Egy nagy tál csirkés salátát tettem közkinccsé este, fürdés után, az ágy közepén, pizsi partyra. Vittem villákat és nekiestünk, csak úgy egymással szembe heveredve. Gréti a lábunktól közelített a finom falatokért. Rögtön kiszúrta a lila hagymát, és azonnali vinnyogásba kezdett. Ő most hogy eszi meg a husikát, az biztos csípős lesz. Bla-bla-bla. Emeli a hangját.
– Nem csípős. – nyújtottam felé a villámon egy szeletkét.
Rágja-rágja, éktelen hisztériába kezd.
– De, csípős, fúj ez csípős. Vágja a pofákat, nyitogatja a száját. Nyugodtak maradunk. Nem csípős, amit érez az a borecet savanyúsága.
Mivel nem reagáljuk túl a dolgokat, Gréti ráerősíteni a sztorira, hanyatt vágja magát… de mögötte nincs ágy…
Két keze lendül hátra, sejhaja lassan csúszik le az ágyról, majd ami látszik nekünk csak két cigánykerekező láb az égben. Aztán azok is eltűnnek. Koppanás nincs.
Csend. Hallatszik, hogy kászálódik.
Nem merünk hangosan vihogni. Óriásiakat szuszogunk, fejünket egymás vállának szorítjuk. István szilvalila. Próbálja az orrán kifújni a levegőt. Én szorítom a térdem. Vazze nem bírom, be fogok pisilni. Lélegezz Csilla, lélegezz! Veszem a levegőket, arcomat dugom Apa néma röhögéstől rázkódó testébe. Ő is fújtat bőszen, hallom.
– Beütöttem a fejem, vááááááá! – ordítja el magát Gréti az ágy mögül.
Ne röhögj! – mondom belül magamnak. Folyik a könnyem. Most már biztosnak érzem, hogy bepisilek. Gréta feje kibukkan az ágy takarásából. “Olyan” arcot vág. Mint aki tudja, hogy nagyon bolond volt. Meglátja, hogy reszketünk a nevetéstől.
– Váááááááááááá! -üvölt. Eddig bírtuk.
– Híííííííííííííííííííííí! – szakad ki belőlem a röhögés.
– Hö-hö! – Apa egy szent. Elintézte ennyivel. Még mindig szuszogós lila fejjel átöleli a primadonnát.
– Te nagyon hülye vagy.- mondja széles vigyorral. Gréti is megnyugszik. Én végre eresztek a térdem szorításán. Nem pisiltem be. Hős vagyok. 😀
Previous
Next