Vasárnap késő délután. Esik az eső, besötétedett. Mit csináljunk? Tanácstalanság. Még van 2 óra a pancsiig, amúgy is pörögnek a gyerekek.
– Plázázzunk! – jött elő Apa a tuttival.
– Öltözzünk ki és ténferegjünk céltalanul egy plázában? – kérdeztem.
– Igen. Petike legalább szaladgál, és mi úgy sem csináltunk még soha ilyet. Nem is ismerjük a környék plázáit, pedig sok van.
– Oké. Melyikbe menjünk?
– Menjünk az Arénába.
– Csúcs! -ismét Apa ötlete mentette meg a napot. Ki is rittyentettük magunkat, nagy nehezen becsomagoltuk magunkat az autóba és elindultunk.
Kiszálltunk az autóból és várakozással tele, csillogó szemekkel vártuk a liftet, ami majd felvisz minket plázázni. Mint a faluból feljött család Pöstön. Mi itt lakunk, mégsem a mi stílusunk. De majd most jól kipróbáljuk!
Megérkeztünk. Kiszállunk a liftből.
– Bimm-bamm! – szól a hangosbemondó. – Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy este 7-kor minden üzletünk bezár. Viszont látásra!
Vazzzzzzzzz… Gyerekek. Futás vissza az autóhoz, különben megindul a nép és nem jutunk ki.
Gyerekeket sírva tuszkoltuk be az autóba. Ingerültek voltunk.
Gréta tetézte. Hátulról jól beszólogatott nekünk, de igaza volt, csak sz@rul jött na…
Melyik pláza van 8-ig nyitva? Árkád,- mondta a telefon. 8-ig.
Menjünk.
Addigra Pöti elaludt. Kimentünk, minden zárva. A fagyisnál vettünk fagyit, elnyaltuk.
Pöti az autóban ébredt. Meglátta a fagyi maradékát Grétinél. Hazáig ordított érte.
Így plázázunk mi! 😀