“Csodálatos családom van, imádom az életemet, nincs okom panaszra.”
Jól hangzik és mindent összevetve így is van, DE!
– Boldogan adtam életet a gyerekeimnek – de ettől még majdnem belehaltam, sokat szenvedtem. Fájdalmaim voltak és nagyon féltem.
– Nagy lelkesedéssel szoptatom a gyerekeimet, összesen több, mint 3 éve, – de ettől még fáj. Fájt az elején, majd megszakadtam, fáj, amióta fogat növesztett a gyerek és utálom, hogy közben imádja a bőröm vakargatni.
– Melegséggel a szívemben alszom az oldalamon a két gyönyörűségemmel, imádom, hogy hozzám bújnak,- de gyűlölök éjszaka 5-ször ébredni, szédelgek a fáradtságtól és gyilkos gondolataim vannak, amikor cumit keresgélek a sötétben, vagy a legszebb álmomban valaki fejbe rúg.
– Rajzolok, festek, vágok, csodálattal nézem, ahogy a gyerekeim csinálják és élvezik, – de ettől még nem szeretek kreatívkodni. A falhoz vágnám néha a ragasztót, annyira nincs türelmem hozzá.
– Teljes színészi odaadással mesélem az 5. mesét, este 10-kor a két virító csimotának – de legszívesebben valami jó vicces filmet is megnéznék egy pohár borral a kezemben, kettesben a párommal.
– Imádok együtt lenni a gyerekeimmel, játszóterezni, gyerekprogramozni, – de azért szívesen elmennék táncolni, bulizni, koncertre.
– Rajongok a családi programokért, – de akkor is néha szükségem lenne a magányra és még nagyobb szükségem lenne a párommal kettesben töltött időre.
– Büszke vagyok a páromra, hogy megteremti nekünk a békés-biztonságos létet, – de rettegek, hogy betegre hajtja magát, amikor hajnalban beesik az ágyba azon imádkozom, hogy csak egészséges legyen!
– Anyatigrisként ragaszkodom a gyerekeimhez, imádom, hogy olyan országban élünk, ahol elméletileg elfogadott, hogy az ember 3 évet otthon lehessen a gyerekével, – de kétségbeejtőnek találom, hogy nem tudom nagy biztonsággal másra hagyni néha a srácokat pár órára, mert sem anyagi sem más jól bejáratott intézményi lehetőségem nincs rá. (Összeteszem a két kezem, ha felveszik a gyereket a bölcsibe).
– Nagy rutinnal kezelem a betegségeket, ami az óvodából hazaömlik, – de elkeserítőnek tartom, hogy mások betegen viszik be a gyereküket, mert nincs más választásuk és én szívok, meg az egész családom miattuk.
– Örülök, hogy a doktornő megbízik a betegellátásomban, – de nem erre szerződtem. Nem ez a mesterségem. Senki nem segít sem engem sem másokat semmilyen képzéssel, hogy hogyan kell a kis beteg gyermekeket kezelni. Egyedül bújjuk anyák az internetet kétségbeesve.
– És ha már itt tartunk, a legjobb tudásom szerint nevelem a srácokat, – de senki nem tanítja a szülőket és próbálja felkészíteni a rájuk váró feladatra. Nincs alkalmassági vizsga. Az idiótának is lehet gyereke, találkozol is vele minden nap. Bezzeg, ha örökbe fogadnál, a bugyidba is beletúrnak… És bizony én is viselkedem idiótán, anyához méltatlanul néha… nem vagyok büszke rá és nem tudom visszaforgatni az órát, hogy meg nem csináltá tegyem.
– Könnyes szemmel nézem az anyaságról szóló megható reklámokat, – de ettől nem érzem magam jobban megbecsülve és kevésbé kimerülve.
– Jólesik, hogy mások is megosztják velem és mindenkivel, hogy nem könnyű, – de attól, hogy másnak is nehéz, vagy nehezebb, nekem nem lesz könnyebb.
Én ugyanaz a lány vagyok, mint 10 éve, csak immáron sokkal boldogabb. Csodálatos, hogy a hátam mögött szuszog épp a családom imádom őket. De irigy vagyok, én is aludnék, csak nem tudok már visszaaludni, mert fel kellett ébrednem cumit keresni… 😉
Kaskötő Csilla
Previous
Next