– Gréta, ha felordítod a kisbabát, te fogod elringatni! – szóltam századszorra ingerülten.
– Én nem! Én nem vagyok anyuka! – felelte flegmán és otthagyott.

Grrrrrrrrrrrrrr

– Apa, te elfoglaltad a helyem! Menj innen! – üvöltötte Gréta, amikor az apukája az óvatlanul otthagyott olvasó fotelbe, ahol Gréta olvasott, belehuppant.
– Gréta, ezt nem így kell mondani! – mondta szelíden Apa. – Légy szíves apukám, kérlek állj fel a fotelból, mert én szeretnék beleülni!
– Légy szíves Apucikám – cincogta édesdeden Gréta, – kérlek szépen állj fel a fotelból, – folytatta cukorka hangon,- mert én szeretnék beleülni. Moooooooooooooooooost!!!-ordította

Gyurmázunk Grétivel, gyártom neki a pici virágokat!
– Óóóóóóóóó, anya, de hisz ez csodálatos, hogy ez a virág pont az én kertemben nőtt!

Heh? Nekünk nincs is kertünk…

– Anya! -sikít – Gyorsan szívjad ki az orrom, csurog!
– Máris! – kiszívom.
– Anya! Köszönöm! Te megjavítottad az életemet!

Nem semmi…!

– Anya, elbújt a labda! Nem akar már velünk játszani.
– Kislányom keresd meg! Hová tettétek?
– Édes jó anyám, keresd meg te légy szíves a labdámat!

Az édes jó anyád az! Megkeresi… :DDD

Grétinek már tele van a bugyra a gyógykezelésből. Orrmosás, inhalálás, orrszívás, végestelen véges ciklusa kimeríti és kiborítja, ahogy a picit is (és persze minket is). Már előre tiltakozik, az amúgy rutinszerűen jól működő dolgok ellen, mint pl. az orrmosás. Sírt, zokogott, könyörgött, végül kötelességtudóan kimosta az orrát, és szipogva elbújt.
– Gréti, mit kap az aki ilyen ügyesen mos orrot? – kérdeztem vidám hangon, mintha nem megpusztulni készülnék a hajszában, betegen.
– Mit? – kérdezte a kíváncsi hangocska.
– Pudingot.
– Juj, de jó, köszönöm! Köszönöm! – kiabálta. Erre Apa is előbújt a dolgozó szobából és nagyon megdicsérte. Gréti nagy elánnal kanalazta a ritka csemegét.
– Ügyes vagy! Erősítettem meg.
– Köszönöm Anya a pudingot! Nagyon jólesik és már meg is nyugodtam.
Édes két és fél éves!

– Anya, kérek szépen inni! – ébred Gréti éjjel a jövés-menésünkre.
– Apaaaaa! -szólok, – Kérlek hozz a vizet! – kiáltok Apa után a konyhába. – Ha már ott vagy hozzál C vitamint is! – de ekkorra Apa már beért a vízzel a szobaajtóba. Sarkon fordult és kiment.
Gréti leejtette a vállait és lehorgasztotta a fejét. Felsóhajtott:
– De hát hogy fogok én így most vizet inni?!?