ami miatt egyszer lehet megetetem szarral az első szembejövő kutyatulajdonost, ha betelek a méreggel.
A csodaszép újszerű ünneplőcipőkkel, a jó fogás örömével húztunk haza és sajnáltuk az ott élőket. Őszintén.

feneketlen

Kis katica

Pötinek  a mániája lett képzeletbeli kis állatokat dédelgetni. Kicsi krokodil, kicsi kacsa, kicsi akármi. Édesen mutatja a kezét, hogy benne a van az ő “kicsikéje”, ringatja, gügyög neki és minden esetben megmutatja nekem is. Ma a pancsiban ezt játszották. Eleve nagyon későn kerültek bele, de hagytam őket játszani is. Már nagyon kellett volna kijönni, kérlelni kezdtem őket, miután mindkettőjük kicsikéjét megdédelgettem. Gréta kicsikéje katica volt. Átadta nekem, visszaadtam, majd egy szem homokot automatikusan lesöpörtem a kis vizes kezéről. Ami ez után jött az rémálom.
“A katicám!”- sírta el magát Gréti, – megölted a katicámat! “- Álmomban nem gondoltam, hogy az a homokszem a katica. Gréti üvöltve követelte, azonnal keressem meg.
Meglepődésemben térdre álltam és tettem egy próbát, de elröhögtem magam. “Na ne már Gréti! Kiviszlek benneteket, ne játszunk már ilyet!”- morogtam és Pötit fürdőlepedőbe csavarva kiemeltem. Megyek vissza, Gréti porig sújtva gyászolja a katicát. Rám néz, gyűlöl. Kiveszem, törölgetem, nem bírom tovább. Bemegyek a fürdőbe felkapok egy porszemet a földről, beviszem. “Itt van, megtaláltam!” – mondom, de a porszem, ahogy oda akarom adni a bebugyolált csajnak leesik a ujjamról és el is tűnik. Olyan fejet vágok kínomban, annyira abszurd a szituáció, hogy Gréti is kinevet. Nem tart sokáig, már sír. Pöti vigasztalja. Ide mentő ötlet kell! Állok négykézláb a fürdőben és zakatol az agyam. A gyerek az ágyon bebugyolálva bömböl. Beszaladok a szobába és egy kis dísz-szőrös zöld szöszt, amit múltkorijában a KIK-ben vettem, szemet-szájat rajzolok rá, viszem be a következő szöveggel viszem. “Jaj, baj történt a katicáddal Gréti! Beleivott egy csodateába és wuff! Kis zöld, robbanásos katica lett belőle.”
Mutatom, Gréti kezébe veszi, magához öleli az 1 cm átmérőjű, csillogó szőrős barkácsszöszt.

Béke van. De látom Pöti is ácsingózik. Istenem add, hogy legyen a készletben még egy ilyen! – gondolom és rohanok a gyerekszobába. Ééééééééééééés van. Ééééééééééés béke van. Megkönnyebbülök.
“Van egy katicás dalom!” – kurjantom el magam. “Énekeld- éneked!” . Ami innentől jön egy megkönnyebbült sírva röhögős etap, ami alatt felöltöztetem a pucérokat. Gurguláztunk, vinnyogtunk, mind a hárman. Ugyanis ami eszembe jutott gyerekdal elénekeltem. Főszereplője mindegyiknek a katicabogár volt.
Józsi bácsi a tanyán, iáj-iáj-ó. Volt két katicája a tanyán iáj-iáj-ó.