Nos jól világba dicsértem szerelmetes lányom, aki ezt délutáni rettenettel hálálta meg… 😀
Hogy finoman írjam: atomra szívatott.
Kezdődött ott, hogy minden áron játszani akart velem, de én szopiztattam.. türelmét kértem, leraktam a kisfiút és krumplinyomdát faragtam, festéket kevertem, nagyon lelkes lányomnak. Mikor mindent összekészítettem, nyomott kettőt, tapicskolt egyet, aztán sikítógörcsöt kapott, hogy koszos a keze, aztán megmostuk, aztán kiborult, hogy festékes lett a ruhája, át kellett öltöztetni, aztán bekapcsolta a tv-t…. és ez így folytatódott.
Felálltam mellőle, mert nem akartam tv-t nézni és a kisbaba is sírt, kimentem a konyhába, kiabált: “Te elhagytál, itt hagytál, gyere velem játszani.” Mikor mindent eldobva mentem játszani, bekapcsolta a tv-t. És így tovább. Közben Petike tombolt, mert csak leraktam “játsszál fiam, a kislányommal is kell foglalkoznom…”…
Kb. 5 óra volt, mikor már kiborulva tomboltam a folyamatot erőlködéstől. Apa persze dolgozott. Aztán 6-kor összenyalábolta az ordító kis csapatot és kiragadott minket szorult helyzetünkből. Bár Gréta elhatározta, hogy a nap maradékában nem fogad szót…
Szerencsére az este nagy röhögéssel telt, de nem aludtak el a srácok negyed 11-ig… mi pedig a végünket jártuk…