Hajózunk, döntöttük el, mivel Gréti nagyon szeretett volna. Már egyszer voltunk a menetrend szerinti járattal, amikor Pöti pocakban volt, egyszer meg Pötivel, amikor Gréti a nagyszülőknél, de a két gyerekkel most indultunk el először. A szokásos készülődési őrület után kifáradva és csatakosan ültünk be az autóba, elhajtottunk a Petőfi hídhoz, leparkoltunk, de ki sem szálltunk, mert épp akkor késtük le a hajót.

– Menjünk a Március 15.-e térhez? – kérdezte Apa. – Ott biztonsággal utolérjük. Nyomás. Az autóból láttuk a hajót. – Menjünk a  Gellért térhez? Próbáljuk meg, döntött Apa és rálépett a gázra. A légkondi ellenére levert a víz. Ránéztem az órára, majd próbáltam rendezni a soraim. Apa úgy parkolt, mint a vihar. Az autót pánikszerűen hagytuk el, Pöti Apa kezében, Grétit téptem magam után. Futás!!!
Rossz a kondink, állapítottam meg, amikor fél perc után kiköptem a tüdőm. A hajó épp kötött ki. Mi meg 100 méterrel arrébb. Gréti kétségbeesve kiabált, nem bír tovább futni. De megérkeztünk az állomásra, végül még várnunk is kellett, annyit tököltek a kikötéssel. A matróz rezignált arccal tájékoztatott, hogy a hajóban kell jegyet venni. A múltkori hajóban a fiú kedvesebb volt. Sorban álltunk a pultnál, ott is egy világba néző szemű srác adta a jegyeket.
Az előző utunkon a matróz fiú végig a szőke pultos lányhoz ragadt. Szerelmesek. Milyen szerencse, hogy így lettek beosztva. De nincsenek véletlenek. Úgy láttam a két réveteg tekintetű is összetartozik… Meleg volt a beltérben.
A két gyerek imádta a hajókázást. Pötinek megjött a hangja. “hajó”, “híd”, “víz”, “busz”, kommentálta a látottakat.

A Jászai Mari téren szálltunk le, a Mekibe igyekeztünk. Sült krumpli és kóla. Nyerő rettenet. “Kóla!” kiabálta Petike. “Kérek kóla.” Kétszavas mondatot generál a Meki…. Míg ettük a végtelen egészségtelen kaját, tv-n néztük a csodálatosan egészséges zöldségeket és vidám embereket. Meki életérzés. 😀
Odakint forróság fogadott minket. Kerítenünk kellene két jegyet. Kaptatunk, lelőhely sehol. Balról Jehova tanúi, jobbról turisták, előttünk égig ér a szar(kaláb). Amerre nézünk kosz, szemét, csikkek, ember és állati húgy a járdán. Pedig milyen szép a felújított híd… Budapest-Budapest de rakás… Tévelygünk. A virágos nénit kérdeztük, hol a viharban tudunk jegyet venni. Arra, ha elmennek… egy kis boltban… elmentünk, vettünk, nagyon mérgesek voltunk, büdös volt, kosz volt és a gyerekek fáradtak. Míg Grétivel vásároltunk, Apának szent szobrot kínáltak eladásra…
A két jeggyel felszállunk a villamosra. Jegykezelő nem működik, a következő sem, a következő sem, a következő sem… a villamos elején egy. Persze amíg botorkálok leültek a kiválasztott helyemre.
Szállnak fel franciák… jegyet próbálnak lyukasztani. Leintjük őket. Angolok. Ugyanez a helyzet. Félve néznek ránk, akkor mi lesz, ha nem lyukasztanak. “Üljenek le nyugodtan, nem probléma, mi szégyenünk!” mondom nekik angolul. Gááááááááááááz.
Leszállunk a Vámház körútnál. Szakaszjegyet veszünk. Vennénk, ha az automata működne, de nem. A metrókijáratnál egy japán turista nő és anyukája küzdenek a jegyellenőrrel. Az Etele térre akarnak menni, mutatják kis papírkájukon, de az ember még magyarul sem tudja, hová kéne őket irányítani. Segítünk. Hálásan néznek ránk.
Jegyük van, vagy csak a  450Ft-os?- kérdjük az ellenőröket. Van. Szakasz jegy?  Csak az automatában. Ami nem működik. De mennyünk villamossal, azon épp nincsenek ellenőrök. -adják a tanácsot.
De mi metróval akarunk menni…. A metró kvázi üres. Kísértetiesen kattog a lépcső alattunk, amin csak mi utazunk, amerre szem ellát. Az állomáson is csak a két japán nő ül. Lehet nemsoká ingyenes lesz, tájékoztat Apa. Nem fizeti ki az EU a támogatást, ha megfelelő számú ember nem utazik rajta. Atom cink. Hagyjuk a politikát.
Mi utazunk. Pöti fáradtan kucorog Apa kezében, Gréti pörög. Megérkezünk a Gellért térre. A gyönyörű metrókijárat javítás alatt. Átadás után azonnal beázott. Szépen épített kisbódé és abba beköltözött biztonsági őr mutatja, ez sem holnap lesz kész. Kár érte.
Beülünk az autóba és hazajövünk. A gyerekek jól érezték magukat, de nekünk fáj a szívünk. Világot járt emberek vagyunk, van összehasonlítási alapunk, a legszebb városban élünk, ahol valaha voltunk, de amit láttunk… Keserű  a szánk íze és valahol legbelül egy kis hang motoszkál. Mi kérünk elnézést…

Az akaratos gyerek nevelése – tíz gyakorlati tanács

Úgy érzed, akaratos a gyereked? De hiszen ez nagyszerű! Bizony ám, hogy nagyszerű, hiszen, ha egy önfejű gyereket okosan és megfelelően nevelünk, igazán karizmatikus felnőtt válhat belőle. Olyan valaki, akinek a benső ereje, önbizalma és tartása megóvja attól, hogy a nagy többség a saját akarata alá gyűrje. Ha a szülő nem ragaszkodik ahhoz, hogy megtörje ezt az akaratot, igazi vezetők lehetnek belőlük.

És hogy hogyan is kezeld okosan az akaratos gyereket? Álljon itt hozzá tíz gyakorlati tanács:

1. Hatalmi harcok helyett vezessetek be közösen lefektetett szabályokat!
Így nem te leszel a rossz, ha azt mondod: Először a házi feladatot kell megcsinálni, csak utána nézhetsz mesét! Ha előre megbeszélitek, hogy nálatok ez a szabály, akkor tudni fogja a gyerek, mihez tartsa magát, nem lesz alapja a hatalmi harcmodor beindításának.
2. Egy akaratos gyerek számára fontos, hogy főnöknek érezhesse magát!
Hát add meg neki a lehetőséget erre. Teremts olyan helyzeteket, ahol igenis lehet főnök, ahol ő mondhatja meg mit és hogyan akar tenni. (Az esti rutin a vacsora, fürdés, elrámolás, fogmosás, esti mese. Hadd döntsön ő, mivel kezdi a sort.) Természetesen csak olyan keretek között tegye ezt, amit te is megfelelőnek tartasz (azaz a fogmosás a vacsora után van). Ezzel a módszerrel remekül lehet felelősségvállalást tanítani nekik: a saját döntéseik eredményeit tapasztalhatják, legyenek azok jók vagy rosszak. Egy akaratos gyerek úgysem fogadja el, hogy valami csak azért olyan amilyen, mert te, szülő azt mondod neki. Saját magának kell megtapasztalnia. (Ha a rendrakással kezdi, utána már csak a jó dolgok maradnak hátra, ha viszont a végére hagyja, akkor sem fogja senki elvégezni helyette.)
3. Kínálj föl neki választási lehetőségeket!
Ha parancsokat osztogatsz, több, mint valószínű, hogy ellenkezni kezd. Zsigerből. Ha viszont választási lehetőségként tálalod a helyzetet, úgy fogja érezni, hogy ura a saját életének. Hogy saját döntéseket hozhat. Pl. ha indulnotok kell a boltba, de ő teljesen belefeledkezik a játékába, kérdezd meg tőle: Most induljunk, vagy inkább 15 perc múlva? Később? Oké, de ha így döntöttél, akkor 15 perc múlva el is indulnunk! Ha pedig akkor sem akar, mondd neki, hogy ez az ő döntése volt.
4. Hagyd, hogy a saját teste fölött ő rendelkezhessen!
Tipikus eset: anyuka ragaszkodik hozzá, hogy a gyerek sapkát vegyen föl, mert kint hideg van. Gondolj csak bele: teljesen érthető, hogy nem akarja felvenni a sapkát, érthető, hogy ragaszkodik az igazához hiszen bent meleg van, a teste azt mondja neki, hogy nincs szükség további melegítésre. Persze te, felnőtt tudod, hogy kint hideg lesz, de neki nehéz ezt a benti melegből elfogadnia. Ahelyett, hogy semmibe vennéd a teste által diktált érzéseit (most meleg van) és ráerőltetnéd a (te szempontodból teljesen jogos) akaratodat (Márpedig addig nem indulunk el, míg fel nem veszed a sapkádat!), próbáld meg elérni, hogy saját akaratából hozza meg a megfelelő döntést: Rendben, akkor ne vedd föl a sapkát, de berakom a táskámba, és ha úgy érzed (!), hogy fázol, fel tudod majd venni.
5. Ne szégyenítsd meg!
Az előző példánál maradva, ha már kint vagytok a hidegben, nyilvánvalóan fázni fog a füle és fel akarja venni a sapkát. Viszont így a saját döntést hozza meg, nem kell megszégyenülést éreznie, mert nem neki (a teste által diktált érzéseinek) volt igaza, hanem az okosabb felnőttnek. Ilyenkor kell aztán a szülőnek visszafognia az Nem megmondtam?!, Ugye igazam volt?, Máskor majd hallgatsz rám, ugye? típusú mondatokat. Ezek nem tanítanak semmire, csak igazolják a szülő jogosságát és egyben földbe döngölik a gyerek érzéseit. Míg ha hagyod, hogy a saját döntését hozza meg, azzal megtanítod neki, hogy nincs abban semmi rossz, ha új információk alapján megváltoztatja a véleményét.
6. Hallgasd meg az ő érveit is!
Sokszor mi felnőttek olyan biztosak vagyunk az igazunkban. Hiszen idősebbek vagyunk, tapasztaltabbak. De ha a gyerek ragaszkodik valamilyen gondolathoz, az azért van, mert meg van győződve az igazáról. Lehet, hogy számunkra nem elfogadható az érvelése, de valami mégiscsak arra ösztönzi őt, hogy higgyen benne. Ha nem hallgatjuk meg az ő okfejtését, soha nem fogjuk megtudni, mi ez a valami. Elég, ha csak leguggolunk hozzá és nyugodtan, annyit mondunk: Oké, értem, hogy nem akarsz még fürdeni. El tudod mondani miért? És csak hallgassuk meg. De ne csak színlelve, hogy túlessünk rajta, és aztán beparancsolhassuk a kádba, hanem valóban odafigyelve rá. Ha a számára fontos dologokban meghallgatjuk őt, akkor talán akkor is elmondja majd a gondolatait, ha a mi számunkra fontos dologról kérdezzük (igen, igen, erről már írtam, de hát ez a vesszőparipám)
7. Képzeld magadat az ő helyzetébe!
Szituáció: megígérted a gyerekednek, hogy megvarrod az elszakadt kedvenc játékát, de nem jutott rá időd. Számodra ez egy a nyolcvankét napi teendő közt, és tényleg nem jutott rá időd, energiád. Ilyen bizony mindenkivel előfordul. A gyereked számára viszont nincs nyolcvankét fontos dolog, neki a megvarrt plüssállat a legfontosabb. Érthető, hogy csalódott és mérges rád. Ilyenkor kérj bocsánatot (!), hogy nem tartottad be az ígéretedet, nyugodtan magyarázd el a gyerek szintjén, hogy miért nem tudtad megtenni, majd ígérd meg, hogy legközelebb mindent megteszel, hogy sikerüljön megtartani az ígéretet. És tegyél is úgy!! Hidd el, nem leszel kisebb a gyerek szemében, csak emberibb és elfogadhatóbb. Szerethetőbb, tisztelhetőbb.
8. Fogadd el gyereked érzéseit!
Természetesen vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ha ezek tisztázottak, akkor joggal elvárhatók – a család összes tagjától, a szülőket is beleértve! De attól, mert a szabályok léteznek, még nem kell szeretni is azokat. A gyerekek is nyugodtan kinyilváníthatják az érzéseiket és véleményüket. Ezáltal aztán feszültségtől is megszabadulhatnak, amit egyébként a hatalmi harcokba fektettek volna.
9. Ne hagyd, hogy a nevelés a kapcsolatotok rovására menjen!
A veszekedés kellős közepén a gyerekek semmit nem tanulnak. Ugyanúgy, mint mi, felnőttek, ha felmegy a pumpa, olyat teszünk vagy mondunk, amit nem gondolunk át. Ilyenkor a gondolkodó, elemző, összefüggéseket tisztázó része az agyunknak begubózik. Próbáld meg elkerülni az elfajuló veszekedéseket, még ha ilyenkor neked is kell okosabban viselkedned. Hidd el, nem kell mindig bizonyítanod az igazadat! Sokszor az állandó nevelésben, jót akarásban nem látjuk meg, hogy pont a legfontosabb vész el: a meghitt kapcsolat a gyerekünkkel. Próbálj meg rugalmas lenni, tartsd észben, hogy a legfontosabb a szoros kötődés a gyerekeddel, a kölcsönös szeretet és tisztelet.
10. Tartsd tiszteletben a gyerekedet – és ezt mutasd is ki!
A legtöbb akaratos gyerek a tisztelet kivívásáért harcol. Ha ezt megadod neki, sokszor elvész a harc kirobbanásának igazi okozója. Mint minden emberi kapcsolatban, itt is oly sokat számít, ha az illető úgy érzi, hogy megértik őt! Ha olyan helyzet áll elő, ami szerinted nem elfogadható (piros tüllszoknyában akar temetésre menni), attól még mutathatsz ki együttérzést a gyereked felé: Sajnálom, szívem, hogy nem tudod ezt a szoknyát most felvenni, pedig értem én, hogy nagyon szeretnéd. Tudod mit? Berakjuk a táskába, és ha vége a temetésnek, utána felveheted, rendben így?
Írta: Hanula Erika

Forrás és további gyakorlati tanácsok itt:

http://www.csupaszivmagazin.hu/az-akaratos-gyerek-nevelese-10-gyakorlati-tanacs/