Nem soká jön a karácsony. Én nem szeretem a karácsonyi felhajtást, megijeszt és elrettent a “vásárlási láz”. Sajnálom a kivágott kis fákat és a fa alá beeső agyonhajszolt anyukákat. Tegnap hosszan sorba ültem egy kórház különböző váróiban, beszélgettem sok beteg hölgytársammal. Idősebbekkel. Hallgattam a bölcs hozzáállásukat és hisztis sirámaikat is. A karácsony közeledtével mindenki érzékenyebb lesz. Karácsonykor szeretni KELL, adni KELL. “Most nézzem meg aranyoskám ezzel a dagadt kézzel hogy fogom passzírozni a krumplit…” Néztem, sehogy. “Drága, itt ülök egész nap, pedig feljöttem Debrecenből és meg szerettem volna nézni az IKEÁT, venni csomagolópapírt….”, ” Nem adják ide az unokát, még karácsonyra sem biztos… az a hülye k… ki nem mondom, menyem…”
Karácsony. Ne az ajándékkal kezdjünk el készülni. Ne a bevásárló központba rohanjunk! Kezdjünk el szeretni, kezdjünk el gondolni és gondoskodni egymásról. Ma. Nem késő. Holnap lehet az lesz.
Még valami nagyon fontos eszembe jutott: Merjük idén kihagyni a buliból azokat a rokonokat, akiket év közben sem láttunk, és nem is hiányoztak. Nincs szüksége senkinek rosszkedvcsináló picsa rokon feleségre, aki minden évben rontja a hangulatot, vagy rosszindulatú Gizike nénire az asztalnál, csak azért, mert “Jaj szegény olyan magányos!”. Jaj szegény egész évben az. Ha kedvességével nem tudja maga köré gyűjteni a családtagokat.

Megkívántam a kekszet. A keksszel levertem az olajat… Az olaj ráesett a kávéfőző gépre. A kávéfőző gép kilőtte az üvegedényt, benne a kávéval. A kiöntőt elkaptam. A kávét nem tudtam, az beterített és az egész konyhát, valamint a kivett két db háztartási kekszet. Apa a zajra megérkezett. “Elkaptad?” kérdezte a kiöntőt látva. “De fincsi, kávés keksz, kérem!” – mondta és kivette az elázott kekszeket kezemből.
Itt a vége fuss el véle… szép álmokat gyerekek!

Ebéd: Zöldség leves, diós tészta. A milánói nem készült el, mert Peti főzés közben a gatyámba kapaszkodva üvöltött.
A lakás:
Szétszedtük az építőkockákat a vadgesztenye gyűjteményt a torna állványt és a formabedobót a nagyszobába. Eredmény: 4 perc önálló játék.
Vonatpályát építettünk a gyerekszobába, a hajgumik az ágyon szétszórva.
Eredmény: 10 perc önálló játék.
A konyhában földön 30 db befőttes üveg fedő, műanyag dobozokkal, fakanalakkal. Eredmény: 5 perc önálló játék.
A kaja kész, a mosógép megy, dél van. Én pedig szeretnék magzat pózba kuporodni a sarokba… Ez vicces. Most röhögök. Hű, de fáradt vagyok! Petike kakil az ebédlő asztal alatt…

Petike magához vette a poharat és csodálatosan ivott belőle. Összenéztünk Apával. Milyen nagy fiú már! Ugrásra készen tartottuk a kezünket, nehogy eldobja a poharat, vagy kiessen, vagy bármi. Újra és újra szájához emelte. Kortyolt. Tökéletesen. Lélegzetünket visszafojtottuk. De édes, de ügyes, de legyen már kész, tegye le a poharat… 🙂 Lassan ivott Peti. Élvezte az egyedül ivás élményét. MI már egyre kevésbé. “Na, jól van, elég volt!” -emelte ki Apa Petike kezéből a poharat óvatosan. Féltünk, hogy nehogy kedvét szegjük, megsértődjön, de semmi. Apa óvatosan letette a poharat az asztalra. Gréti odafordult és lesöpörte a saját teli poharát, ami a keze mellett volt.
Apa hirtelen reflexszel belerúgott az etetőszékbe, hogy ne legyen vizes Petike. Petike a járgánnyal hátrafelé átszáguldott a konyhán, Apa a lendülettől nekicsapódott a falnak.
A víz kettőjük között nagy csíkban terült el.
– Vííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí- kezdtem a szokásos problémamegoldást. Még szerencse, hogy vacsi előtt pisiltem.
– Hehehehehehehe. – csatlakozott Apa.
– Vííííííííííííííííííííííííííííhííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí…….hü-hü vííííííííííííííííííííííííííííííííí…-folytattam.
– Nyugi gyerekek, semmi baj. Apa feltörli a vizet, Anya pedig nemsoká jobban lesz. – indult el Apa a felmosó felé.
– Hííííííííííííííííííííííííííííííííí- konstatáltam a helyzetet.