Petike nevet


Petike ma kacagott fel először hangosan. Épp fürdettem és vékony hangon bolondoztam “kukukukuku”. Erre hangosan kacagni kezdett. Éééééééédesem!

Egyes számú főszabály.


Este Apának fájt a feje. Gréti doktornéni rendelt. Miután a kezeinket gyógykezelte, Apán játszotta végig az orvosi táskája összes darabját. Közben kommentált, ahogy szokott. A végén közölte:
– Egyes számú főszabály: Uram, maradjon az ágyikójában!
Akkorát néztünk, a szemünket lepkehálóval kavartuk vissza. Gréti gondosan összeszedte az eszközeit, bezárta az orvosi táskát és megkérdezte:
– Most már kicsit jobban vagy Apa?
– Igen. – jötte a válasz. Erre Gréti riportolt:
– Anya! Apa már sokkal de sokkal jobban van.

Meggyógyítottam az egész családot

Mi nagyon kézmosósak-fertőtlenítősek vagyunk családilag, de ezt a kézbőrünk nem bírja. Este egymásnak mutogattuk Apával a kirepedt kézfejeinket. Gréti nézegette, perdült-fordult, eltűnt a kisszobába, majd egy tubus Neogranormonnal jött elő.
– Anya ezt neked hoztam. Bekened a kezed és elmúlik a bibi. – majd az apjára nézett és megint térült-fordult egyet a kisszobába.
– Apu, ezt neked hoztam. – jött egy tubus Bepanthennel, – Bekened és már el is múlik a kezedről a bibi. Finom-finom krém és már jobban is leszel.
Néztünk egymásra. Mire Gréti sóhajtott egyet, és mint aki jól végezte dolgát megszólalt.
– Nah, megyek. Meggyógyítottam az egész családot. – és otthagyott minket a konyhában.

Valaki hiányzik

Este összebújtunk hárman, szuszogtunk az ágyban, hülyültünk kicsit, beszélgettünk. Aztán elcsendesedtünk.
– Már csak egyvalaki hiányzik innen! – sóhajtottam fel. Úgy bújtam volna Petikéhez is.
– Ide egyvalaki nem hiányzik! – jelentette ki Gréti egészen határozottan és nyomatékosan.
Úgy elkezdtünk nevetni Apával, a könnyünk csorgott. Gréti nézett egyikünkről a másikra, mosolygott, de értetlen volt.
– Apa, miért jó duma, hogy innen nem hiányzik senki? – kérdezte meg végül. – Miért nevettek ezen?

Amikor én…


Szemetet vittünk a szelektív kukákba:
– Anya! Amikor én nagy voltam, tudtam csellózni. Felmásztam a fára, ott ugráltam és csellóztam.
– Milyen állat tud csellózni?
– Anya! Én nem vagyok állat! Én egy kislány vagyok!
– És tudod mi az a cselló?
– Az olyan, amin csellóztam és a fák között ugráltam.
– Gréti! A cselló az egy hangszer. Hasonlít a hegedűhöz és a nagybőgőhöz. Hogyan csellóztál te a fán ugrálás közben?!?
– Igen. A cselló, olyan, mint egy hegedű… Anya! Megfogod a kezem?

Kis pasim

Mindig úgy van!


forrás: http://www.howtobeadad.com/

– Anya, menj a helyemről! – utasít Gréti arrébb a saját ágyamban!
– Kislányom, te el vagy tévedve! A te helyed ott van a másik szobában, a saját kiságyadban!
– Anya majd én megmondom neked! Figyelsz? Tudod, mindig úgy van! A gyerekek apa és anya ágyában alszanak!
– Ja vagy úgy…

Ma Gréta főzött…

Aprított hagyma, zsír és rizs. (A leves helyett a pörkölt alapba szórta a rizst…)