A napom szörnyű hosszú volt. Mindkét gyerek belázasodott, egész nap ordítottak valamiért, akartak és nem akartak, vinnyogtak, nem aludtak, kimerítő kínszenvedés volt az egész.
Apa hazajött, de akkor is én kellettem nekik. Nem volt egy pillanat nyugovásom.
Apa ölébe vette Grétit, én melléjük rogytam. Apa végignézett rajtam és megszólalt:
– Gréti! Anya ember! Érző emberi lény, nem kiszolgáló robot, még ha úgy is néz ki…. Ő, nem úgy gondoltam…
Előbb elküldtem a viharos csipába emberem, de végre nevettem egy jót…