Tegnap átjött szomszéd kislány anyukájával, mert “cseregyerekeztünk” és vacsit ígértem a csajoknak. Gréti rohant is be, mosta a kezét, mögötte a kislány az anyukájával.
– Mi a vacsora? -kiabálta.
– Rizses hús. – Ebédre főztem egy nagy lábossal.
– Jaj, ne már! Az, ami még a múlt hétről maradt? – kiabálta finnyázva Gréti.
– Az… – kaplak el és eszlek meg én téged… büdös kölök! Múlt hétről… 😀
Fotózkodni nehéz
Pöti találkozása Gréti rúzsával
Kék
Petinek két kedvenc színe van. A citrom (sárga) és a kék. Az egyik kedvenc tárgya pedig a csipesz. Ma teregetés közben csipeszeset játszottunk. Ő jött és a csipeszeket “papa” Apának vitte a konyhába. Mondania kellett, hogy “kérem” és a színt. Én olyat adtam. Persze mindig “cit’m” és “kék”-et kért, (és ügyesen mutogatta a “kérem” jelét is. Jókor. Amikor már mondja…) de én bőszen adtam neki más színűt is, mindig megnevezve.
– Petike ez ZÖLD! Zöld színű! Vidd Apának és mond hogy ZÖLD. Hogy mondod, hogy ZÖLD?
Petike felemelte a csipeszt, elmosolyodott “KÉK!” kiabálta vissza és megiramodott.
Megint egy hajós kiruccanás
Hajózunk, döntöttük el, mivel Gréti nagyon szeretett volna. Már egyszer voltunk a menetrend szerinti járattal, amikor Pöti pocakban volt, egyszer meg Pötivel, amikor Gréti a nagyszülőknél, de a két gyerekkel most indultunk el először. A szokásos készülődési őrület után kifáradva és csatakosan ültünk be az autóba, elhajtottunk a Petőfi hídhoz, leparkoltunk, de ki sem szálltunk, mert épp akkor késtük le a hajót.
– Menjünk a Március 15.-e térhez? – kérdezte Apa. – Ott biztonsággal utolérjük. Nyomás. Az autóból láttuk a hajót. – Menjünk a Gellért térhez? Próbáljuk meg, döntött Apa és rálépett a gázra. A légkondi ellenére levert a víz. Ránéztem az órára, majd próbáltam rendezni a soraim. Apa úgy parkolt, mint a vihar. Az autót pánikszerűen hagytuk el, Pöti Apa kezében, Grétit téptem magam után. Futás!!!
Rossz a kondink, állapítottam meg, amikor fél perc után kiköptem a tüdőm. A hajó épp kötött ki. Mi meg 100 méterrel arrébb. Gréti kétségbeesve kiabált, nem bír tovább futni. De megérkeztünk az állomásra, végül még várnunk is kellett, annyit tököltek a kikötéssel. A matróz rezignált arccal tájékoztatott, hogy a hajóban kell jegyet venni. A múltkori hajóban a fiú kedvesebb volt. Sorban álltunk a pultnál, ott is egy világba néző szemű srác adta a jegyeket.
Az előző utunkon a matróz fiú végig a szőke pultos lányhoz ragadt. Szerelmesek. Milyen szerencse, hogy így lettek beosztva. De nincsenek véletlenek. Úgy láttam a két réveteg tekintetű is összetartozik… Meleg volt a beltérben.
A két gyerek imádta a hajókázást. Pötinek megjött a hangja. “hajó”, “híd”, “víz”, “busz”, kommentálta a látottakat.
A Jászai Mari téren szálltunk le, a Mekibe igyekeztünk. Sült krumpli és kóla. Nyerő rettenet. “Kóla!” kiabálta Petike. “Kérek kóla.” Kétszavas mondatot generál a Meki…. Míg ettük a végtelen egészségtelen kaját, tv-n néztük a csodálatosan egészséges zöldségeket és vidám embereket. Meki életérzés. 😀
Odakint forróság fogadott minket. Kerítenünk kellene két jegyet. Kaptatunk, lelőhely sehol. Balról Jehova tanúi, jobbról turisták, előttünk égig ér a szar(kaláb). Amerre nézünk kosz, szemét, csikkek, ember és állati húgy a járdán. Pedig milyen szép a felújított híd… Budapest-Budapest de rakás… Tévelygünk. A virágos nénit kérdeztük, hol a viharban tudunk jegyet venni. Arra, ha elmennek… egy kis boltban… elmentünk, vettünk, nagyon mérgesek voltunk, büdös volt, kosz volt és a gyerekek fáradtak. Míg Grétivel vásároltunk, Apának szent szobrot kínáltak eladásra…
A két jeggyel felszállunk a villamosra. Jegykezelő nem működik, a következő sem, a következő sem, a következő sem… a villamos elején egy. Persze amíg botorkálok leültek a kiválasztott helyemre.
Szállnak fel franciák… jegyet próbálnak lyukasztani. Leintjük őket. Angolok. Ugyanez a helyzet. Félve néznek ránk, akkor mi lesz, ha nem lyukasztanak. “Üljenek le nyugodtan, nem probléma, mi szégyenünk!” mondom nekik angolul. Gááááááááááááz.
Leszállunk a Vámház körútnál. Szakaszjegyet veszünk. Vennénk, ha az automata működne, de nem. A metrókijáratnál egy japán turista nő és anyukája küzdenek a jegyellenőrrel. Az Etele térre akarnak menni, mutatják kis papírkájukon, de az ember még magyarul sem tudja, hová kéne őket irányítani. Segítünk. Hálásan néznek ránk.
Jegyük van, vagy csak a 450Ft-os?- kérdjük az ellenőröket. Van. Szakasz jegy? Csak az automatában. Ami nem működik. De mennyünk villamossal, azon épp nincsenek ellenőrök. -adják a tanácsot.
De mi metróval akarunk menni…. A metró kvázi üres. Kísértetiesen kattog a lépcső alattunk, amin csak mi utazunk, amerre szem ellát. Az állomáson is csak a két japán nő ül. Lehet nemsoká ingyenes lesz, tájékoztat Apa. Nem fizeti ki az EU a támogatást, ha megfelelő számú ember nem utazik rajta. Atom cink. Hagyjuk a politikát.
Mi utazunk. Pöti fáradtan kucorog Apa kezében, Gréti pörög. Megérkezünk a Gellért térre. A gyönyörű metrókijárat javítás alatt. Átadás után azonnal beázott. Szépen épített kisbódé és abba beköltözött biztonsági őr mutatja, ez sem holnap lesz kész. Kár érte.
Beülünk az autóba és hazajövünk. A gyerekek jól érezték magukat, de nekünk fáj a szívünk. Világot járt emberek vagyunk, van összehasonlítási alapunk, a legszebb városban élünk, ahol valaha voltunk, de amit láttunk… Keserű a szánk íze és valahol legbelül egy kis hang motoszkál. Mi kérünk elnézést…
10 gyakorlati tanács – hogyan neveld akaratos gyermeked
Az akaratos gyerek nevelése – tíz gyakorlati tanács
Úgy érzed, akaratos a gyereked? De hiszen ez nagyszerű! Bizony ám, hogy nagyszerű, hiszen, ha egy önfejű gyereket okosan és megfelelően nevelünk, igazán karizmatikus felnőtt válhat belőle. Olyan valaki, akinek a benső ereje, önbizalma és tartása megóvja attól, hogy a nagy többség a saját akarata alá gyűrje. Ha a szülő nem ragaszkodik ahhoz, hogy megtörje ezt az akaratot, igazi vezetők lehetnek belőlük.
És hogy hogyan is kezeld okosan az akaratos gyereket? Álljon itt hozzá tíz gyakorlati tanács:
1. Hatalmi harcok helyett vezessetek be közösen lefektetett szabályokat!
Így nem te leszel a rossz, ha azt mondod: Először a házi feladatot kell megcsinálni, csak utána nézhetsz mesét! Ha előre megbeszélitek, hogy nálatok ez a szabály, akkor tudni fogja a gyerek, mihez tartsa magát, nem lesz alapja a hatalmi harcmodor beindításának.
2. Egy akaratos gyerek számára fontos, hogy főnöknek érezhesse magát!
Hát add meg neki a lehetőséget erre. Teremts olyan helyzeteket, ahol igenis lehet főnök, ahol ő mondhatja meg mit és hogyan akar tenni. (Az esti rutin a vacsora, fürdés, elrámolás, fogmosás, esti mese. Hadd döntsön ő, mivel kezdi a sort.) Természetesen csak olyan keretek között tegye ezt, amit te is megfelelőnek tartasz (azaz a fogmosás a vacsora után van). Ezzel a módszerrel remekül lehet felelősségvállalást tanítani nekik: a saját döntéseik eredményeit tapasztalhatják, legyenek azok jók vagy rosszak. Egy akaratos gyerek úgysem fogadja el, hogy valami csak azért olyan amilyen, mert te, szülő azt mondod neki. Saját magának kell megtapasztalnia. (Ha a rendrakással kezdi, utána már csak a jó dolgok maradnak hátra, ha viszont a végére hagyja, akkor sem fogja senki elvégezni helyette.)
3. Kínálj föl neki választási lehetőségeket!
Ha parancsokat osztogatsz, több, mint valószínű, hogy ellenkezni kezd. Zsigerből. Ha viszont választási lehetőségként tálalod a helyzetet, úgy fogja érezni, hogy ura a saját életének. Hogy saját döntéseket hozhat. Pl. ha indulnotok kell a boltba, de ő teljesen belefeledkezik a játékába, kérdezd meg tőle: Most induljunk, vagy inkább 15 perc múlva? Később? Oké, de ha így döntöttél, akkor 15 perc múlva el is indulnunk! Ha pedig akkor sem akar, mondd neki, hogy ez az ő döntése volt.
4. Hagyd, hogy a saját teste fölött ő rendelkezhessen!
Tipikus eset: anyuka ragaszkodik hozzá, hogy a gyerek sapkát vegyen föl, mert kint hideg van. Gondolj csak bele: teljesen érthető, hogy nem akarja felvenni a sapkát, érthető, hogy ragaszkodik az igazához hiszen bent meleg van, a teste azt mondja neki, hogy nincs szükség további melegítésre. Persze te, felnőtt tudod, hogy kint hideg lesz, de neki nehéz ezt a benti melegből elfogadnia. Ahelyett, hogy semmibe vennéd a teste által diktált érzéseit (most meleg van) és ráerőltetnéd a (te szempontodból teljesen jogos) akaratodat (Márpedig addig nem indulunk el, míg fel nem veszed a sapkádat!), próbáld meg elérni, hogy saját akaratából hozza meg a megfelelő döntést: Rendben, akkor ne vedd föl a sapkát, de berakom a táskámba, és ha úgy érzed (!), hogy fázol, fel tudod majd venni.
5. Ne szégyenítsd meg!
Az előző példánál maradva, ha már kint vagytok a hidegben, nyilvánvalóan fázni fog a füle és fel akarja venni a sapkát. Viszont így a saját döntést hozza meg, nem kell megszégyenülést éreznie, mert nem neki (a teste által diktált érzéseinek) volt igaza, hanem az okosabb felnőttnek. Ilyenkor kell aztán a szülőnek visszafognia az Nem megmondtam?!, Ugye igazam volt?, Máskor majd hallgatsz rám, ugye? típusú mondatokat. Ezek nem tanítanak semmire, csak igazolják a szülő jogosságát és egyben földbe döngölik a gyerek érzéseit. Míg ha hagyod, hogy a saját döntését hozza meg, azzal megtanítod neki, hogy nincs abban semmi rossz, ha új információk alapján megváltoztatja a véleményét.
6. Hallgasd meg az ő érveit is!
Sokszor mi felnőttek olyan biztosak vagyunk az igazunkban. Hiszen idősebbek vagyunk, tapasztaltabbak. De ha a gyerek ragaszkodik valamilyen gondolathoz, az azért van, mert meg van győződve az igazáról. Lehet, hogy számunkra nem elfogadható az érvelése, de valami mégiscsak arra ösztönzi őt, hogy higgyen benne. Ha nem hallgatjuk meg az ő okfejtését, soha nem fogjuk megtudni, mi ez a valami. Elég, ha csak leguggolunk hozzá és nyugodtan, annyit mondunk: Oké, értem, hogy nem akarsz még fürdeni. El tudod mondani miért? És csak hallgassuk meg. De ne csak színlelve, hogy túlessünk rajta, és aztán beparancsolhassuk a kádba, hanem valóban odafigyelve rá. Ha a számára fontos dologokban meghallgatjuk őt, akkor talán akkor is elmondja majd a gondolatait, ha a mi számunkra fontos dologról kérdezzük (igen, igen, erről már írtam, de hát ez a vesszőparipám)
7. Képzeld magadat az ő helyzetébe!
Szituáció: megígérted a gyerekednek, hogy megvarrod az elszakadt kedvenc játékát, de nem jutott rá időd. Számodra ez egy a nyolcvankét napi teendő közt, és tényleg nem jutott rá időd, energiád. Ilyen bizony mindenkivel előfordul. A gyereked számára viszont nincs nyolcvankét fontos dolog, neki a megvarrt plüssállat a legfontosabb. Érthető, hogy csalódott és mérges rád. Ilyenkor kérj bocsánatot (!), hogy nem tartottad be az ígéretedet, nyugodtan magyarázd el a gyerek szintjén, hogy miért nem tudtad megtenni, majd ígérd meg, hogy legközelebb mindent megteszel, hogy sikerüljön megtartani az ígéretet. És tegyél is úgy!! Hidd el, nem leszel kisebb a gyerek szemében, csak emberibb és elfogadhatóbb. Szerethetőbb, tisztelhetőbb.
8. Fogadd el gyereked érzéseit!
Természetesen vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ha ezek tisztázottak, akkor joggal elvárhatók – a család összes tagjától, a szülőket is beleértve! De attól, mert a szabályok léteznek, még nem kell szeretni is azokat. A gyerekek is nyugodtan kinyilváníthatják az érzéseiket és véleményüket. Ezáltal aztán feszültségtől is megszabadulhatnak, amit egyébként a hatalmi harcokba fektettek volna.
9. Ne hagyd, hogy a nevelés a kapcsolatotok rovására menjen!
A veszekedés kellős közepén a gyerekek semmit nem tanulnak. Ugyanúgy, mint mi, felnőttek, ha felmegy a pumpa, olyat teszünk vagy mondunk, amit nem gondolunk át. Ilyenkor a gondolkodó, elemző, összefüggéseket tisztázó része az agyunknak begubózik. Próbáld meg elkerülni az elfajuló veszekedéseket, még ha ilyenkor neked is kell okosabban viselkedned. Hidd el, nem kell mindig bizonyítanod az igazadat! Sokszor az állandó nevelésben, jót akarásban nem látjuk meg, hogy pont a legfontosabb vész el: a meghitt kapcsolat a gyerekünkkel. Próbálj meg rugalmas lenni, tartsd észben, hogy a legfontosabb a szoros kötődés a gyerekeddel, a kölcsönös szeretet és tisztelet.
10. Tartsd tiszteletben a gyerekedet – és ezt mutasd is ki!
A legtöbb akaratos gyerek a tisztelet kivívásáért harcol. Ha ezt megadod neki, sokszor elvész a harc kirobbanásának igazi okozója. Mint minden emberi kapcsolatban, itt is oly sokat számít, ha az illető úgy érzi, hogy megértik őt! Ha olyan helyzet áll elő, ami szerinted nem elfogadható (piros tüllszoknyában akar temetésre menni), attól még mutathatsz ki együttérzést a gyereked felé: Sajnálom, szívem, hogy nem tudod ezt a szoknyát most felvenni, pedig értem én, hogy nagyon szeretnéd. Tudod mit? Berakjuk a táskába, és ha vége a temetésnek, utána felveheted, rendben így?
Írta: Hanula Erika
Forrás és további gyakorlati tanácsok itt:
http://www.csupaszivmagazin.hu/az-akaratos-gyerek-nevelese-10-gyakorlati-tanacs/
Pöti 20 hónapos
A kuka mániája kimeríthetetlen. Imitálja az orrfújást, csak azért, hogy utána kidobhassa a papírzsepit. 🙂
Apát “papának” hívja. Hallotta, hogy Gréti egyszer-kétszer így szólította, ezért ő most már így hívja. Mindent mond, főleg, ha kell neki valami. “Kóla, chips” -ezeket a szavakat egy kóstolás után tudja.
Jól eszik, szépen eszik egyedül, de türelmetlen. Nagy falatokat tesz a szájába amikor már nincs a kezében sok és megunta, hogy fuldoklik tőle. Ezt aztán nem tudja lenyelni sem megrágni és kétségbeesve köpi ki… a kezembe… mert az a legalkalmasabb.
Rettentően tudja mit akar és ennek hangot is ad. Kezemet fogva ráncigál és magyaráz, ha akar valamit, de ha nem… akkor felfújja az arcát, felhúzza az orrát. Sikít, ordít, “nem”, “de”, és végszükség esetén földre fekszik.
“Anya! Anya!” két másodpercenként. De mindenre ezt használja, ha látott egy buszt, vagy akármit, akkor anya.
A fogai folyamatosan jönnek. A két felső áttört szemfogával együtt már 14 fog virít a szájában. Most az alsók miatt szenved. Rosszul alszik, mint mindig, két hete sikongat és ordít álmában, amivel a frászt hozza rám.
Nagyon szeret táncolni, ha jó zenét hall már invitál, pörög-forog, táncol. Imádja a Balatont, a vizet, a csúszdákat, de utál fürödni.
Valaki biztos…
– Anya! Kérek vizet! -óbégat előre a gyerekülésből Gréti, én pedig elkezdtem nyitogatni a palackot. – Anya! Kérek vizet! – nyomul türelmetlenül, – Légyszi! Anya! Most vagy én vagyok süket, vagy te!
Vásári látványosság
A Mamutban és a Fény piacon próbáltunk ma vásárolni. Esküszöm egy szobatudós tervezte, aki a lakásából még sosem jött ki… Rémálom.
Bementünk egy kifőzdébe, Pöti szépen megtörölte magát és “kuka-kuka” felkiáltással kereste a kukát. Illedelmes kisfiú.
Pöti rendkívüli látványosság volt a forgatagban, meg is osztom veletek:
Kis szardarab önálló élete
Petikének szuper jó kedve kerekedett. Végre megtömte a gyomrát kedvére, ki is tette a pelusba a pufferelt ebédet és Apa is csak vele foglalkozott.
– Támadás! -kiáltotta Apa és lebirkózta Pötit.
– Pöti szaros! – kiabáltam be a szobába a konyhából, ahol a vacsora maradékait konyhamalackodtam épp.
– Phű, de büdös itt valaki!- felkiáltással a birkózás pankrációba ment át, hatalmas vihogással.
– Kész a pancsi. – jelentettem be.- Pucérkodás mindenkinek! Gréti, Peti!
De Petinek esze ágában nem volt abbahagyni a birkózást, mászott Apára kacagott, kukackodott. Mindenki nevetett.
– Na gyere, anya kikakáz! – próbáltam terelgetni Pötit.
– Segítek! Pöti, állj! Most megállj, pelusozunk. – dörögte nevetve Apa és próbálta háton tartani a kisembert, aki kacagott, nevetett, dobálta magát. Én nekiláttam a műveletnek, szerencsére az eredmény egyben volt, és gyorsan már a popót is letörültem. Ám ekkor egy nagy popódobással egy pici szardarab önálló életet kezdett élni és ívben ráesett a bodyra. Nyúltam utána, de Pöti dobálta magát a kakit szem elől veszítettem.
– Apa! – próbáltam segítséget kérni, de ekkor előjött a jól ismert Csilla féle emésztő röhögőgörcs. – Hííííííííííííííííí!!!! – sikítottam volna, ha nem lennék hónapok óta atom berekedve így csak a levegőt préseltem és próbáltam venni is, kevés sikerrel. A térdemre borultam. A szokásos fuldoklás… olyan erővel áramlik a röhögéstől ki a levegő, hogy csak nagy nehézséggel sikerül egy kicsit kapkodni be belőle és megint, – Híííííííííííííííííííííííííííííí!!! – ez fááááj, felnéztem, tekintetemmel Apát próbáltam keresni.
– Mi a baj? Kaka van valahol? – kérdezte. Gondolatolvasó az emberem.
– Híííííííííííííííííííííííííí!!! – borultam vissza a lábamra a mellkasomra mintha ráléptek volna tolult ki a levegő. – Híííííííííííí- hííííííííí!!! – A világ elsötétült, a levegő kiszorult belőlem. Kínlódva kapkodtam utána és újra préselődött is ki. Szememből patakzott a könny.
– Hol van? – kérdezte Apa? Felnézni próbáltam, nem ment. Éreztem, hogy nem bírom tovább. Igen-igen. Csurran-cseppen.
– Híííííííííííííí,- felnéztem a kaka darab épp Pöti hátán tanyázott. – Hííííííííííííííííí! – borultam vissza a térdemre.
Csipp-csöpp.
– Hííííííííííííííí! – konstatáltam a szerencsétlenségemet.
– Bepisiltél? – kérdezte Apa.
– Hííííííííííííííí, hi-hííííííííííííííí!
– Hurrá! Anyátok bepisilt a röhögéstől. És hol a szar darab, megkeresnéd?
– Híííííííííííííííí!!! Bepisiltem. – ekkor tudtam ismét felnézni a földről, talpra tápászkodtam de a következő gondolattól a fejemben térdre rogytam az ágy előtt és a srácokra borultam. – Hííííííííííííííííííííííí! – Levegőt! Gondoltam. Levegőőőőőőőőőőőt! Megfulladok a röhögéstől.
– Nagyszerű. – foglalta össze a dolgokat Apa.
– Mingyá’. Jaj. Jaj. – összekapartam magam, elvonszoltam a wc-ig és örömmel vettem tudomásul, a helyzet fejben gázosabb volt, mint odalent. 😀
– Ezt kerested? – kiabál a meglógott kakát a lepedőn mutatva.
– Ezt! – kaptam el a csellengőt és dobtam ki. Végre oxigén. 😀