– Anyu! Gyejeeee! -kiabál a kádból.
– Most igazítjuk az ágyat, azonnal megyek.
– Apu, gyejeee!
– Pillanat, azonnal megyünk, csak megigazítjuk az ágyat.- válaszol az apja.
– Édesapááááááááááám!
Kaki varázs
Mint mindig, most is kőkeményen védi a pelusa tartalmát. Amikor közelebb mentem, egy szélpörgővel védekezett:
– Abrakadabra! Hagyjál békén! – és köröket írt le.
– Abrakadabra, maradsz szarba’ ! – hagytam rá.
Nem férek el…
Nem férek el az ágyban…
Nagyon nem férek el. Kényelmetlen az óriási pocak, de Gréti csak szoros emberfogásban hajlandó aludni. Megébredek, valami nem stimmel.
“Jaaaaaaaaj, Gréti, rajtad fekszem.” – morgom halkan. Arrébb húzódom, az ágy szélén egyensúlyozok.
“Te jössz velem???” – gondolom félálomban. Még mindig érzem, hogy mindenhol ott van. Próbálok kikavarodni a helyzetből, tolom arrébb az ölelő kezecskét, a lábam alatti lábat.
Addig-addig fészkelődöm, míg a hátamhoz támasztott párna lezuttyan a földre. Csörömpölés.
“Ahhhhhhhhhhh…. felborítottam a poharat, kiömlött a víz… ” – látom lelki szemeim előtt. Felkapcsolom a kislámpát.
A víz, amit az ágy lábához tettem felborult, eláztatta a párnámat.
Gréti édesdeden alszik az apja lábánál. A sötétben az óriás plüss zebrájával a (kicsi fiával) küzdöttem egész idáig…
Megrúgott
Jaj Gréti, vidd már arrébb a lábad, megrúgtál! – gondolom és odanyúlok. Félálomban megfogok egy talpacskát és próbálom arrébb tolni. Bumm! Megint megfogom, de nem tudom arrébb tolni. Gréééééééééééééti, de kitartó vagy. Ébredezem. Bumm! Az anyád szemit! Most már kezdek magamhoz térni, kezembe veszem a talpacskát, felébredek. Ahhhhhhhhha. Jó reggelt anya, ez a láb belül van. Illetve értelmezés kérdése. Belül, de olyan erővel lóg ki, hogy az egész kis talp, ujjaktól a sarokig türemkedik ki a pocakomból.
Nagymama és nagypapa
„Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
– Mi az ördögöt keresel ? — kérdezte dühösen.
– Istennek legyen hála, megtaláltam! — mondta nagypapa hamiskás mosollyal.
– A hangodat!“
(Anthony de Mello)
Esti mese kérdés
– Apa, léteznek boszorkányok?
– Nos, te elég nagy boszorkány vagy kislányom.
– Nem. Én Gréti vagyok.
Helymeghatározás
– Gréti, megyek, kimosom a kádat. Csinálok pancsit.
– Jó, én addig itt leszek. – mondta és a kis asztalkájánál falatozta az őszibarackot.
Megnyugodtam
Gréti mai:
Anya, már nem sírok, csak csorog a szemem.
Mit árul?
Kézenfogva párommal döcögök a 9 hónaposok libikóka járásával – vagy az egyik láb ér le vagy a másik, ekkor a test hol jobbra, hol balra döccen, mint az inga – az orvosomhoz befelé a kórházba, kezemben a friss CTG-vel. A kapuban két rendkívül ápolt, jólöltözött, – a legjobb szabású olcsó szürke csíkos öltönyt viselő – férfi állt, kezükben egy-egy mappával. Egy nagyon fiatal szőke Kisherceg fürtös, és rezes bőrű kopaszra nyírt barátja. Rezes bőrű barátunk hozzánk lépett bizalomkeltő mosollyal, – ami azonnali gyanakvást váltott ki belőlünk,- és rekedtes ám kissé félreérthetetlen eredetű akcentusú hangján kedvesen megszólított minket. „Szép jó napot kívánok! Cégünk a WHO megbízásából felmérést készít, – szerelmem nagyot szorított a kezemen, – pár kérdésre szeretnénk választ.”
WHO mi meg jó napot kívánok a falvédőről jöttünk le- gondoltam és az arcomra feltettem a „bevettem” mosolyt.
Na, ezek vajon melyik cégtől jöttek és mit akarnak eladni? – ébredt fel bennem a kíváncsiság és a felragasztott arckifejezésemmel, kedvesen válaszoltam. „Tessék parancsolni, feltenni!”
„Van- e a családban visszér, blablaba, blablablabla, allergia…”
„Van! Ekcémás vagyok!” – szakítottam ezzel véglegesen meg a kérdéseit, ugyanis bekarikázott valamit és a többi, papíron felsorolt kérdés – ami lefedte az összes lehetőséget, amire már muszáj azt mondani, „ez van”, – nem érdekelte.
„Köszönöm szépen! Kaphatok egy telefonszámot, amivel be tudjuk azonosítani?” – leplezve a röhögő görcsöm, lediktáltam a számom. Érdekes lenne, ha igazoltatásnál a rendőr a mobilszámom kérné „beazonosításul”.
Elbúcsúztunk és beléptünk a kórházba.
„Ezek mit árulnak szerinted? Te is kíváncsi vagy?”- kérdeztem a párom. „Nagyon! Ezt a hegyi dumát, alig bírtam ki komolysággal.”- válaszoltam.
Másnap, csörög a telefonom. A hangot ezer közül is felismerném.
„Jó napot kívánok! Ön tegnap válaszolt a kérdésünkre, ezért szeretnénk önt megajándékozni, két ajándékkal, amik már az ön nevén vannak… Az egyik egy ajándékcsomag, a másik egy nagyon kedvező üdülési lehetőség…”
„Kedves uram, mit kell ezért tennem? Milyen előadást kell végighallgatnom? Mit adnak el?”-kérdeztem.
„Blabla, blablablabla, blabla, ZEPTER, balblabla, a végén átnyújtjuk önnek a névre szóló ajándékcsomagot, balblabla…”
„Köszönöm a megkeresést, nem élnénk vele.”
Magyar nyelv, de nehéz!
– Anya olyat kérek! – mutatott vacsora közben Gréti az asztalon lévő zöldséges kiskosár felé.
– Retket?
– Anya, ez RETK?